Tuja a kiskertben - Ne ültess tuját soha!

Elegem lett a tujákból egy életre - Ne ültesd te se a kertedbe!

Szélesi Ferenc, NA
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Mindenki nagyon szereti a tujákat, köztük én is. Nekem viszont elegem lett ebből a növényből, mivel nem győztem pótolni az elpusztult egyedeket, sajnáltam mindet, mivel nagyon mutatósak télen-nyáron, de nem éri meg. Ráadásul felütötte a fejét egy új kártevő is, amit bemutatok nektek a most következő cikkben, illetve elmondom azt is, hogy miért nem kellene neked sem tuját ültetned a kertedbe!

Nem kellene tuját ültetned neked sem!

A tuják és a múlt – Örök szerelemnek indult

Rengeteg tujám volt, legelőször 100 darabot ültettem el, sövényt szerettem volna létrehozni a segítségükkel. Nagyon büszke és boldog voltam pár év múlva, hiszen sikerült egy nagyon mutatós kis sövényt összehozni, aztán az ötödik évben jött a probléma. Először csak egy tujám lett beteg, persze, hogy a középső, permeteztem gombaölő szerekkel, később rovarölővel, majd kombinált szerekkel is, de nem sikerült megmenteni.

A tuják és a jelen – Mindennek vége

A baj az volt, hogy amíg én próbálkoztam, addig a rajta lévő kórokozó áttelepedett a mellette lévő növényekre is, szerencsém volt, jött a hidegebb idő, kiszedtem 15 növényt és pótoltam, szerencse azért volt, mert télen nem fertőződtek tovább a növények. Jött a tavasz, pár hónapig nem volt semmi gond, de nyár elején megjelent ugyanaz a betegség ismét, mint ősszel.

Itt már nem tudtam, mit tenni, kiszedtem a beteg növényt, akkor is terjedt tovább, a vége az lett, hogy őszre meg kellett válnom mind a 100 növénytől sajnos, nem volt lehetőség ugyanis arra, hogy megmentsem akár az egyiket is. Lehetetlen volt. Sok munkám volt vele, még több pénzt öltem bele, de utólag belegondolva egyáltalán nem érte meg. És, hogy miért fog ilyen sorsra jutni az összes magyarországi tuja? 

Mi a baj a tujákkal? 

Magyarországon egyre jellemzőbb a melegebb és szárazabb időjárás, ez pedig egyáltalán nem kedvez a tujáknak, a kórokozóknak és kártevőknek viszont annál inkább. A klímaváltozás és az ezzel járó stressz tényezők egyre jobban megviselik ezeket a növényeket, a kártevők egyre inkább terjeszkednek és pusztítanak el sokszor makkegészséges növényeket is.

Ráadásul idén felütötte a fejét egy új kártevő, amit ki sem lehet irtani, a növényeknek viszont nem kegyelmez. A következő oldalon megosztok még néhány érdekességet, illetve azt is elmondom, hogyan próbálkozhattok a védekezéssel, szóval érdemes lapozni egyet! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-11

Ültessük el MOST a nyáron virágzó cserjéket!

Április és május a tökéletes időszak a nyáron virágzó cserjék ültetéséhez, ezért most kertészünk elhozta nektek a legjobb tanácsokat, tippeket a nyári cserjékhez!

2024-04-10

Itt az eredmény: ez a magyarok kedvenc dísznövénye

Itt a magyarok kedvenc dísznövénye, nézzük meg, melyik az és miért éppen ez a növény oly sok ember kedvence:

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

idiometrikus növekedés

az adott fajra jellemző, jól meghatározható növekedés mértéke, idioszinkrázia ->allergia Tovább

ovulációgátlás

a nemkívánatos —>vemhesség elkerülésére az ovulációnak (—>peteleválás)... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény Érdekességek