Malacok kokcidiózisa, a betegség okozója, előfordulása, tünetei, megelőzése, kezelése

Malacok kokcidiózisa

Forrás: Agrárágazat

A baromfifélék és a nyulak régebben nagy károkat okozó parazitás bántalmát, a kokcidiózist az állattartók jól ismerik, de kevesen gondolják, hogy ez a betegség ma már a szopós malacok hasmenéses kórképeinek egyik leggyakoribbika, noha nem is olyan régen még nem is hallottunk róla.

A baromfifélék és a nyulak régebben nagy károkat okozó parazitás bántalmát, a kokcidiózist az állattartók jól ismerik, de kevesen gondolják, hogy ez a betegség ma már a szopós malacok hasmenéses kórképeinek egyik leggyakoribbika, noha nem is olyan régen még nem is hallottunk róla.

Mi okozza?

Míg a többi állatfaj kokcidiózisában a kórokozó több faja, nemzetsége is szerepet játszhat (talán leggyakrabban az Eiméria és a Toxoplasma), a malacok kokcidiózisát kizárólag az Isospora suis nevű kokcidium (belső élősködő, spórás véglény) okozza. Az Isospora-fajok erősen gazdaállat-specifikusak. A kórokozónak két fejlődési alakja van, az egyik a gazdaállatban, a másik a környezetben. A bélsárral ürülő fertőzőképes oociszták (a paraziták mikroszkópikus petéi) szinte mindenütt jelen vannak a malacok környezetében, így a fiaztató kutrica padozatán vagy a koca csecsbimbóin is, de ez nem azt jelenti, hogy a fertőzésben vagy a betegség fenntartásában a kocáknak lényeges szerepük lenne. A fertőzőképes oociszták rendszerint a fiaztatóban még az előző malactársaság által ürítettek, melyek azután kellő hőmérséklet, nedvesség és levegő esetén 1-3 napon belül sporulálódnak, a spórás alakok már megfertőzik a többi malacot is. Ezért nagyon fontos a fiaztatók alapos takarítása, az egyszerre töltés-ürítés gyakorlata és a speciális fertőtlenítés. A kórokozó „célszerve” a malac vékonybele, ahol a hámsejtekbe történő behatolás már önmagában is a bélhám károsítását okozza, nem beszélve az ott történő szaporodásukról, mely a bélhámsejtek pusztulásához vezet. A klinikai tünetekben is jelentkező fertőződéshez már viszonylag kevés számú oociszta is elég, márpedig 1 gramm fertőzött bélsár akár százezret vagy ennél is többet tartalmazhat. Mivel a kórokozó fejlődési ciklusa nagyon rövid, mindössze néhány napot vesz igénybe, könnyen érthető, hogy a születést követő első két hétben a fertőződés még jó higiéniai körülmények között is könnyen megtörténhet.

Az Isospora suis a malacot feltétlenül megbetegíti, vagyis semmilyen máskörülmény nem szükséges a betegség kialakulásához, de a betegség súlyossága attól is függ, hogy van-e a háttérben ebben az életkorban jelentkező társfertőzés (pl. coli, rotavírus stb.)?

Milyen életkorban a leggyakoribb?

8-15 napos életkorban, de ritkábban ennél korábban (a 6. naptól) vagy később (3-hetes korig) is előfordulhat. Három hetes életkor után már csak kivételesen ritkán fordul elő, mert a fertőzés védettséget ad.

Mikor fordul elő legtöbbször?

Gyakorisága ma már sokkal nagyobb, mint azt feltétele

zik. Korábban az első két hetes hasmenést zömmel a coli-fertőzésnek tulajdonították nálunk is, egy közelmúlti felmérés szerint azonban a hazai nagy létszámú telepek mintegy felében már megállapították. A fertőzés terjesztésében a kocáknak nincs jelentős szerepük. Rossz higiéniájú fiaztatókban, tartósan szennyezett padozatokon lévő malacoknál talán gyakoribb, de a legújabb ismereteink szerint ez nem alapfeltétele a betegség jelentkezésének. Kétségtelen, hogy nagyobb szerepet játszik az állomány mérete, de előfordul kifogástalan menedzselésű telepeken is.

Azokon a telepeken, ahol megjelenik, a betegséggel hosszabb távon „együtt kell élniük”, mert szinte lehetetlen a mentesítés.

Milyen tünetek vannak?

