Néhány kérdés a tejelő tehenek takarmányozásával kapcsolatban

Nyáron legeltetéssel vagy kizárólag zöldtakarmány etetésével nem fedezhető a nagy tejtermelés energiaigénye.

Ehhez jó minőségű tömegtakarmányok kellenek (pl. silókukorica szilázs, szenázs), de emésztési okok miatt a széna is elengedhetetlen. Energiaszegény tömegtakarmányok esetén viszonylag nagymennyiségű abrak is kell, ami emésztési, anyagforgalmi zavarokra hajlamosít.

Igen fontos ezért a nyersrost mennyisége és struktúrája: a takarmányadag nyersrost-tartalma 17-23% legyen, a rostnak legalább egy része hosszú-szárú széna, ez befolyásolja a bendőemésztést.

Felvetődik a kérdés: melyik előnyösebb: az egyes takarmányféleségek külön-külön etetése vagy össze

keverése?

A komplett takarmánykeverék etetése előnyösebb, mert így nincs mód a válogatásra, kevesebb a bendőemésztési zavar is.

A termelésarányos takarmányozás egyik feltétele, hogy a takarmánykeverék tápanyag-koncentrációját a tömegtakarmány beltartalmi értékétől függően egészítik ki energia- vagy fehérjedús abrakkal a biológiai állapotnak megfelelően (vemhesség, tejtermelési szint stb.), és ezeket keverőkocsiba összekeverik. A vitaminokat, ásványi anyagokat, hatóanyagokat, egyéb kiegészítőket a különböző csoportok élettani igényeinek megfelelően alapabrakba keverve adagolják.

Előnyös, hogy a takarmánykeverék (komplett monodiéta) összetétele azonos.

Tömegtakarmányt a nagy termelésű teheneknek legalább napi négy alkalommal adjunk, de etetésenként csak annyit, amennyit biztosan elfogyasztanak.Gyakori hiba a gyengén termelő egyedek túltakarmányozása, vagy a jól termelők alultáplálása. Laktációban a jól termelő tehenek napi adagjában ne legyenek ún. „hulladék” takarmányok, legfeljebb a szárazonállás időszakábanadjuk ezeket szükség esetén.

Ellés után már a nagy tejtermelés feltételei: jó étvágy, jó minőségű tömegtakarmány, nagy fehérje- és energiatartalmú abrak, gyakori takarmánykiosztás (természetesen a genetikai képességek mellett).

Az abrak-tömegtakarmány arány a tejhasznú tehenek napi takarmányában:

Szárazonállás elején: 0-10% abrak 90-100 % tömegtakarmány.

Szárazonállás végén (ellés előtt 2-3 héttel): 30% abrak 70 % tömegtakarmány

laktáció első 30 napja: 40% abrak 60 % tömegtakarmány

laktáció 30-100. napja: 50% abrak 50 % tömegtakarmány

laktáció 100-200. napja: 40% abrak 60 % tömegtakarmány

laktáció 200-300. napja: 0% abrak 100 % tömegtakarmány

legfeljebb 30% abrak 70% tömegtakarmány

Melyik az ellés utáni legnagyobb takarmányozási hiba?

A bendőműködés teljes katasztrófáját, emiatt számos anyagforgalmi zavart, betegséget okozhat az, ha az állat kellő fokozatosság nélkül nagy adag abrakot kap. (Ha az abrakhoz
való szoktatás mindössze 4-5 napig tart az elletőben, ez alatt napi 4-5 kg abrakot kap az állat, majd

minden átmenet nélkül 8-10 kg-ra emelik a napi abrakadagot).

Kell-e abrakot adni a szárazonállás alatt?

Ha jó minőségű tömegtakarmányunk van, akkor nem szükséges. Ha nincs, akkor az ellés előtti 2-3 hétben adjunk abrakot is, ugyanis az ebben az időszakban történő magzatépítés és tejmirigy-tömegváltozás (az ellés előtti 2-3 hétben megduplázódik a szárazonállás alattihoz képest) tápanyagigényének kielégítése csak így lehetséges. Az abraketetést az ellés előtt 2-3 héttel 1 kg-os adaggal kezdve fokozatosan 5-6 kg-ra emeljük az ellésig, vagyis hozzászoktatjuk az állatot a nagyobb mennyiségű abrak felvételéhez anélkül, hogy bármely anyagforgalmi betegség (acidózis, ketózis, zsírmobilizációs betegség) kialakuljon. Figyeljük azonban a kondíciót, mindenképpen kerüljük az elhízást! Sokkal fontosabb, hogy a várható ellés előtti 2-3. héttől emeljük 20-30%-kal a napi szénaadagot (rétiszéna jobb!).

Mikor kezdjük meg a tejelőtáp (-abrak) etetését?

Az ellés napján, 1 kg-os adaggal. Az adagot naponta 1 kg-mal növeljük, egészen napi 7 kg-ig. (Megjegyzendő, hogy az ellés utáni első etetéskor a kérődzés mielőbbi megindulása érdekében csak rétiszénát és vizet adunk, a második etetéskor adunk tömegtakarmányt, szénát és 1 kg abrakot.) Ilyen módon tehát az ellés utáni 7. napon 7 kg abrakot kap az állat. Ez a napi mennyiség és a tömegtakarmány fedezi az ellés utáni első 30 nap (napi tejtermelés ekkor a laktációs csúcs 80-85%-a) tápanyagszükségletét és a bendő szárazonállás alatti
„visszafejlődését” is helyreállítja.

A többször ellett holstein-fríz tehén laktációs csúcsát ellés után 6-8 hét múlva éri el, a napi abrakadag azonban ekkor se legyen több 12 kg-nál!

A laktáció első 100 napján a nagyobb mennyiségű abrak etetése mellett fontos napi 5-7 kg széna biztosítása is.

A nagy tejtermelésű, friss-fejős teheneket mennyi napi tejtermelést figyelembevéve kell takarmányozni?

Általában a laktáció első 6 hetében napi 35-40 l, előhasiaknál napi 25 l tej termelésének megfelelően kell takarmányozni, később pedig a tényleges termelésnek megfelelően.

Milyen élettani eseményeket kell figyelembe venni a laktáció középső- és befejező szakaszának takarmányozásánál?

Ha a tehén az ellést követő 60-80 napon belül vemhesül, a laktáció második 100 napjára a tejtermelés csökken.

A laktáció harmadik 100 napja az elapasztásig tart. A tejtermelés folyamatosan csökken, különösen az elhízásra kell figyelni. A kondíciót úgy kell beállítani, hogy a szárazonállás alatt (az ellés előtti 2 hónapban) ezen már ne kelljen változtatnunk, olyan kondícióban legyen az állat, mint amilyenben elléskor kell lennie!

Ellés után az első hetekben mennyi lehet a tehén elfogadható testtömeg-vesztesége?

A többször ellett tehenek zöme az ellés utáni tej-csúcstermelését a 6-8. (vannak, melyek a 4-6.) héten érik el. A tejtermelés üteme gyorsabb, mint a takarmányfelvételé, ezért az állat saját tartalékait használja fel, veszít testtömegéből. Napi 1-1,5 kg testtömeg-csökkenés az ellés utáni 1,5 hónapban elfogadható, de összességében ne haladja meg az 50-60 kg-ot!

Mennyi a tehén napi vízigénye?

Nem mindenki gondol arra, hogy az ivóvíz a tejtermelés egyik alapfeltétele, olyan fontos, mint a takarmány! De nélküle élet sincs! Ha az állati szervezet víztartalmának 10%-át elveszíti, megbetegszik, ha 20%-át veszíti el, elpusztul. Az állat vízszükségletének nagyobbik részét az ivóvízzel, kisebb részét a takarmányokban lévő vízzel fedezi.

A szakszerű itatás fél takarmányozás!
Ivásra szomjúságérzete készteti az állatot. Ennek helyi, általános és szervezeten kívüli okai vannak. Helyi ok: a szájüreg nyálkahártyájának kiszáradása.Általános okok: - a vér besűrűsödése,

- az állat a bélsárral, vizelettel, légzéssel, izzadással sok vizet veszít, amit pótolnia kell.

Szervezeten kívüli okok: takarmány állapota, nedvességtartalma, magas környezeti
hőmérséklet, levegő páratartalma, zsúfoltság stb.

A vízfogyasztást befolyásolja a testtömeg, a termelés mértéke, a biológiai állapot. A hasmenéssel, lázzal járó betegségek a vízigényt fokozzák. Az a legjobb itatási módszer, ha az állat tetszése szerint, bármikor vízhez juthat, annál is inkább, mert a vízfogyasztás korlátozását nehezebben viseli el, mint a takarmányét.

Rendkívül hibás ez a mondás: „iszik, mint az állat”, hiszen az állat csak akkor és annyit iszik, amikor és amilyen mértékben szervezetének szüksége van rá.

Hogy ez mennyi, azt ne mi határozzuk meg, mert ha a szükségesnél bármilyen okból kevesebbet ihat, étvágya gyengül, emésztése nem tökéletes, a tápanyagok kihasználása romlik, ezzel romlik a termék-előállítás eredményessége is. Az állat tehát „vízben” legyen önkiszolgáló!

Az ivóvíz biztosítása szarvasmarhánál, ezen belül a tehénnél különösen fontos, hiszen az óriási mennyiségű tömegtakarmány felvételéhez jó étvágyra is szükség van, ehhez pedig kell az ivóvíz!

A tehén ivóvízigénye literben:

20 + (1,6 x napi tejhozam kg) = napi vízfogyasztás.

A felnőtt szarvasmarha minimális napi vízigénye: 50-60 liter, de egy 600 kg-os tehén napi 30 kg-os tejtermelésnél 90-100 liter, napi 40 kg-os tejtermelésnél 110-130 liter vizet is megiszik.

Szarvasmarhánál a vízfogyasztást természetesen befolyásolja a takarmány víztartalma: a zöldtakarmány vegetációs vize a vízigény 40-70%-át, a lédús takarmányoké pedig akár 50-60%-át is fedezheti.

Borjú napi vízigénye: 10-20 liter.Növendék szarvasmarha napi vízigénye: 20-25 liter.

Szarvasmarhánál a vízivási „csúcs” megfigyelések szerint két fő időszakra esik: a tömegtakarmány fogyasztásának idejére és közvetlenül a fejés utáni időre. (Ezért jó, ha a fejőház lehajtóútja és az istálló felhajtóútja mellett is van itatóvályú).

Az itatók (akár önitatók, akár vályúk) elhelyezésénél figyelembe kell venni, hogy a szarvasmarha legkényelmesebben 60o-os fejállásszög mellett iszik. Ahol vályúból itatunk, az lehetőleg állandóan legyen friss vízzel tele (kötetlen tartásnál), ahol önitatók vannak, azok elhelyezése, száma, műszaki és higiéniai állapota olyan legyen, hogy belőlük az állat igényeinek megfelelően bármikor ihasson.

Vizenyős takarmányok etetése előtt és pillangósok etetése után közvetlenül ne itassunk (ahol nem önitató van)!A vödörből vagy kútnál vályúból itatás egyre ritkább. Ha mégis így itatunk, ügyeljük arra, hogy állataink eleget igyanak, ne nagyoljuk, ne siessük el az itatást, kerüljük el a vályú előtti „tülekedést”. Fagyos időben a vályú környékét homokozzuk fel (csúszásveszély).

A jó ivóvíz üdítő hatású, hőfoka 8-15 oC, színtelen, szagtalan, átlátszó, nem zavaros, kellemes ízű, élvezhető. A víz sárgásbarna színe sok vastartalomra, a sárga szín ürülék szennyezettségre, a vörös vagy zöld szín növényi eredetű szervesanyag-szennyezettségre utal.

A sós íz nagy sótartalomra, az édeskés íz bomlott szerves anyagokra, a kesernyés, „tintaíz” sok savtartalomra, a mocsáríz korhadt anyagok jelenlétére utal. A keserű víz hashajtó hatású is.

A rothadt anyagokat tartalmazó, fertőzött víz ammóniaszagú, a sok vas-szulfidot tartalmazó víz záptojásszagú, a dohos szag korhadt növényi részekre, a klórszag pedig fertőtlenítésre vagy ipari szennyezettségre utal.

A szagokat jobban megérezzük, ha 1-2 dl vizet felmelegítünk. Ha a víz zavaros, homok, iszap vagy sok szervetlen anyag van benne.

Mit nevezünk alaptakarmánynak?

Azt a takarmányadagot, melynek táplálóanyag-tartalma a létfenntartáson kívül nyáron a napi 10-12 liter, télen napi 8-10 liter tej termelését is biztosítja.

Az életfenntartó szükségletet az állat élőtömege alapján határozzák meg, így alaptakarmányt a hasonló testtömegű egyedek egyformán kapnak.

Pl. 600 kg élőtömegű tehenek alaptakarmányai:

Forrás: Agrárágazat