Értesülj a legújabb cikkekről,
iratkozz fel a hírlevelünkre:


Cikkajánló

Kövess minket Facebookon is

X
-->

Tartósított takarmányok, a szarvasmarha emésztési sajátosságai, silók

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2017. November 25. Szombat - Katalin
hirdetes
 | Szerző: Dr. Böő István
címkék:

Növekszik a tartósított takarmányok szerepe

hirdetes
Tartósított takarmányok, a szarvasmarha emésztési sajátosságai, silók
Az állatlétszám jelentős csökkenésével felborult a növénytermesztés-állattenyésztés hagyományos egyensúlya. Most bőven van (lesz) takarmányunk, de ahhoz nincs elég állatunk. Ebből a helyzetből adódóan tovább nő a tartósított takarmányok szerepe.

Az állatlétszám jelentős csökkenésével felborult a növénytermesztés-állattenyésztés hagyományos egyensúlya. Most bőven van (lesz) takarmányunk, de ahhoz nincs elég állatunk. Ebből a helyzetből adódóan tovább nő a tartósított takarmányok szerepe.

Mivel a szilázsok, szenázsok eddig is a szarvasmarha takarmányozásának alapját képezték (különösen a monodiétás takarmányozási módszernél), röviden tekintsük át a takarmányozás egy-két alapkérdését, majd a szarvasmarha emésztési sajátosságait, végül a szilázs- és szenázskészítés gyakorlatát!

hirdetes

Termelni csak egészséges állattal lehet, jól termelni pedig akkor, ha annak biológiai igényeit kielégítjük. Ezeknek az igényeknek kielégítésében az összes környezeti tényező közül a takarmánynak van legnagyobb szerepe, mert ettől nemcsak az állat termelése függ, hanem ellenálló képessége, tűrőképessége, vagyis egészségi állapota is.

A takarmányozás elméleti alapjait ma már elég jól ismerjük, ennek könyvtárnyi anyaga van. Annál több hibát követünk el a gyakorlatban!

Erre utal az a megdöbbentő számadat is, miszerint az állatelhullások nagy százaléka a rossz takarmánnyal vagy a rossz takarmányozással függ össze. Ennél is nagyobb azonban az a gazdasági veszteség, hogy hasonló okokból állataink termelése sok helyen nem megfelelő.

A takarmányozás helyes gyakorlatatehát egyúttal állategészségügyi megelőző tevékenység, egészségvédelem is. Így van ez nemcsak a nagy létszámú állattartásnál, de ma már kisgazdaságokban is, hiszen az állatok takarmányozása teljes egészében az embertől függ (legeltetés a juh és a húsmarha kivételével nem számottevő).

A gazdaságos termelés alapkérdése, hogy mennyire sikerül csökkenteni az egységnyi hús, tej előállításához felhasznált takarmánymennyiséget. Különbség van ugyanis a szükséges és a felhasznált mennyiség között. Utóbbi ma még nagyobb, sok gazdaságban jóval nagyobb. Ilyenkor - hozzáteszem, sokszor jogosan - a takarmányok nem megfelelő összetételére, szennyezettségére hivatkoznak, pedig a takarmányoknak mintegy negyedrésze megy veszendőbe azáltal, hogy az állatok nem megfelelő módonkapják azt. Van mit javítanunk tehát a gyakorlati takarmányozáson is! A legtöbb hibát a majdnem kizárólagosan abrakfogyasztó állatfajoknál (sertés, baromfi) követik el, s ez abból fakad, hogy keveréktakarmányokkal (tápokkal) másképp kell takarmányozni, mint gazdasági abrakkal. Ehhez jön még az a tény, hogy a kisüzemben is termelő mai fajták a takarmánnyal szemben is igényesebbek, mint elődeik voltak.

A szakszerű takarmányozás nem könnyű feladat, de aki megoldja, közel kerül a gazdaságos állatitermék-előállítás nyitjához. Mivel az állattartás összköltségének zömét a takarmányköltségek adják, úgy is fogalmazhatunk, hogy a jó takarmányozás a legjobb befektetés a hús- és tejtermelés fokozására.

A takarmányozásnak kettős feladata van: egyrészt biztosítania kell az állat puszta létéhez, életéhez szükséges energiát, másrészt biztosítania kell azokat az anyagokat, melyek a test szüntelen újjáépítéséhez, növekedéséhez, a hústermeléshez, tejtermeléshez, tojás- és gyapjútermeléshez valamint a szaporodáshoz kellenek.

