Olcsón sem kell a gabona

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Olcsón sem kell a gabona


Megosztás

Eu-info

Nagyjából negyedével olcsóbb ma a búza, harmadával pedig a kukorica, mint egy évvel ezelőtt, ennek ellenére sem akad vevő a terményre. A Magyar Agrárkamara szerint minden idők egyik legkisebb forgalmát bonyolították le a gabonakereskedők és -termelők idén januárban, hetente alig néhány ezer tonna búza, kukorica, árpa cserélt gazdát.

Ha nem változik a piac, az előző évi kalászos termés akár az aratásig is a gazdák nyakán maradhat. Az sem járt jól, aki a kombájn alól adta el a terményét. Nagyjából negyedével olcsóbb ma a búza, harmadával pedig a kukorica, mint egy évvel ezelőtt, ennek ellenére sem akad vevő a terményre. A Magyar Agrárkamara szerint minden idők egyik legkisebb forgalmát bonyolították le a gabonakereskedők és -termelők idén januárban, hetente alig néhány ezer tonna búza, kukorica, árpa cserélt gazdát. Tavaly ilyenkor – pedig akkor sem volt csúcsszezon – 20–60 ezer tonnák találtak vevőre. Nagy piaci változásra a szervezet elemzői szerint nincs is esély a tél végéig. Így viszont szinte biztos, hogy a mostani szezonban a gabonaexport legfeljebb az 5 millió tonnát éri el, szemben a 6,5–7 milliós lehetőséggel. Emiatt még aratáskor is 1,5–2 millió tonna előző évi termés foglalhatja majd a magtárakat. Ráadásul az állattartók helyzete sem javult jelentősen, sőt néhány ágazat még nehezebb helyzetbe került. Ennek ellenére nagyjából ugyanannyi takarmányra van szükség, mint tavaly, ám kevesebb búza és egyéb kalászos fogy, míg a kukoricából több kell. A tengeri piaca egyébként a határon túli kereskedők érdeklődése nyomán élénkült valamelyest. Ez magyarázza, hogy míg a búza 28 ezer forint körüli árat ér el tonnánként, addig a kukoricáért 2–4 ezer forinttal többet adnak. Kérdés, hogy ki járt jobban: aki még nyáron eladta a gabonát, vagy aki még tovább vár a kedvezőbb ajánlatra. – Sajnos nyár óta nem sokat javult a helyzet, akkor mázsánként 2300 forintért, a kombájn alól adtam el a búzát. Aminek a minősége meghaladta a kenyérgabonáét, abból még van, azt most próbálom értékesíteni. Tritikálém volt még, az is olcsón ment el, kétezer forintért, de az árának egy részét azóta sem kaptam meg. Sajnos most sincsen elfogadható ára a gabonának, kérdés, hogy mit hoz a jövő. A vetés rendben van, s a műtrágyára is összespóroltuk a pénzt, reméljük, idén jobb évet zárunk – számolt be tapasztalatairól az ecsédi Gorda Vince. – Jól nem jártam azzal, hogy akkor eladtam a búzát, de sajnos nem tudtam volna hová tenni a termést. Megspóroltam a tárolási költséget és a raktározáshoz szükséges kezeléseket, így talán a pénzemnél vagyok – tette hozzá a gazdálkodó. Exportálni csak ráfizetéssel lehetne Az Európai Unió területén az utóbbi hónapokban nagyjából kiegyenlítődtek az árak, ám a tengerrel nem rendelkező országokban ezekre még 15–30 eurós tonnánkénti plusz szállítási költség rakódik, amennyiben exportálni akarják a gabonát. A világpiacon a kínálat erős a gabonafélékből, a kereslet viszont visszaesett: egy év alatt 26 százalékkal csökkent az értékesített mennyiség.

2010--0-3-
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria