ökológia (környezettan)

ökológia (környezettan)


általában az élő szervezetek és a környezetük kölcsönhatásaival, konkrétan a környezetben ható erők és a —>populációkra ható kényszerfeltételekkel és ezek törvényszerűségeivel foglalkozó tudományág. Vizsgálja, hogy az élőlényekre, ill, a biol. populációkra, valamint az ezekből álló összetett rendszerekre, pl. —>ökoszisztémákra, —>társulásokra, milyen kényszerfeltételek hatnak, és ezek milyen módon szabályozzák az élőlények különböző csoportjainak az ökoszisztémákban való működését, anyag- és energiatermelesét, térbeli eloszlásukat. A növény -ö. tárgya a növény, ill. a növényzet- vizsgálja a növényi populációknak az —>éghajlat, a —>talaj, valamint az élő környezettel (más populációk) való kapcsolatát és kölcsönhatását: a fennmaradásukat és elterjedésüket lehetővé tevő, ill. azokat korlátozó feltételeket, és ezek hatását a növények produkciójára. Az állat-ö. az állatokra ható külső környezeti tényezőket, azok hatását, ill. ezek reakcióját vizsgálja. Az összes mérhető tényezők értékükben különböző ingadozásokat mutatnak. Az ingadozás ált. két szélső érték, a minimum és a maximum között megy végbe- a két érték közötti távolságot az adott tényező variálási, ingadozási tágassagának (amplitúdónak) nevezik. Valamennyi tényező amplitúdójában van egy bizonyos szakasz, az ún. középszakasz, amelyben az állatfaj a legkedvezőbb körülmények között él, ez az optimum. Az optimumtól való eltérés a faj számára, életfeltételeire, életlehetőségeire nézve kedvezőtlen körülményeket jelent. Vannak állatfajok, amelyek a nagyobb mértékű eltéréseket is elviselik, ezek a tág tűrésűfajok: mások kötődnek egy bizonyos környezetet képviselő —>biotóphoz, ezek a szűk tűrésű fajok. A fajok életmódjának. Környezetével szembeni igényének ismerete a gyak.-ban igen fontos, mert segítséget nyújt a kártevő állatok elleni védekezésben, lehetővé teszi a megfelelő fejl. stádiumokban való beavatkozást, valamint támpontot ad az alkalmazandó óvintézkedésre.

címkék:
Kapcsolódó cikkek
hagymatermesztés

Hagymatermesztési hibák – Ezt 8 gyakori hibát követjük el hagymatermesztés során

Ha azon tűnődsz, hogy miért nem nő a hagymád, akkor ez az egyik ilyen gyakori probléma eredménye lehet! De milyen hibákat követhetünk el hagymatermesztés során?

zöldségtermesztés kezdőknek

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

A tavasz az újrakezdés ideje, amikor a kert is életre kel. Ha most kezdesz bele a kertészkedésbe, izgatottan nézel szembe a rengeteg lehetőséggel és kihívással. Hogy könnyebben...

hagyma újraültetés

Titkos trükk a hagyma örök életéhez: Soha többé nem kell magot venned!

A hagyma termesztése az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy folyamatosan ellássuk magunkat friss zöldségekkel a veteményeskertből. Sokan nem tudják, de a hagyma egy kétéves...

uborka termés növelése

Soha nem fogod elhinni, hogy mennyi uborkát lehet termeszteni ezzel a trükkel!

Az uborka az egyik kedvenc nyári növényem, amit évről évre szívesen termesztek a veteményeskertemben. Ez a zöldség nemcsak ízletes, hanem rendkívül változatos is. Számos...

Mikor érdemes kiültetni a muskátlit az ablakba?

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, így ideálisak lehetnek kezdő kertészeknek is. Íme néhány...

lábszáras paradicsom

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

A paradicsomtermesztés izgalmakkal teli folyamat, amely már a palántaneveléssel kezdődik. Ha áprilisban vagy és észreveszed, hogy a még bent, meleg helyen nevelt paradicsom...

Fűszernövények kártevők ellen

Ez az 5 legjobb fűszernövény, ami elriasztja a kártevőket

A fűszernövények nemcsak ízletes kiegészítői a konyhának, hanem kiváló társak a kertben is. Ezek a növények segíthetnek a kártevők távoltartásában, miközben elősegítik...

Margaréta ültetés lépései

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van, és még ültetése, valamint gondozása is nagyon...

Cukkini ültetése 2024 áprilisban

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini, ez a finom zöldség nagyon sokféleképpen felhasználható, mennyi az íze, miközben kalóriatartalma nagyon alacsony. Remek alapanyag a nyári nagy...

Hagyma és répa

Ültesd el együtt a hagymát és a répát, elmondom miért

A kertészkedés az egyik legötvözőbb tevékenység, amely nem csupán a növények gondozásáról, hanem tudományos alapokon nyugvó döntések meghozataláról is szól. Egyik ilyen...

Tavirózsa

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

A tavirózsák, ezek a vízen lebegő csodálatos virágok, olyanok, mintha egy másik világból származnának. Szépségük több száz év óta ihleti a művészeket, a kertészeket és...

mit ültessek áprilisban?

Ültessük el MOST a nyáron virágzó cserjéket!

A tavasz beköszöntével sokan elkezdik tervezni a kertjüket, és virágokat ültetnek. Azonban a tavaszi virágzás után nem kell lemondanunk a színpompáról: a nyáron virágzó...