Válság és megújulás a méhészetben

A méhészeti szakma a reformáció óta már válságok sorát és vele együtt a megújulásokat is megérte. A jelenlegi válságos helyzet tehát nem az első, és bármennyire is szeretnénk, nem is az utolsó.

A válságok sora a reformációval és az olcsó világító eszközök terjedésével kezdődött: fokozatosan zsugorodott és napjainkra elhanyagolható mértékűre csökkent a korábban igen jelentős bevételi forrás, a viaszgyertyák értékesítése. Azután folytatódott a cukorgyártás fejlődésével, amely a mézet az édesítő szerek piacáról szinte teljesen kiszorította. A hazai 50 kg/fő fölötti éves cukorfogyasztás mellett az alig 0,4 kg/fő éves mézfogyasztás elhanyagolhatónak mondható. Pedig egykor a méz jelentette az egyetlen édesítőszert. Később felfedezték az antibiotikumokat és más hatékony gyógyszereket. 100 éve még számos méhtermék alapú készítmény volt a gyógyszertárakban, melyek mára szinte eltűntek. Most pedig szembesülünk a globalizációval: más ugyanezt sokkal olcsóbban tudja előállítani, mint mi. Ez már a szakma lélekharangja, vagy mégsem ugyanazt tudják nyújtani a konkurensek?

A megújulás fontos feltétele a tényekkel való szembesülés. Évtizedeken keresztül az importőrök a saját érdekeiket tudták érvényesíteni, az EU tag méhészek pedig valahogyan feltalálták magukat, mivel jellemzően a termékeiket maguk is értékesíteni tudták a fogyasztóknak. Ez a lehetőség számunkra rövidtávon 80%-os exporthányad mellett nem reális lehetőség, bár nem szabad lebecsülni a szakma kreativitását. Nyilvánvaló tehát, hogy a meglévő, EU-n belüli anomáliák megszüntetése a sürgető feladat, melynek érdekében az OMME vezetésével a hazai méhésztársadalom elszánt lépést tett, és a jelek szerint az igények jogosságát Brüsszelben sem vitatják, sőt hatékony intézkedések is várhatók.

Az érdekérvényesítés mellett legalább ennyire fontos, hogy megtaláljuk azokat a piaci réseket, melyek termékeink számára kedvező feltételeket biztosítanak az értékesítésben. Ne legyenek illúzióink: ilyen létező szabad lehetőség a piacgazdaságban, ahol minden termék szintjén nagy a konkurencia, nincs. Látens fogyasztói igényeket kell tehát találnunk, és a saját kínálatunkra nekünk magunknak kell igényt teremteni.

A méz és a méhészeti termékek a legrégebbi időkre visszamenőleg a legnagyobb megbecsülésben részesültek, az istenek eledelének tartották, és a bőséget jelképezték. Így nem hiányozhatott a jómódúak és előkelők asztaláról. Ilyen mély kulturális gyökerekkel és közismert kedvező élettani hatásokkal kevés termék rendelkezik. Meg kell tehát találnunk a saját lehetőségeinket, melyhez a jelenlegi mézpiaci válság a kényszer erejével is hozzásegíthet.

Tegyünk fel egy kérdést, melynek messzemenő következményei vannak: A méz vajon élelmiszer-e? Jogi, szabályozási tekintetben mindenképpen az. Fogyasztói megítélés szempontjából is a méz csak élelmiszer? Ez már nem ilyen egyértelmű, mivel a mézfogyasztás szezonális jellege azt sugallja, hogy nem. A mézfogyasztást ugyanis egy influenzajárvány, vagy az őszi-téli megfázásos időszak érzékelhetően megemeli. A fogyasztói megítélés szempontjából tehát a méz kétféle funkciója: élelmiszer és gyógyhatású készítmény, összemosódik.

A méz egészségmegőrző, a szervezetet regeneráló hatása közismert, orvosi alkalmazásában az apiterápia bizonyítottan eredményes. A probléma az, hogy a méz kedvező élettani hatása a kaptár és a fogyasztó közötti műveletek és kedvezőtlen hatások következtében jelentősen lecsökkenhet elsősorban a hő hatására (napsütés, mézmelegítések), így annak gyógyhatása nem garantált.

A vizsgálati eredmények azt valószínűsítik, hogy az import, melegebb éghajlatú vidékekről származó mézek esetében ez a romlás erőteljesebb, míg a hazai mézek ilyen minőségkárosodást alig szenvedtek.

Azok az olcsó import termékek, amelyek élelmiszernek tökéletesen megfelelnek, de csak csökkent funkcióban gyógyhatásúak, károsak a mézpiacra. A csalódott fogyasztók ugyanis nem az import méztől, hanem a méztől fognak elfordulni. Ezért jogos az a követelés, hogy az EU-ból származó mézzel feljavított import mézek esetében a javító méz aránya jelentős legyen.

Az újabb fejlesztések eredményeként azonban termelhető garantált gyógyhatású, orvosi célú alkalmazásokra alkalmas méz is.

A megoldást olyan termékek forgalomba hozatalában látom, amelyek minősége megközelíti az elvileg lehetséges legmagasabb szintet. Ezek a csomagoló eszközbe épített lépesméz termékek, melyeknek a termelése során a mézfeldolgozás és a mézkiszerelés helye maga a kaptár. Mivel a termékeken semmilyen emberi beavatkozás nem történik (eltekintve a termék lezárásától és a csomagolástól), így azok megőrzik eredeti, kaptárbeli minőségüket. Fajtamézek esetén a garantált, állandó minőség lehetővé teszi az apiterápiás, gyógyászati célú alkalmazásokat és a gyógyszertári forgalmazást is.

Bencsik József méhésztársunk megoldotta, miként azt a mellékelt kép mutatja, hogyan lehet lépesmézből minőségi romlás nélkül szűrt mézet készíteni.

Gyógyszertári forgalmazás esetén a nagy gyógyszergyártó cégek „szélárnyékában” mások lennének a jövedelem megosztási pozíciók. Aligha tudom elképzelni ugyanis, hogy egy multinacionális gyógyszergyár a gyógyszer árbevételének mindössze a 20%-át kapja meg, mint ahogy az nálunk méhészeknél az általános gyakorlat. Így még az is előfordulhat, hogy a gyógyszertárakban kapható garantált és csúcsminőségű lépes méz termékek árban versenyképesek lennének a bolti forgalmazású üveges kiszerelésű minőségi mézekkel.

Ezek a termékek termelhetők, üzemszerű technológiájuk vagy rendelkezésre áll, vagy 1-2 éven belül kifejleszthető. A kérdés az: ki áll mögé tőkével, marketinggel?

Igaz, ez egy nehéz, problémás, kockázatos terület. Ugyanez a biztosíték arra, hogy sikeres piacszerzés esetén nem fognak mások néhány év múlva olcsóbb termékeikkel konkurálni. A saját szakmai felkészültségünk és természeti adottságunk pedig elegendő a sikerhez, csak legyen valaki, aki menedzseli a folyamatot.