A kígyóval aludt minden este

Ezért nem érdemes a kígyóval aludnod!

Szélesi Ferenc - Főkertész, Bogi
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Egy kicsit naiv volt az a nő, aki minden este a kígyójával együtt bújt az ágyba, ugyanis azt gondolta, hogy a kígyó pusztán szeretetből kúszik köré. Azonban az állatorvos felvilágosította őt, nézd meg, mi történt, tanulságos! 

Nem kellett volna a kígyóval aludnia minden este

Egy nő, aki él-hal az állatokért, legfőképpen a kígyókat szereti, ráadásul annyira, hogy minden éjszaka beengedte az ágyába az óriás pitonját. Erről a jószágról tudni kell, hogy a kifejlett példány akár a 7 méteres hosszúságot is elérheti, de átlagosan 3-6 méterre nő meg. Ezzel a mérettel a világ leghosszabb kígyója és hüllője, méregfoga nincsen, éppen ezért nem tartják veszélyesnek az emberekre nézve. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kifejlett egyedek simán képesek egy felnőtt ember megölésére.

Természetes élőhelyén emlősökkel, madarakkal táplálkozik, a kisebb példányok áldozatai inkább a rágcsálók, patkányok, a nagyobb egyedek a cibetmacskákat, majmokat, de még a disznókat is elfogyasztják!

Az eddigi legnagyobb dokumentált zsákmány egy 23 kilogramm súlyú maláj medve volt, de 60 kilogrammnál nehezebb disznókról is vannak feljegyzések.  Általános szabályként elmondható, hogy a kockás pitonok saját hosszuknak egynegyedét elérő, és saját súlyukkal megegyező súlyú zsákmányt képesek elfogyasztani. Mint a pitonok általában, a kockás piton is lesből támad, addig várakozik, amíg zsákmánya elérhető távolságba kerül, majd a zsákmányra tekeredve megfojtja azt.

Ezeket a dolgokat a nő bizonyára nem tudta, elérkezett a nap, amikor a piton már nem volt hajlandó semmit sem megenni, amit a gazdája adott neki, egy hét elteltével kihívta az állatorvost, mert aggódni kezdett. A nő kétségbeesett, azt hitte, hogy a kedvenc „kis” állatának valami baja van, és ezért nem eszik már egy jó ideje. Az állatorvos azonban felvilágosította, szerencséjére még időben….A kígyó ugyanis azért hagyta abba a táplálkozást, mert nagyobb áldozatra tartogatta a hasát, és ezért folyamatosan ürítette ki a szervezetét.

A piton nem volt buta, azért tekeredett a nő köré minden egyes éjjel, mert eddig még soha nem volt dolga ilyen nagy táplálékkal és ezért fel akarta mérni, hogyan tud egy ekkora testet áldozatul ejteni. A koplalás ezután következett, felmérte a gazdája méreteit és súlyát, hogy lassan, de biztosan felfalja őt. A nőnek szerencséje volt, hogy még időben jött ki az állatorvos, nagyobb tragédia is bekövetkezhetett volna, a piton ugyanis simán képes lett volna megfojtani és felfalni a gazdáját! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-04-18

Így ültesd a muskátlit az ablakba, hogy több virágot hozzon!

A muskátlik (Pelargonium) kedvelt növények az ablakokban, erkélyeken, és nem igényelnek túl sok speciális gondozást, de ezeket a tanácsokat tartsd be!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

zöld pántlikafű (Phalaris arundinacea [L.] Dum.)

a ->pázsitfüvek családjához tartozó, laza ->gyepet nevelő, hosszú tarackot hajtó, magas... Tovább

kötvény

olyan értékpapír, amelynek kiállítója (kibocsátója) arra kötelezi magát, hogy az azon... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek