Japán cserebogarak elleni védekezés

hirdetes

Így szabadulhatsz meg természetes módon a japán cserebogaraktól

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A japán cserebogarak egy évszázaddal ezelőtt főleg Japánban fordultak csak elő, ahol valójában nem is számítanak igazán gyakori kártevőnek. Idővel aztán a világ több pontjára is eljutottak, ma pedig már az Egyesült Államok több államában, és Európában is gyakran találkozhatunk velük az olyan helyeken, ahol a körülmények ideálisak szaporodásukhoz.

Japán cserebogarak és az ellenük való védekezés

Miről ismerhetők fel a japán cserebogarak?

Egy kifejlett japán cserebogár nagyjából 1,5 cm hosszú és 1 cm széles. Testük fémes zöld, kitinpáncéljuk pedig rézbarna színű. Testük mindkét oldalán fehér szőrfoltok helyezkednek el kitinpáncéljaik alatt, de nem azok takarásában.

A japán cserebogarak táplálkozása

A felnőtt japán cserebogarak júniusban bújnak elő a talajból és kezdik meg a táplálkozást közvetlen környezetükben. Június végétől kezdve egy-másfél napig felelősek a legtöbb kárért, átlag élettartamuk pedig 30-45 nap. Ezek a bogarak több mint 300 növényfajtát fogyasztanak előszeretettel, és meglehetősen gyorsan képesek elpusztítani a növények leveleit, virágait és érett vagy sérült gyümölcseit is.

A japán cserebogarak általában csoportokban táplálkoznak, és a növények tetejénél kezdve lefelé haladva élik fel azok ehető részeit. Általában meleg napokon szeretnek előjönni és a közvetlen napfényen lévő növényeket szokták megtámadni.

hirdetes

Miről ismerhető fel a japán cserebogarak által okozott növénykárok?

hirdetes

Mivel ezek a bogarak általában a növények tetejéről indulva lefelé emésztik fel azokat, így ha növényeid felső részén rágásnyomokat látsz, vagy ezen részük teljesen kopasz, akkor jó eséllyel japán cserebogarakkal van dolgod. A felnőtt bogarak általában csak a levelek erezete közötti szöveteket fogyasztják el, de a rózsák esetén például az egész levelet és a szirmokat is elpusztíthatják.

A japán cserebogarak életciklusa

Amint előbújnak a talajból, a kifejlett cserebogarak azonnal elkezdik lerakni petéiket. A peték 5-7 cm mélyre kerülnek a talajba, egy nőstény pedig összesen 40-60 petét képes rakni élete során. A lárvák 10 napot töltenek a talajban és fűgyökerekkel, illetve növénypalántákkal táplálkoznak. Az esőzések elengedhetetlenek a lárvák életben maradásához, ugyanis a száraz talajban könnyedén kiszáradhatnak. A nőstények éppen ezért általában nyirkos helyeket választanak a peterakáshoz, például rendszeresen öntözött pázsitokat.

Mivel a lárvák a füvek gyökereivel is táplálkozhatnak, így a pázsit hamar foltossá válhat, különösen meleg időben, amikor a fű gyökerek hiányában képtelen elegendő nedvességet elraktározni. A fertőzött talajban általában egy vagy több lárvát is találsz, ha felásod.

Fontos, hogy minél hamarabb kiszúrd ezeket kertedben, ha szeretnéd megmenteni a pázsitodat. Ahogy tavasszal a talaj hőmérséklete egyre nő, a lárvák feljebb mozognak benne és 4-6 hétig táplálkoznak majd, mielőtt kibújnának. A következő oldalon elmondom, hogyan védekezhetsz ellenük eredményesen! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-25

Közösségi összefogással újul meg a Budai Arborétum

Az egykori Kertészeti Egyetem gyűjteményes kertjében megkezdődött a felújítási program, a MATE budai kampuszának otthont adó arborétum megtisztítása céljából.

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

2024-03-26

Ültessünk kálát tavasszal, és gyönyörködjünk benne őszig!

Március végén vagy áprilisban ültessük el a csodálatos kála virágot, amiben, ha megfelelően gondozunk egészen őszig gyönyörködhetünk, mutatjuk, mi a trükkje neki!

2024-03-26

Honnan tudhatom, ha elfagyott a gyümölcsfám?

A jelenlegi tavaszi időjárás sajnos még hajnalban és este tartogat fagyokat, így a gyümölcsfáink könnyen elfagyhatnak, érdemes tudni, hogyan lehet megállapítani!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

általános forgalmi adó (ÁFA)

olyan -> hozzáadott érték típusú közvetett —>adó, amely az egyes termelési fázisokban... Tovább

kóliindex

az itatásra használt víz bélsárral való szenyyezettségének mértékét fejezi ki. Jelzi a... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok dísznövény Érdekességek Házi kert kert Növényvédelem permetezés