Minden mozgásféleséghez energia szükséges. Hogyne kellene akkor energia a mechanikai mozgásoknál magasabb rendű mozgásformákhoz, a kémiai és a biológiai mozgásokhoz! A gép csak munka közben fogyaszt üzemanyagot. Az állat akkor is igényel táplálóanyagot, amikor nem dolgozik, nem termel, különben elpusztul. Ezt a táplálóanyag-mennyiséget, mivel szó szerint az élet fenntartásához, az emésztéshez, a légzéshez, a kiválasztáshoz, a testhőmérséklet fenntartásához, stb. szükséges, életfenntartó szükségletnek hívjuk. A termelő állatnak azonban többre van szüksége. Azokra a táplálóanyagokra, melyek az életfenntartáson kívül a növekedéshez, szaporodáshoz, tejtermeléshez, hústermeléshez, stb. szükségesek. Ezt termelő szükségletnek hívjuk.

A kétféle szükséglet természetesen nem választható el egymástól, hiszen az állat miközben termel, él is, és fordítva, gazdasági állataink azért élnek (azért tartjuk őket), mert termelnek. Valamely állatfaj „takarmánygazdálkodása” annál jobb, minél kevesebb energiát fordít az életfenntartáshoz, vagyis minél több jut a termelésre.

A tejelő tehén életfenntartó energiaszükséglete az összes energia szükségletnek kb. 40-50%-a, ugyanez a százalék marhahizlalásnál kb. 40%, a tojástermeléskor kb. 65%, sertéshústermelés esetén kb. 35%.

A takarmányokat a rendelkezésre álló takarmányféleségekből mindig úgy kell összeállítani, hogy azokban az egyes tápláló- és hatóanyagok megfelelő mennyiségben, minőségben és arányban legyenek.

Egy vagy több anyag feleslege vagy hiánya ugyanis rontja a többi hatásfokát is. A takarmányozásnak ezt az alapszabályát persze sokkal könnyebb leírni, mint a gyakorlatban megvalósítani.

Azokat az adatokat, melyek az egyes állatfajok táplálóanyagainak életfenntartó- és termelő szükségletére vonatkoznak, régóta ismerjük. A természetszerű tartásnál, a régi fajtáknál jelentős volt az állat „önbeállítása”. Nagyrészt szükségleteinek, igényeinek megfelelően fogyasztott takarmányt vagy egészítette ki azokat (pl. legeléssel) stb.) Minél inkább eltérünk a természetszerű tartástól és minél nagyobb termelőképességű fajtákat tartunk, annál több negatív hatással számolhatunk, melyektől az állatnak meg kell védenie magát, ehhez szintén energiára van szüksége. Minél rosszabb a tartási környezet, a takarmányenergiának annál nagyobb részét köti le a nem kívánatos hatások (hideg, meleg, rossz minőségű levegő, rossz padozat stb.) „kivédése”, vagyis annál kevesebbet fordíthat termelésre.

A mai takarmányozásnak figyelembe kell vennie, hogy az ember egyrészt a környezet megváltoztatásával, másrészt a termelés egyoldalú, erős fokozásával (egyoldalúan tej-, hús fajták) bizonyos mértékig megváltoztatta az állat élettani folyamatait is, ezzel megváltozott a mai típusok életfenntartó- és termelő tápanyagszükséglete is.

Gazdasági állataink túlnyomórészt növényi eredetű táplálékot fogyasztanak. Az lenne jó, ha ezek összetétele hasonlítana az állati szervezet összetételéhez, mert akkor termékké-alakításuk is egyszerűbb volna. De nem így van! A legnagyobb különbség köztük az, hogy az állat szervezetében nincs rost és nagyon kevés (igaz, annál fontosabb) a szénhidrát, a növényekben viszont mindkettőből sok van.

Az állati test vízből, fehérjéből, zsírból és ásványi anyagokból áll. Pl. egy normálisan táplált, 40 kg-os sertés testösszetétele:

- 66% víz;

- 15% fehérje;

- 16% zsír;

- 3% ásványi anyag.

- Hizlaláskor a víz-zsír arány az utóbbi javára változik.

Legfontosabb a fehérje! Ha a szervezet nem jut hozzá, sajátját bontja el, megbetegszik, majd elpusztul. A hízó állatok viszonylag nagymennyiségű zsírja szervi (zsigeri) és tartalék zsír. Éhezéskor a tartalékzsírt az egészség károsodása nélkül felhasználhatja, de a szervi zsírok igénybevételénél megbetegszik. A növények nagy szénhidráttartalma (a vízen kívüli anyagok háromnegyed része szénhidrát) az állat számára energiát és tartalék tápanyagokat biztosít. Az ásványi anyagok szerepe az állati szervezetben jelentős, ezek közül a kalcium kb. 1,4%-ban, a foszfor kb. 0,7%-ban (2:1 arányban) van jelen, míg a maradék 0,9%-ot a kálium, nátrium, magnézium, kén, klór, vas és a nyomelemek adják.

A szarvasmarha emésztési sajátosságai

A kérődzők, így a szarvasmarha emésztésének sajátosságainál az anatómiai viszonyokból kell kiindulni. Az emésztőrendszer-testtömeg aránya életkortól függően 12-20%. Egyedül a kérődzőknek van előgyomruk, az egyes bélszakaszok egymáshoz viszonyított aránya is eltér a növényevő egy-gyomrúakétól, nem is beszélve a mindenevő és a húsevő állatokról! Egész emésztőrendszerük alkalmazkodott az emésztőnedveknek ellenálló, sok nyersrostot tartalmazó, terimés növényi táplálékok hasznosításához, belső anyagforgalmuk pedig a bendőben képződő zsírsavak értékesítésére épül, amelyekből a kérődző állat energiához jut. A felnőtt szarvasmarha bendőjének térfogata 150-200 liter, ezért felületes rágással is (a felső metszőfogak hiányoznak) egyszerre óriási mennyiségű takarmányt képes elfogyasztani. A naponta 6-8 alkalommal, alkalmanként 40-60 perces kérődzéssel (ez takarmánytól függően változik, abrakos etetéskor napi 1-2 óra, széna etetésekor napi 8-9 óra, vegyes takarmányozáskor napi 6-7 óra) mód nyílik a bendőben már kellően felpuhult takarmány újrarágására, alapos mechanikai aprítására. A bendőben élő óriási számú baktérium és egysejtű véglény (mikroflóra, mikrofauna) a takarmány táplálóanyagait , köztük a cellulózt is lebontja és a szénhidrátokból szerves savakat képez, amelyek az előgyomrokból felszívódnak, s - amint előbb láttuk - energiaforrásul szolgálnak. Az egy-gyomrúakkal szemben másik alapvető különbség, hogy a takarmány fehérjetartalma az előgyomrokban ammóniáig bomlik le és beépül az ott lévő baktériumok milliárdjaiba, ily módon a nem fehérje nitrogénanyagok (ún. NPN) hasznosítására is lehetőség nyílik. A bendőtartalom mozgatását, a takarmány nyállal való keverését, a képződő gázok eltávolítását, a kérődzést és az „előemésztett” takarmány továbbjuttatását az előgyomrok motorikája (a recés és a bendő összehúzódásai) teszi lehetővé.

A bendőmozgások száma 5 perc alatt nyugalmi állapotban átlagosan 7-9, kérődzés közben 10-12, evés közben 13-14. Az elegendő strukturális rostot tartalmazó bendőtartalom növeli a bendőmozgások számát és erősségét.

A kérődzéskor a lassúbb, kiadósabb rágással, kétszerte annyi nyállal keveredett takarmány visszajut a bendőbe, ott sűrűség szerint rendeződik, majd a százrétű szívó hatására annak üregébe, végül az oltóba jut.

Egy felnőtt szarvasmarha napi nyáltermelése 60, de 180 liter is lehet, s már ez is érzékelteti, hogy a nyálnak itt a rágás, nyelés műveletén kívül alapvetően fontos szerepe van. Nevezetesen a bendőemésztés folyamán keletkezett szerves savak okozta pH-eltolódást a lúgos pH-jú (pH 8,2-8,7) nyál közömbösíti, így lesz a bendőfolyadék pH-ja 6,2-6,7, amely mellett mind a bendőflóra működése, mind a bendő motorikája szabályszerű. Ha nincs elegendő strukturális rost a takarmányban, a kérődzés elégtelen lesz, kevesebb a nyál, s a nyáltermelés hiányában a bendőfolyadék vegyhatása akár 24 óra alatt 2-3-ra savanyodhat (bendőacidózis). Ez az állapot következik be pl. akkor is, ha a takarmány abrak-szálas aránya hirtelen vagy nagymértékben az abrak javára tolódik el és az abrakban lévő szénhidrátokból jelentős mennyiségű szerves sav képződik. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a savas közegben a bendőmozgások csökkennek, esetleg leállnak, az étvágy is mérséklődik, vagyis a folyamatok összefüggenek. Más állatfajokhoz képest a kérődzőkben az egyes takarmányok emésztési ideje is hosszabb.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a rostellátás akkor megfelelő, ha a takarmány szárazanyag-tartalmának 16-23%-a rost, konkrétabban:

- friss fejősöknél a takarmányadag

16-18%-a;

- a laktáció közepén a takarmányadag 18-21%-a;

- a szárazonállás első 40 napjában a takarmányadag 22%-a;

- a szárazonállás további idején a takarmányadag 18-21%-a a kívánatos szárazanyag-tartalomhoz viszonyított rostmennyiség.

A takarmányozás

szempontjából is legfontosabb szakaszokban, a szárazon állás idején, elléskor, fejés első szakaszában a „szűk” kalcium-foszfor arány beállítása a célszerű, amikor a takarmány mész-foszfor tartalma 1:1. (Mészhiány a szarvasmarhánál ritka, gyakoribb a túlzott kalcium-etetés, a felesleges kalcium a bélsárral kiürülve foszfort „visz magával”, a foszforhiány pedig szaporodásbiológiai zavarokat okozhat.)

A borjú emésztőcsatornája még „sterilnek” mondható, a felnőtt szarvasmarhára jellemző, tejjel és takarmánnyal bekerülő bendőflóra és-fauna 3-4 hónapos életkorra alakul ki.

A bendőemésztés sajátosságai miatt a kérődzők a takarmányozásban szeretik az állandóságot. Egy-egy takarmányváltásnál az átálláshoz akár több hétre is szükség van, amíg a bendőflóra az új takarmányhoz „idomul”. Már csak emiatt is szükség van a fokozatosságra.

A táplálóanyagok emésztése, felszívódása, szervezeten belüli forgalma bonyolult, itt nem részletezett folyamatok összessége (energia-, zsír-, szénhidrát-, fehérjeforgalom), itt csupán a bendőemésztés néhány alapkérdését érintettük, mely azonban - mint az emésztés „első lépcsőfoka”, meghatározó lehet a későbbi történésekre!

Minden takarmánynál alapvető fontosságú, hogy:

· biológiailag teljes értékű legyen, vagyis megfelelő mennyiségben, minőségben és arányban tartalmazza az életfenntartó és a termelő szükséglet tápanyagait, ugyanígy a vitaminokat, ásványi anyagokat és a nyomelemeket is;

· a tápanyagok közül legfontosabb a fehérje;

· az etetés, itatás módja olyan legyen, hogy az állatok a lehető legkisebb zavarás nélkül hozzájuthassanak a takarmányhoz és a vízhez;

· a takarmány ne legyen szennyezett, mentes legyen a kórokozók tömegétől, a különböző penészektől és mérgező anyagoktól.

A termelés biológiai hátterének kialakításában és a gazdaságosság szempontjából a takarmányozás módszeréneknagy jelentősége van. Ez azonban nem pusztán elhatározás kérdése! Függ az állatlétszámtól, a tartási-takarmányozási technológiától, a termelés színvonalától, a földterülettől stb.

Mindenesetre a tartósított takarmányokminősége tejelő állományoknál mind a hagyományos, évszakonként változó, mind a monodiétás takarmányozási módszernél, de a kettő kombinálásakor is alapvető fontosságú.

Hústehéntartásnál a takarmányozási költségek legnagyobb hányadát természetszerűleg a téli takarmányok adják. Mivel nemcsak termelési, de szaporodásbiológiai szempontok miatt sem lehet a téli takarmányozást kizárólag szénára, szalmára, kukoricaszárra alapozni, itt is fontos a silókukorica-szilázs minősége, mert ennek nemcsak kiváló az étrendi hatása, de magas az energiatartalma is.

Silók (erjesztett takarmányok, szilázsok, szenázsok)

Már a régi korok embere rájött, ha terményeinek egy részét vermekbe, hordókba tömködi, kellemes illatú és ízű, ráadásul sokáig elálló élelmet nyer. A takarmányok savanyítása is majdnem olyan régi, mint a szárítás. Télen - különösen a szarvasmarhák, ezen belül a tehenek takarmányozásában - olyan jelentős, mint tavasztól őszig a zöldtakarmány. Nagylétszámú állományoknál ez ma is így van. A szántóföldön, legelőkön réteken megtermett takarmánynövények nagyobb részét tartósítva és nem zölden etetjük meg. Kisüzemekben szerepük a múlthoz képest sajnálatos módon lecsökkent, pedig rövid ideig tartó munkával, igaz, akkor alapos odafigyeléssel, olcsóbbá, hosszú távon megbízhatóbbá, jobbá tudnánk tenni állataink tápanyag-kielégítését.

Míg a szénakészítésnél vízelvonással, a silózásnál, szilázs- és szenázskészítésnél oxigén-elvonással tartósítunk, így akadályozzuk meg a növények romlását okozó mikróbák szaporodását, fejlődését. Lényege, hogy a felhalmozott és jól összetömörített, többnyire lédús takarmányokban a növényeken mindig jelenlévő tejsavbaktériumokat elszaporítjuk, ezek a takarmányok cukraiból tejsavat állítanak elő, mely a többi, káros baktérium (vajsav és ecetsav-baktériumok) tevékenységét gátolja, a takarmányt pedig konzerválja, tartósítja. A képződött tejsavat csak a levegőt igénylő baktériumok, penészek, gombák tudják elbontani, ezért ha a takarmányhoz levegő nem jut, igen hosszú ideig (akár évtizedekig) eltartható romlatlan állapotban.

Gyepek erjesztésénél az enzimtevékenység miatt a takarmány hőmérséklete mintegy 5 Cş-kal emelkedik, pH-ja pedig egészen 4-körüli értékig csökken. Megfelelő körülmények esetén ezen a pH-értéken a vajsavtermelő baktériumok beszüntetik tevékenységüket, hosszú ideig, akár egy évnél tovább is eltartható, jó minőségű lesz a silónk.

A teljesnövény-szilázs kukoricából, gabonafélékből, hüvelyesekből, keverék-zöldtakarmányokból aprítás után erjesztéssel készül, a teljes növényt tartalmazza (szem,szár, levelek).

A szenázs fűfélékből vagy pillangósokból, tehát fehérjében gazdagabb növényekből olyan mérvű fonnyasztás után erjesztéssel előállított takarmány, amikor az erjesztéshez már nincs szükség adalékanyagokra. Ezt a tartósítást főként akkor alkalmazzuk, ha az esős idő akadályozza a szénakészítést, ilyen viszonylag gyakran fordul elő az első kaszálás idején.

A szenázs alapnövényeit két menetben takarítjuk be. Az első menetben rendre vágjuk, majd 12-15 órán át a fűféléket 35-40%-os, a lucernát 40-50%-os víztartalomig fonnyasztjuk, így szénhidrát-tartalmuk viszonylagosan növekszik, ezért adalékanyagok nélkül is erjeszthetők. A rendeket többször megforgatjuk, hogy a karotintartalom nagyon ne csökkenjen le, majd következik a szecskázás, beszállítás, tömörítés és a siló lezárása. A szilázs és a szenázs között alapvetően az a különbség, hogy a szilázst kb. 60% nedvességtartalmú, a szenázst pedig 35-40% nedvességtartalmú alapanyagokból készítjük.

Nagyhozamú gyepterületek termésének erjesztéses tartósításakor a szilázs 20-30% szárazanyag-tartalmú zöldfűből, a szenázs pedig 30-40% szárazanyag-tartalmú fonnyasztott zöldfűből készül. Ha nagy a gyeptermés, már az első növedék nagy részéből (tehát április-május hónapokban) készíthetünk szilázst vagy szenázst.

A silózás előnyei:

· minden állatfaj által szívesen fogyasztott olcsó, nedvdús, ízletes takarmányt kapunk;

· több tápanyagot tudunk megőrizni, mint szénakészítéssel;

· a siló minőségét az időjárás nem befolyásolja;

· a levélrészek nem töredeznek le, mint szárításkor;

· önmagukban vagy kevés szénával együtt etetve teljesen fedezi az állat tápláló anyagszükségletét;

· a képződött tejsavat az állat jól felhasználja;

· a kevéssé ízletes takarmányokat javíthatjuk (pl. kukoricaszárat).

A jó siló készítésének feltételei:

· levegő kizárása: alapos tömörítéssel (taposás, gép általi tömörítés) lehetséges. Ez megnyugtatóan csak akkor sikerülhet, ha a növényt leszecskázzuk. Döntő a szecska mérete.

Amennyiben hosszúra vágjuk a növényt, nem lehet jól tömöríteni, „kirúgja magát”, levegőt kap. Legjobb a 20-30 mm-es szecskaméret. A tömörítés akkor megfelelő, ha az azt végző traktor kereke már nem süpped a takarmányba.

· megfelelő, 20-25 Cş körüli hőmérséklet: általában adott, hiszen a silózás fő időszaka a kora ősz. Mivel ilyenkor a mezőgazdasági munkák torlódnak, hajlamosak vagyunk a sietségre, a silózás „összecsapására”. A nem kellő alaposság megbosszulja magát. Ez az egyik oka annak, hogy legalább annyi rossz silónk van, mint rossz szénánk.

· kellő mennyiségű cukor jelenléte: a szénhidrátban gazdag növények könnyen silózhatók, mert a tejsavbaktériumok a szénhidrátokból, cukrokból képezik a tejsavat, ami azután a takarmányt konzerválja.

Ilyen növények a fehérjékben szegény, szénhidrátban gazdag takarmányok:

§ kukoricacsalamádé (címerhányáskor vágjuk),

§ silókukorica (viaszérés és teljes érés között vágjuk),

§ cukorcirok,

§ szudánifű,

§ kukoricaszár (betakarítás után minél hamarabb, lehetőleg október közepéig silózzuk),

§ napraforgó-csalamádé (virágzás kezdetén vágjuk).

Ha olyan növényeket akarunk tartósítani erjesztéssel, melyekben több a fehérje, de a szénhidrát kevesebb, akkor azokhoz szénhidrát-tartalmú vagy tejsavképző adalékanyagokat kell hozzáadni. Ilyen anyagok a melasz (2-4%-ban), a nyers répaszelet (10-15%-ban), a hangyasav vagy a propionsav.

Szénhidrátokban (cukrokban) szegény növények a pillangósok. Ezeket kaszálás (virágzás kezdetén) után fonnyasztjuk, csak ezután silózzuk be = szenázs, mely részben a széna, részben a siló tulajdonságait őrzi (innen a név is: széna + szilázs). A pillangósokhoz vagy 3-4% melaszt, vagy szénhidrátokban gazdag növényeket, esetleg 25-30% gabonadarát keverünk a jó erjedés érdekében.

A mai, korszerű gépek segítségével igen jó minőségű lucernaszenázst készítenek oly módon, hogy a fonnyasztott lucernát fóliatömlőkbe töltik. Mivel a lucernában kevés a szénhidrát, ezek tartósításához a kereskedelemben kapható különböző enzimtartalmú készítmények is szükségesek.

Gyepek szenázs készítésekor a kaszálást a kalász- vagy buga hányás és a virágzás kezdete között kell elvégezni úgy, hogy a tarlómagasság 4-5 cm legyen.

A gyep erjesztéses tartósításának alapfeltétele, hogy a cukortartalom a szárazanyag legalább 5%-a legyen. Ez a napsütéses órákban gazdag területeken meg is van, másutt cukor-kiegészítésre van szükség, ezt vízzel 2-3-szorosá

ra hígított melasszal vagy más adalékanyagokkal pótoljuk. Annak érdekében, hogy a szárazanyag-tartalom megfelelő (30-40%) legyen, gyepek termésének szilázs készítésekor 10-15% szecskázott gabonaszalmát vagy kukoricaszárat keverünk a zöldfűhöz. A tejsavtermelő baktériumok „működését” azzal segítjük, hogy 2-3-szoros hígításban szerves savakat (hangyasavat, ecetsavat, propionsavat) locsolunk a takarmány felületére, ilyenkor a munka-és egészségvédelmi rendszabályokra természetesen fokozottan kell ügyelni:

· Megfelelő víztartalom: nagyon száraz takarmánynövényekben a tejsavbaktériumok nehezen szaporodnak el, a túl vizes viszont könnyen penészedik.

