Állatbarát egércsapda

Kiszállító és termelő kereső
hirdetes

Készítsünk állatbarát egércsapdát!

Rengeteg egér volt nálunk a pincében, pár hete jelentek meg, a macskák természetesen nem csináltak velük semmit…Mérget nem szerettem volna alkalmazni, a hagyományos egércsapda megöli őket, ezt sem akartam, szerencsére rátaláltam a tökéletes megoldásra, amit megmutatok nektek is! 

Állatbarát egércsapda

Már egyre hidegebbek a nappalok és az éjszakák, természetes sajnos, hogy a kis rágcsálók keresik a melegebb helyeket. Ezeket pedig meg is találják, általában pincékben, garázsokban, tárolókban, vagy éppen a lakásban húzzák meg magukat. Ezzel még nem is lenne semmi baj, ha nem lennének kártékonyak, mindent szétrágnak, odapiszkítanak mindenhova, nem nyújtanak szép látványt, ráadásul hihetetlenül gyorsan elszaporodnak.

A hagyományos védekezési módok szinte nem érnek semmit, a méreggel próbálkozott egy ismerősöm, de elmondása szerint valóban kék volt a széklete a rágcsálónak, mégis tovább élte életét. A ragasztók fogságában szenvedő egér nem túl szép, főleg akkor, ha a kislányom látja meg először…Szóval keresni kellett olyan megoldást, ami valóban hatásos, de állatbarát. Szerencsére megtaláltam a tökéleteset, amit két napja próbáltam ki először, azóta összesen tizenegy egeret fogtam meg a segítségével. A következő oldalon megmutatom, miről szól ez a csapda és azt is megtudhatod, hogyan készítheted el! 

hirdetes
Állatbarát egércsapda

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2020-09-15

Közeleg a tél - Gondoskodj malacaidról időben!

Sertéstartás télen, készülj fel időben és gondoskodj sertéseidről a téli hidegben is. Mostani cikkemben mindent elmondok nektek a sertések téli gondoskodásáról!

2020-06-05

Melyik tojást fogyasszuk? – Különbségek a bolti és a szabadtartású tojások között!

Mi mindenben különböznek egymástól a bolti valamint a szabadtartású tojások? Cikkünkben mindent elmondunk nektek a tojások közötti különbségekről!

2020-07-03

Tollaslábú szépségek – A Brahma tyúkok bemutatása

A Brahma tyúkok nagyon érdekesek, nagyon szépek és nagyon aranyosak, mostani cikkemben mindent elmondok nektek a Barahma tyúkokról!

2020-10-15

Hogyan szárítsuk és tároljuk a diót? Szakértőnk válaszol!

A dió szüreteléséről, a dió szárításáról, valamint a dió sikeres tárolásáról fogok most beszélni nektek, nézzük, mit kell tudni a dió szárításáról és a dió tárolásáról!

2020-07-24

7 növény, ami segít ingyen kacsatáphoz jutni!

Mostani cikkemben bemutatok nektek hét növény, aminek a segítségével ingyen kacsatáphoz juthatunk. Nézzük, melyik az a hét növény, ami kiváló kacsatáp!

2020-10-06

Régen még a poloska is más volt – A zöld vándorpoloska bemutatása

A zöld vándorpoloska kártétele, a zöld vándorpoloska bemutatása. Most mindent elmondunk nektek a zöld vándopoloskáról, a zöld vándorpoloska kártételéről.

2020-09-25

Sütőtök minden mennyiségben – 7 sütőtökfelhasználási tipp

A sütőtököt sokféleképpen fel lehet használni, mostani cikkemben elmondom, miért olyan fantasztikus a sütőtök, nézzük, hogyan használhatjuk fel a sütőtököt.

2020-10-03

Paradicsom fagyasztása – Jó ötlet vagy nem?

A paradicsom fagyasztása valóban jó ötlet vagy sem? Lehet fagyasztani a paradicsomokat, érdemes fagyasztani a paradicsomokat? Mindent elmondunk a paradicsom fagyasztásáról!

További cikkek ebben a témában
hirdetes


károsító-előrejelzés

az előrejelzésnek az a formája, amely a gazdasági következményektől elvonatkoztatva a... Tovább

ancilosztomózis (ancylostomosis)

horgasfejűek okozta bélférgesség. Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek