Bemutatunk három őshonos juhfajtát, melyeknek mindegyike rendkívül nagy értéket képvisel.

hirdetes

Őshonos juhfajták

Szélesi Ferenc
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Bemutatunk három őshonos juhfajtát, melyeknek mindegyike rendkívül nagy, nemzeti értéket képvisel, ezért mindenféleképpen meg kell őriznünk.

Az őshonos állományokat a XVIII. század végétől háttérbe szorította a merinó juhfajta, mivel ezeknek a fajtáknak nagyobb volt a gyapjútermelő képessége. Az őshonos fajtákat  gazdasági jelentőségük  gyengülésének következtében majdnem a teljes eltűnés fenyegette. Ekkor azonban központi segítséggel kis létszámban ugyan, de sikerült megmenteni az őshonos fajtákat.

Juh fajta

Magyarországi juhok története

Cigája

Magyarországra a XVIII. század végén került a Balkánon és Románián keresztül. Szokták nevezni még zombori juhnak, illetve oláh juhnak is.
Elterjedését elősegítette, hogy nem kettős, hanem hármas hasznosítású: húsa és teje mellett gyapja is értéket képez. Ez az alapvetően hegyi juh kiválóan alkalmazkodott az alföldi környezethez is, így rövid idő alatt elterjedt. Legnagyobb arányban a Duna-Tisza közén tartották, és itt is maradt fenn későbbiekben is, elsősorban a paraszt gazdaságokban.

Magyarországon állandó, de kisebb állományban van jelen, ezért nem veszélyeztetett fajta.

hirdetes
Napjainkban két változatban található meg hazánkban. Mindkettőre jellemző a sutaság, szarvtalanság, ritkán a kosnak fejlődik csavaros alakú szarva. Közepes termetű, hosszú, lelógó fülek jellemzik.

Gyapja fehér, néha sötét szálakkal tűzdelt, eje és lábai feketék, bőre, húsa sötét színű, erősen pigmentált. Évente általában egyet ellik. A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, törzshosszuk 80 cm, magasságuk 60-65 cm. Rendkívül edzett, ellenálló fajta, a Magyar Juhtenyésztő Szövetség ma már önálló fajtaként különíti el.
A cigája hízékonysága figyelemre méltó, ugyanis felülmúlja más parlagi juhok hízékonyságát. A fajta húsa nagyon finom, porhanyós, jó ízű, nem faggyúszagú.

hirdetes

Racka

Őse, az arkal Délnyugat-Ázsiában élt. Bökönyi Sándor kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében. Két típust különböztethetünk meg: az alföldi és a hegyvidéki rackát.
Az alföldi racka V-alakban felálló pödrött szarvval rendelkezik. Ez a szarv valószínűleg mutáció következménye, azonban mostanra az egyik legnagyobb értéket képviseli, mivel ez teljesen egyedülálló sajátosság.

A következő oldalon folytatom!

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

diétás takarmányozás

főként a gyomor, a bél (beleső), a máj és a vese (kiválasztószervek) megbetegedése,... Tovább

martilapu (Tussilago farfara L.)

a fészkesek családjának csövesvirágúak alcsaládjába tartozó évelő, kúszó gyöktörzsű,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia