Sikerült lefotózni a sarki fényt Magyarországon!

hirdetes

Sarki fényt fotóztak Hazánkban!

Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Az idokep.hu 10 év után ismét sarki fényt kapott lencsevégre kedden éjszaka. A csodálatos jelenség eléggé ritkaságnak számít Hazánkban, a napokban egy erős geo mágneses vihar következtében lehetett megfigyelni a sarki fényt.

Sarki fény Magyarországon

Az idokep.hu csapatának sikerült lefotóznia a nem mindennapi jelenséget, ráadásul egy olvasójuk is küldött be nekik képet a sarki fényről. Hasonló fotókat utoljára 2005-ben lehetett készíteni Magyarországon, azóta nem fordult elő hasonló. A képek este 9 óra körül készültek, az olvasó Soltvadkerten, a sárkányrepülő-reptéren készítette a nem mindennapi fotókat. Elmondása szerint szabad szemmel csak halványan volt látható a jelenség, de hatalmas élményt jelentett a számára.

 

Bíró Róbert képe a jelenségről

 

Az idokep.hu csapata később, éjfél körül örökítette meg a látványos fényt, Dobogókőről.

A jelenséget egy intenzív, G4-es erősségű geo mágneses vihar okozta, ami vasárnap érte el a Földet egy napkitörés következtében, így az északi pólushoz közel számos helyen meg lehetett figyelni este a sarki fényt.

hirdetes

 

 

További érdekességek a sarki fényről a következő oldalon!

Sarki fény <a class="autolinkeles" title="mag" href="https://www.agraroldal.hu/mag-kifejezes.html">Mag</a>yarországon

 

A töltött részecskék túlnyomóan a Napból származnak (napszél), kisebb hányadukat a Naprendszeren kívülről érkezett részecskék teszik ki. A töltött részecskéket a földi magnetoszféra nagyrészt eltéríti, a mágneses pólusok körüli tartományban azonban bejutnak a légkörbe. A részecskék ütköznek a légkör atomjaival, ionizálják és gerjesztik az atomokat, a gerjesztett atomok pedig fénykisugárzással térnek vissza alapállapotukba. A kibocsátott fény az atomra vagy molekulára jellemző színű.

 

A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékesibolya vonalai jelentkeznek, a sarki fény az ultraibolya tartományban is erős. A jelenség 80–1000 km magasságban fordul elő, de leggyakrabban 100 km magasságban figyelhető meg.

hirdetes

 

A sarki fény formái változatosak, állandóan változnak, gyakran függönyre, ívelt szalagokra emlékeztetnek vagy sugaras szerkezetűek. Műholdról készült felvételek tanúsága szerint a jelenség fénygyűrűként, glóriaként veszi körül a mágneses pólust. Összefüggést találtak a déli és az északi pólusnál fellépő fényjelenségek között. Erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején megváltozik a magnetoszféra szerkezete, ilyenkor a sarki fény alacsonyabb szélességi körökön, így nagyon ritkán Magyarországon is megfigyelhető.

 

Sarki fényt a Naprendszer más mágneses bolygóinál (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) és azok egyes holdjainál (Io, Ganymedes) is megfigyeltek.

Forrás: Fotók: Időkép.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Rovarölo Calypso

Rovarölő permetezőszer repce, napraforgó, burgonya és alma védelmére.Hatóanyag: 480 g/l... Tovább

izomfesték-vizelés (mioglobinúria, myoglobinuria)

mioglobin megjelenése a vizeletben; a vizelet barnavörös lesz. Az izomfesték-vizelés... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek