Hivatalos lépés egy krumpli ellen

Hirdetés

Az agrártárca új védzáradéki eljárást kezdeményezne az EU-ban, hogy ne lehessen termeszteni a génmódosított burgonyát. A Greenpeace és a Magyar Természet- védők Szövetsége a tárcától is ennek a tilalomnak a bevezetését követelte, attól tartva, hogy a GM-burgonya bekerülhet az élelmiszerláncba.
A vetési tilalom elrendelésének lehetőségét vizsgálja az Amflora génmódosított burgonyára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége a tárcától is ennek a tilalomnak a bevezetését követelte, attól tartva, hogy a GM-burgonya bekerülhet az élelmiszerláncba. A német BASF vegyipari konszern által kifejlesztett ipari felhasználású növény vetését és ipari melléktermékként takarmányozási célú felhasználását a múlt héten engedélyezte az Európai bizottság.Több tagállam, így Franciaország, Görögország, Olaszország, Ausztria és Luxemburg is jelezte, ellenzi az Amflora engedélyezését, így közös fellépés is várható az ügyben – mondta a Világgazdaságnak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biodiverzitás-osztályának vezetője.- Az engedélyezett génmódosított burgonya ügyével konkrétan nem foglalkoztunk, mivel Magyarországon ezt fajtát vélhetően nem termesztik majd – válaszolta a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. Tóth István azonban határozottan elutasítja azt az uniós gyakorlatot, amelynek során éveken keresztül késleltetik az ellenőrző vizsgálatokat a GM-növényekkel kapcsolatban.
Hirdetés

Forrás: Eu-info

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés
Hirdetés

albinizmus

a melanin nevű festékanyag adja a bőr és a szőr színét. Ha melanin nem termelődik, a. alakul... Tovább

célrészjegy

a szövetkezeti tagnak a közgyűlés, ill. küldöttgyűlés által meghatározott gazd. célhoz... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.