Fő tünet a hasmenés: a bélsár állaga a „kenőcsszerű” képlékenységtől a vízszerűig változhat, színe lehet fehér, sárgásfehér, sárga, de abban vér - ellentétben pl. a csirke vakbél-kokcidiózisával - nem található. A súlyosan beteg malacok is szopnak, de kiszáradnak, jelentős az almon belüli „szétnövés”.

Valamely fertőzött állományban nem minden alom betegszik meg, sőt az egyes almokban sem mindegyik malac mutatja a klinikai tüneteket.

Az elhullási arány kicsi, legfeljebb közepes, a gazdasági kártétel a lassúbb fejlődésben nyilvánul meg, de a másodlagos fertőződések isgyakoribbak, hiszen a hasmenés már önmagában is higiéniai-egészségügyi gond.

Az elhalásos bélgyulladás miatt a károsult bélszakasz emésztése, így a tápanyagok felszívódása lehetetlen, az emésztőenzimek hatásukat kifejteni nem tudják, az egész bélrendszer egyensúlyi állapota megbomlik. A bél nyálkahártyájára jellemző ugyan a gyors regenerálódás, de az emésztés csak a megfelelő időben alkalmazott gyógykezelés után rendeződhet.

Jóllehet a parazitológiai és klinikai tünetek a malacok leválasztásának idejére
eltűnnek, az elhanyagolt vagy elhullások híján figyelembe sem vett betegség a malacok utónevelésében, de még a hizlalásban is éreztetheti negatív hatásait.

Arra, hogy figyelembe sem veszik, meglehetősen nagy az esély még ma is, ugyanis sokan a malac-hasmenéseket pusztán „rutinból” a coli-ártalmakhoz sorolják, nagyobb elhullás híján a betegség nem eléggé „drámai”, a tünetek sem egyértelműek, célzott diagnosztikai vizsgálatok (bélsárvizsgálat) nélkül nehéz elkülöníteni más, hasmenéssel járó kórképektől, márpedig ilyenek bőven vannak! Hozzáteszem, hogy sokáig nem volt hatékony védekezési módszerünk sem ellene.

Mit tehet a gazda a betegség megelőzése érdekében?

Amennyiben valamely telepen vagy udvarban jelentkezik a kokcidiózis, attól megszabadulni nagyon nehéz. Alapvető minden betelepítés előtt a fiaztató takarítása, fertőtlenítése, ami magas nyomású, forró vizes mosást jelent, mert az oociszták a legtöbb általánosan használt fertőtlenítőszerrel szemben ellenállóak.

A jó tartáshigiénia az általános betegségmegelőzés miatt fontos, sajnos a malacok kokcidiózisa akkor is jelentkezhet, ha a higiénia és a telepi menedzsment is a „helyén van”.

Újszülött malacok fertőzéstől való megóvása az idősebb malacoktól (gondozó lábbelijével, eszközökkel átviheti stb.).

Mit tehet a gazda a betegség jelentkezése után?

Minden első két hetes hasmenést jelentsen állatorvosának, mert a betegség diagnosztizálása rendkívül fontos, ehhez a kórokozót bélsárvizsgálattal azonosítani kell.

Mindig gondolni kell a kokcidiózisra, ha a hasmenés a fentiekre jellemző, vagy ha antibiotikumokra nem javul.

Ott, ahol kimutatták, állatorvosi vagy állatorvos által javasolt kezelés, annál inkább, mert ellentétben a baromfinál használható többféle, ivóvízbe és takarmányba is keverhető szerrel, malacoknál az eredményesen alkalmazható szer igen korlátozott, az is egyedi gyógyszerbeadással 3-5 napos életkorban.

Az alomban lévő összes malacot kezelni kell akkor is, ha közöttük tünetmentesek is vannak.(A gyógyszer nevét természetesen nem közlöm. Nem azért, mert ez„nem a reklám helye”, hanem azért, mert véleményem szerint szakszerűtlen, morálisan elítélendő, gazdaságilag pedig veszélyes, amikor ismeretterjesztés címén bárki terápiát javasol konkrét gyógyszer-megnevezésekkel! Annak eldöntése, hogy pl. a sertés hasmenése egyszerű anyagcserezavar, emésztőszervi megbetegedés következménye vagy valamely fertőző betegség egyik tünete, még az állatorvos számára sem mindig könnyű feladat!)

A fiaztató kiürülése és az újabb betelepítés előtt alapos takarítás, forró vizes mosás vagy a nem faelemek perzselése, a padozat mészporral történő felszórása javasolt.