Tudd meg te is, hogyan kell metszeni a díszcserjéket

hirdetes

Díszcserjék ritkító-szépítő nyesegetése - Így metszük a cserjét!

ZH, NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Mutatósabb, szebb bokorforma és gazdagabb virágzás lesz a jutalma annak a kertésznek, aki rendszeresen metszi a díszcserjéit. Legtöbbjük nem igényel munkás beavatkozást, csak egy kis ritkító, szépítő nyesegetést. A tél végén a nyáron virágzó díszcserjéket kell metszeni. A korán virágzóakkal várni kell addig, amíg elvirágoznak.

Ha szebbé szeretnéd varázsolni a díszcserjéket, akkor most megtudhatod, hogyan teheted meg

Díszcserjék metszése és ritkítása

 
 
 
A tél végén a nyáron virágzó díszcserjéket kell metszeni. A korán virágzóakkal, mint például az aranyfával (elterjedt, nem szakszerű nevén aranyvessző, aranyeső), a törpemandulával, a téli jázminnal, a bokorfűzzel vagy a szilvarózsával várni kell addig, amíg elvirágoznak. Ha nem így tennénk, éppen a viráguktól, a kora tavaszi díszüktől fosztanánk meg őket. Ezeket közvetlenül a virágzásuk után metsszük meg.
 
 
Fontos viszont, hogy ne késlekedjünk, mert ha akkor avatkozunk be, amikor már sok új hajtást hoztak, nagyon legyengülnek a visszavágástól. Így jobb, ha abban az időszakban már elő sem vesszük a metszőollót, mert a korán virágzóakat nem minden esztendőben, hanem két-három évenként kell metszeni. Ifjítsuk őket, azaz tőből kimetsszük az elöregedett, már gyengén virágzó részeket, a bokortörzsből előtörő hosszú vesszőknek pedig a harmadát levágjuk. Ezzel egyúttal meg is ritkítjuk a bokrot és helyet adunk az új hajtásoknak. További részletek a következő oldalon.
hirdetes
 

Díszcserjékkel a szebb kertért

E csoportba tartozik többek között az aranyeső (latin nevén Laburnum), az orgona, a nyári orgona, a pukkanó dudafürt, a trombitafolyondár, a fagyal, a kúszó lonc, a hóbogyó, a gyöngyvirágcserje, a gyöngyvessző, a rózsalonc, a lilaakác, a hamis jázmin vagy jezsámen, a nyári tamariska és a mályvacserje. Metszésük során az előző évi vesszők közül a fejlettebbeket 4-6, a kevésbé fejletteket 2-3 rügyre vágjuk vissza.

hirdetes

Ezzel kétségtelenül erőteljesen avatkozunk be, azonban ne féljünk, mert ennek nyomán sok új hatás képződik, amelyek azután majd gazdagon be is rakódnak virággal. Ám ha ezt a beavatkozást elhagyjuk, a bokroktól csak gyenge hajtásnövekedést várhatunk, amelyen kevesebb virág fejlődik majd, és az is apróbb marad.

Ilyen a fagyal, a boglárkacserje, a mályvacserje, a fehér som, a pukkanó dudafürt, a gyöngyvirágcserje és a jezsámen. Ezeket ne vágjuk vissza erőteljesen (mert nehezen újulnak meg), hanem csak az elöregedett, legyöngült bokorrészeiket metsszük ki tőből, hogy a napfény bejuthasson a koronába.

A lilaakác

Kivételt képez a népszerű lilaakác is, mert virágai az idősebb részeken, azoknak is az oldalelágazásain fejlődnek. Ezeket az oldalelágazásokat vágjuk vissza minden évben erőteljesen, 2-3 rügyre. Ne aggódjunk, a növény jól bírja a metszést, és az erős visszavágás nyomán nagyobb, szebb virágokat hoz majd.

 

Forrás: EU-Info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

lombtalanítószerek

a kultúrnövények levélzetének betakarítás előtti leszárításával, fonnyasztásával... Tovább

hatósági húsbolt

kezeléssel fogyasztásra alkalmassá tett v. csekélyebb tápláló- és élvezeti értékű hús,... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem