December 21-én beköszönt az igazi tél!

Ma köszönt be az igazi tél!

Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

2016. december 21-én beköszönt az igazi tél, a most következő cikkben elmondjuk nektek, mi is az a téli napforduló és mire számíthatunk ezen a napon, illetve kitértünk arra is, hogy lesz-e idén fehér karácsonyunk! 

Téli napforduló 2016-ban

Mi is az napforduló?

A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Valójában az év két pillanata: a Nap legmagasabb déli pozíciója a Baktérítőn, illetve északi pozíciója a Ráktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak-déli mozgása ellentétes irányúra változik. A nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb, azonban a téli, illetve nyári napforduló ellentétes a Föld déli és északi felén.

A Föld forgástengelyének a ferdesége miatt a két időpont delelési magassága közt eltérés mutatkozik. A következő oldalon elmondom, mit is jelent a téli napforduló! 

Téli napforduló 2016-ban

Téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát (következésképpen a leghosszabb éjszakát) adja.

A téli napforduló az északi féltekén december 21-én van (esetenként 22-én), a déli féltekén pedig június 21-én (esetenként 22-én vagy 20-án).

A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római Saturnalia, a zsidóHanuka, az afroamerikai Kwanzaa, vagy maga a karácsony, melyet valószínűleg Mithrász napisten kultuszából, illetve több pogány ünnepből vett át a keresztény vallás. A következő oldalon kiderül, számíthatunk-e fehér karácsonyra! 

Téli napforduló 2016-ban

Hidegebbek a nappalok és az éjszakák, sok helyen mérhetünk az éjszaka folyamán akár -11 Celsius fokot is, azonban havazásra, szállingózásra csak a magasabban fekvő területeken lehet számítani. Nem változik a helyzet az ünnep alatt sem, sőt, december 26-án felmelegedés veszi kezdetét, ezen a napon akár 10 Celsius fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.

Csapadékra nem igazán lehet számítanunk, így sajnos idén elmarad a fehér karácsony. Vigaszt nyújthatnak a fehérbe burkolózott fák és bokrok, de nem a miatt néznek ki úgy, ahogyan kinéznek. A következő oldalon mutatok nektek egy kis videót, amin felidézzük a fehér karácsonyt! 

Téli napforduló 2016-ban

 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

vakuólum

a citoplazmában levő, —>membránnal határolt hólyagszerű üreg, a növényi sejtek... Tovább

Malcev-féle talajművelési rendszer

forgatásmentes szántás, ill. talajlazítás. Aszályra hajló, gyér csapadéka tájakon a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek