A strucctoll, bőr

Így használd fel a strucctollat és bőrt

Sokszor kapok érdeklődő telefonokat különböző apró, jelentéktelennek tűnő dolgokat érintően. Meggyőződésem, hogy a kérdésfeltevőknek ezek korántsem jelentéktelenek, s hogy a válaszok mások számára is fontos információkat tartalmaznak.

Az egyik ilyen kérdéscsoport a tollakkal és a bőrrel foglalkozik. Azokban az országokban, ahol a struccok tenyésztése már tradicionálisan folytatott gyakorlat, 8-9 havonta „tollazzák” az állatokat. Kreibich Sommer nem javasolja a 8 havonkénti tollazást, mert szerintük a tollak minősége így már az ötéves kor elérése után romlik. Vandervoort és Jarvis ugyanezt a tizenötödik életév utánra teszi.

Örömmel tapasztaltam, hogy a legutóbbi, Varsóban tartott Európa-találkozón kedvező visszhangra talált az az előadásom, melyben elleneztem az élő állatokról való tollnyerést. Annak ellenére, hogy Horbanczuk azoknak a szárnyról származó tollaknak az árát, amelyek 70 cm-nél hosszabbak, szélességük 40 cm-nél nagyobb, épek, nem szaggatottak, vakító fehérek („prime white class”), és ezekből kb. 110 darab ad ki egy kilót, egy 2000-ben megjelent cikkében 350 USA dollárban jelöli meg!

Még a „fenina short” osztály is 265 dollárt ér, jóllehet ide a 35,5-50,8 cm hosszúságú, 25 cm-nél kisebb szélességű tollakat sorolják, amelyekből kb. 245 db esik egy kilogrammra. A „drabs” osztályba sorolt tollak árát, ahova a 12,715,2 cm közötti tollak közül kb. 2100 db esik egy kilóra, natúr festetlen állapotban 135 dollárban adta meg a fenti szerző tavaly megjelent könyvében.

A fent említett előadásban amellett kardoskodtam, hogyha már mindenáron élő állatokról történik a tollnyerés, legyen az kíméletes, történjen az évente csak egy alkalommal, mindenképpen a hideg, téli időszak elmúltával, kora tavasszal, a tojási szezon kezdete előtt; tekintettel arra, hogy ez rettenetes stressz az állatok számára. Elleneztem azt is, hogy a tollakat kitépjék! Sokkal kíméletesebb, ha azokat 2-5 cm-re a bőrfelszíntől clippingelő ollóval lenyírjuk. Vigyázni kell, hogy állataink a tollnyírást megelőző napokban ne ázzanak el. A lenyírt tollakat viszont pl. Olaszországban ahol szintén az évi egyszeri nyírást preferálják kimossák, hidrogén-peroxid segítségével fehérítik, öblítik, majd 100-120 C-on levegővel szárítják.

Amellett, hogy az állatvédők támadásainak így kevésbé vagyunk kitéve, saját, jól felfogott érdekünk is azt kívánja, hogy kevesebb toll legyen a piacon, hiszen így kelendőbb, jobb áron eladható lesz az áru. Szintén elfogadták azt az érvet is a találkozó résztvevői, hogy ismerve a toll összetételét, annak magas kéntartalmú aminosav, illetve fehérjetartalmát, értelmetlen dolognak tűnik, hogy az egyik kezünkkel elveszünk a szervezettől olyan anyagokat, amelyeket azután kétségbeesve próbálunk meg mindenféle takarmányadalékkal, illetve kiegészítővel állataink szervezetébe visszajuttatni.

Strucctoll

Itt jegyzem meg, hogy gyakran a tollcsipkedést úgy sikerült megszüntetni, hogy állatainkkal a kifutóban talált tollakat felfőzve „mintegy feltárva, könnyebben emészthetővé téve” feletettük. Talán az a legszerencsésebb, ha a természetesen kihulló tollakat naponta felszedjük, kiválogatjuk, osztályozzuk, mossuk, fehérítjük, festjük és a látogatók számára, akár ajándékként adjuk, vagy eladjuk.

Más a helyzet a vágásra kerülő állatokkal, ahol az elvéreztetés után mind a struccokat, mind az emukat szárazon tollazzák le, hogy a tolltüszőkkel azonos, vagy éppen ellenkező irányba végezzük a tépő mozdulatot. Erről megoszlanak a vélemények, de ha a tolltüszők érettek, és az állatok kb. 12-14 hónaposak, ez nem szokott problémát jelenteni. Napjainkban nincs egy nemzetközileg elfogadott osztályozás a tollak tekintetében.

Sales 1998-ban a szárnyakról származó tollakat 5 osztályba sorolta hosszuk és szélességük szerint. Sommer 1995-ben egy egyszerűbbnek tűnő megoldással a hosszúság alapján sorolta 3 csoportba az 50 cm feletti, a 2349 cm közötti és a 22 cm alatti tollakat. Horbanczuk 2000-ben a testről származó tollakat a hosszúság alapján 7 csoportba, a szárnyakról származókat hosszúság és szélesség alapján 4 osztályba sorolta. Az előbbiek ára 135-235 dollár között, az utóbbi 4 osztályba soroltak ára 265-350 dollár között volt kilónként.

A tollazás után a nyúzást minél hamarabb, ha lehet, azonnal el kell végezni, amíg a test meleg. A fő bemetszéseket éles késsel, a nyúzást azonban tompa késsel, esetleg fa vagy körkéssel végezzük, annak érdekében, hogy ki ne vágjuk a bőrt. Tapasztalt, sok éves gyakorlattal rendelkező vágóhídi dolgozóktól hallottam, hogy a strucc és emu nyúzásának csak egy titka van: nem szabad sietni, kapkodni. Azt is elmondták ezek a szakemberek, hogy nyúzási szempontból a 14-16 hónapos madarak az ideálisak. Ez összevág azzal a tapasztalattal, hogy ezt az életkort elérve már érettek lesznek a tüszők.

Van-Jaarsveldt 1990-ben írt tanulmányában leírja, hogy a tüszők száma 1032-1762 között változott. Az átlag 146113,58 volt. A lenyúzott bőröket mihamarabb tartósítani, tárolni kell. Ennek lényege, hogy a frissen lenyúzott bőrök 50-70%-os víztartalmát lecsökkentsük, megakadályozzuk a putrifikációt (rothadást), az autolízist és a baktériumok, légyálcák és molylárvák kártevését. Erre a sózás, a szárítás vagy a mélyhűtés alkalmas.

A sózásnak is két módszere van: az ún. száraz, illetve nedves sózás. Az előbbinél durva, 3-4 mm-es sóval alaposan lesózzuk, bedörzsöljük a kiterített bőröket, és kb. 35-40-ban megdöntött falapokra terítjük annak érdekében, hogy a csurgó, véres lé leszivároghasson. Az elhasználódott sót 2-3 naponta lerázzuk a bőrökről, és új, friss, nem használt sóval pótoljuk. Erre a célra az apró szemű, finom vákuumkezelt só nem alkalmas, mert nem elég levegős.

Dél-Afrikában 98 kg sóhoz 1 kg naftalint és 1 kg borsavat kevernek. Figyelembe véve, hogy hazánkban is májusban-augusztusban rajzanak a molyok, és ezek 1-1,5 cm-es lárváinak a sózott bőr is kitűnő táplálék, ezt érdemes megfogadni. A borsav használatával megelőzhető a „Red Heat” jelenség kialakulása, amikor bizonyos chromogenetikus baktériumok szaporodásának eredményeként vörös, vörösesbarna foltok alakulhatnak ki a bőrök hús felőli oldalán. A fenti módszerrel a víztartalom fokozatosan 50% alá esik, de nem lesz kevesebb, mint 40%, ami azért sem tanácsos, mert ellenkező esetben a bőrök túl szárazak, törékenyek lesznek. Érdekességként megemlítem, hogy a már teljesen kikészített bőrök víztartalma is 15-20% között van.

Struccbőr

A nedves sózás esetén először az ún. solankában - 200 liter vízben 2,5 liter hypo, 5 kg konyhasó, 250 gr borax (Na2 B4O7 x 10H2O) - 2-5 napig tartják a bőröket, majd kicsepegtetés után körkéssel eltávolítják a bőrön maradt izom- és zsírcafatokat. Ezután újra tömény sós lébe 1 rész só, 3 rész víz, amelyhez 1,5%-nyi kénsavat is tesznek rakják a bőröket, ahol pár hónapig tárolható. Fontos megjegyezni, hogy a lábról származó bőröket nem tanácsos száraz sózással tartósítani, mert hajlamosak a túlságos kiszáradásra. Ismert, hogy a bőrkikészítők nem igazán örülnek, ha 40-50 bőrnél kevesebbel kell foglalkozniuk, de ennek ellenére nem javasolt sem a száraz-sózott, sem a nedves-sózott módszerrel tárolt bőröket félévnél tovább tárolni.

Ez alól talán csak a fagyasztva tárolt bőrök a kivételek, ott viszont a tárolás költséges volta szól a módszer ellen: A fagyasztva tárolt bőrök esetén fontos, hogy a bőröket csak akkor csomagoljuk, terítsük széjjel, ha már teljesen felengedtek, ellenkező esetben az így tárolt bőrök darabokra törhetnek. A magas tárolási költségek ellenére figyelembe véve, hogy ugyanakkor ez a módszer semmiféle terhelést a környezetre nem jelent, várható, hogy egyre inkább tért fog hódítani a bőrök mélyhűtött tárolása.

Forrás: Agrárágazat