Gyümölcsbor készítése házilag - tudd meg, hogyan készíts isteni gyümölcsborokat saját kezűleg

A gyümölcsborkészítés 5 lépése

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Sokak által kedvelt gyümölcsborok bármilyen gyümölcs-virág- és fűszernövény kombinációjából elkészíthetők. Ezek a költséghatékony és egyszerűen elkészíthető házi italok sokkal egészségesebbek, mint a bolti verziók, hiszen mentesek minden olyan tartósítószertől, amikből azokba oly sok kerül. A következőkben megismerkedhetsz a borkészítés alapjaival és megtudhatod, hogy mi mindenre is lesz szükséged első üveg gyümölcsborod elkészítéséhez!
 

Így készíthetsz gyümölcsbort házilag

A borkészítésről dióhéjban

A borkészítés hagyománya évezredekre nyúlik vissza. A leletek szerint az emberiség már 9 ezer évvel ezelőtt is foglalkozott borkészítéssel, és habár azóta sokat fejlődött a technológia, az elmélet a mai napig ugyan az maradt. Amikor az ember meghallja a bor szót, akkor általában automatikusan a szőlőkből készült változatokra gondol. A szőlőket azért szokás olyan gyakran egy bekezdésben említeni a borokkal, mert ezen gyümölcsök tulajdonságai kiválóak a borkészítéshez. Azonban valójában minden erjeszthető növényi anyagból lehet bort készíteni.

Ahhoz, hogy bármilyen gyümölcsöt borrá alakíts, alapjáraton gyümölcsökre, cukorra, élesztőre és vízre lesz szükséged. Leegyszerűsítve, az élesztő a cukor és a víz felhasználásával alkoholt termel, míg a növényi hozzávalók (gyümölcsök) szolgáltatják az ital színét, ízét, testességét és karakterét. Minél több cukor kerül a borba, annál édesebb lesz, és minél kevesebb, annál szárazabb. A gyümölcs adagolásával a bor sűrűsége határozható meg.

Mivel a borkészítésben több tényező (cukortartalom, savasság, a víz/gyümölcs arány) is közrejátszik, így rengeteg kísérletezésre van lehetőség. Érdemes több kombinációt is kipróbálni kisebb mennyiségekben, majd áttérni a nagyobb tételekre, amint sikerül találni egy ideális receptet.

Mi kell a borkészítéshez? – Vizsgáljuk meg közelebbről is a három legfontosabb összetevőt a tiszta vízen kívül!

Gyümölcsök

Lényegében mindenféle gyümölcsöt felhasználhatsz házi borod elkészítéséhez, amihez csak hozzá tudsz jutni. Alma, körte, narancs, málna, füge, ananász… a listában tényleg minden gyümölcs szerepel. Nyugodt szívvel próbálj meg különféle gyógynövényeket és fűszereket is hozzáadni keverékedhez, mint például citromfüvet, gyömbért, rózsát, vagy bármi mást. Ne feledd, hogy a kész bor minőségét első sorban a felhasznált hozzávalók minősége határozza meg.

Igyekezz tehát csak érett, sértetlen, egészséges gyümölcsöket válogatni hozzá. Lehetőség szerint házi, vagy biztos forrásból származó alapanyagokat használj, amik nem kaptak vegyszeres kezelést. A következő oldalon folytatom! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-21

Kezd kimenni a divatból: erre, és így használható a kútvíz a kertben

Magyarországon régen a kútvíz használata viszonylag gyakori volt. Azonban egyre inkább azt lehet érzékelni, hogy kezd kimenni a divatból. Vajon miért?

2024-03-26

Honnan tudhatom, ha elfagyott a gyümölcsfám?

A jelenlegi tavaszi időjárás sajnos még hajnalban és este tartogat fagyokat, így a gyümölcsfáink könnyen elfagyhatnak, érdemes tudni, hogyan lehet megállapítani!

2024-01-19

A fehér tündérrózsa lett az év vadvirága

Az Év Vadvirága szavazás győztese a fehér tündérrózsa lett. A kezdeményezés célja, hogy a nagyközönség jobban megismerje a hazánkban élő ritka növényfajokat.

2024-01-10

Hasznos ötletek, javaslatok gazdálkodóknak Dr. Máté Andrástól

Cikksorozatunkban a SZIE Növénytermesztési Tanüzemének volt igazgató, Dr. Máté András oszt meg tippeket gazdálkodóknak. Ez a cikk a vetésekkel kapcsolatos.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2024-04-03

Dél-Olaszország különleges növénye – most kell elültetni a szagos bükkönyt

A szagos bükköny (Lathyrus odoratus) egy egynyári kúszóvirág, ami egyenesen Szicíliából került át Európába. Mutatjuk mikor és hogyan ültesd el, gondozd.

2024-04-03

5+1 növény, amit meg kell metszeni áprilisban

Metszésre fel: ezeket a növényeket meg kell metszened áprilisban, ha azt akarod, hogy virágozzanak és termést hozzanak, mutatjuk a tippeket, ezekre figyelj!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

leándermérgezés

nagyobb mennyiségű leánderlevél felvételekor alakul ki lóban, szm.-ban, vízibfi.-ban.... Tovább

kacsa vírusos májgyulladása

kórokózója enterovírus; fogékony naposkacsa-állományokban hirtelen jelentkezik, tömeges... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek gyümölcs Tudomány