· A silózás ne tartson tovább tárolóként 3-4 napnál, gyepek szilázs-készítésekor pedig 4-5 napnál.

· A silóteret földes vagy szalmabálás fóliatakarással légmentesen zárjuk, 40-50 nap alatt tápanyagokban gazdag, jóízű, jó minőségű, jól tárolható tartósított takarmányt nyerünk.

A jó minőségű gyep-szilázs sárgászöld színű, savanykás szagú, csípős ízű. A sötétzöld, netán fekete szín, a dohos szag, a nyálkás állag rossz minőségre utal (vajsavas erjedés, rothadás).

Silótípusok:

a) földbe ásott gödör, verem, árok (kibélelni, jól lezárni);

b) kazal (alul 20-40 cm vastag szalmára csak akkorát rakjunk, amit egy nap alatt be tudunk fejezni, fóliával, majd földréteggel fedjük);

c) szalmasiló: a szilázs-anyagot szögletes, nagy szalmabálákból képzett támfalak közé rakják, támaszként belülről fóliával bevont deszkalapokat használnak, így nem éri levegő.

d) szilárd falú, ún. falközi silók (tégla, beton);

d) műanyagfalú silók, fóliazsákok.

Besilózás előtt a silóteret takarítani és fertőtleníteni kell!

Siló kibontása:

csak erjedés után, ehhez 5-6 hét szükséges. A megbontott takarmányfalat azonnal fedjük le szalmával, nedves zsákkal, fóliával (fagyás és levegő kizárása).

Milyen a jó silótakarmány?

A cukorban gazdag növényekből készült siló szaga a friss kenyérre emlékeztet, állománya az eredeti növényhez hasonló, nehezen szakad, színe sárgásbarna. A pillangóssiló színe sárgászöld, szaga kellemesen savanykás, a savanyított uborkára emlékeztet, de ez a szag a kézről hamar elillan.

A jó silókukorica-szilázshoz az is kell, hogy a fajta megválasztása megfelelő legyen (silókukorica-hibridek), de majdnem ilyen fontos az is, hogy a növényt optimális időpontban, 30-35% körüli szárazanyag-tartalomnál takarítsuk be!

A rossz siló

: erősen ecetszagú vagy kellemetlen, átható, rothadt szagot érzünk (nem tejsavas, hanem ecetsavas és vajsavas erjedés történt a rossz tömörítés miatt). Ez a szag a kézen sokáig megmarad, ha ilyen silót ujjainkkal szétdörzsölünk. Színe sötét, sok helyen a penésztől szürkésfehér, állománya lágy, könnyen szakad, nyálkás, kenőcsös. Gyakran földdel szennyezett.

Adagok

: minden állattal etethető, de leginkább a tejelő tehenek téli takarmánya. Önmagában etethető, de jobb, ha szalma- vagy szénaszecskával együtt adjuk. Minden állatot fokozatosan szoktassunk a silóhoz.

Tejelő tehén

: 30-45 kg/nap. Ennél nagyobb adagban zavarja a bendőműködést. Teljes tápanyagszükséglete kielégíthető a következő adagokkal:

15-20 kg pillangós-siló

15-20 kg silókukorica-siló

2-4 kg szalma.

Silóetetésnél különösen ügyeljünk a fejés tisztaságára.

Hízómarha

: hízlalás elején 5-15 kg pillangós-és fűszilázs/nap

hízlalás közepén 15-20 kg silókukorica-szilázs/nap

hízlalás végén 5-10 kg silókukorica-szilázs/nap

Növendék szarvasmarha

: 5-15 kg/nap.

Borjú

: 1-3 kg/nap. Csak hat hetes kor után adjuk, szoktatás után.

Koca

: 4-5 kg/nap, a vemhesség végén az adagot csökkentsük!

Juh: 2-3 kg/nap, csak jó minőségű, kevéssé savanyú szilázs legyen, mert a juh a savakra érzékeny, emellett azok rontják a gyapjú minőségét is.

A növendékjuh szilázs adagja 1-1,5 kg/nap.

A baromfiszilázs adagja 200-300 gramm/nap, jó étrendi hatása van.

Forrás: Agrárágazat


hirdetes