Napraforgóra és repcére mindig lesz kereslet

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Napraforgóra és repcére mindig lesz kereslet


Megosztás

EU-info

Kedden rendezte meg az IKR Zrt. székesfehérvári vevőtalálkozóját, amelyre elsősorban a Veszprém és Fejér megyei vásárlóit várta. Szó volt arról is, hogy mivel a búza készletek nőttek a világban, nincs rá akkora kereslet, és várhatóan ez továbbra is így marad. A rendezvény a cég szakembereinek előadásaival kezdődött.

Szaxon Attila vezérigazgató megnyitójában többek között az agrárkiadásokról, fogyasztói és mezőgazdasági árakról és banki kamatokról hallhattunk egy általános összefoglalót. Gajdos Csaba területi igazgató bemutatta az új munkatársakat, majd Vámosi Gábor a terményárak alakulásáról beszélt.

A termények várható árainak megállapításakor figyelembe kell venni a terménykészletek alakulását. Mivel a búza készletek nőttek a világban, nincs rá akkora kereslet, és várhatóan ez továbbra is így marad. A kukorica ára a tavalyi évben a betakarításig csökkent, majd nőni kezdett, ahogy a kőolaj árak emelkedtek. Ennek ellenére az export nem emelkedett.

A napraforgó és a repce esetében más a helyzet. Vámosi Gábor szerint ezekre mindig lesz kereslet a világban. Ezt mutatja az is, hogy szinte az egész napraforgó termést kivitték az országból. Hasonlóan nagy az érdeklődés a repce iránt is. Ezek elsősorban a biodízel-gyártás miatt értékelődnek fel.

A területi igazgató megállapítása szerint a készletfinanszírozás és a befektetés romlik, az EUR/HUF változás gyengül, a kőolaj árak pedig emelkednek majd az elkövetkezendő időszakban.

2010 beatakarítás utáni terményárai szerinte a következőképpen alakulnak majd:

Repce esetében 65-70 000 Ft/ tonna, takarmánybúza esetében 25-27 000 Ft/tonna, malmi búzánál 28-30 000 Ft/tonna, míg a napraforgó árát 65-70 000 Ft/tonnára becsülik.

A rendezvényen szó volt az időjárás egyre szélsőségesebb alakulásáról is: az elmúlt években megfigyelhető, hogy a csapadék eloszlás a mezőgazdasági munkák szempontjából legfontosabb időszakokban (április - május, július - augusztus) igen szélsőséges, míg az átlaghőmérséklet ugyanezen időszakokban átlagosan jóval magasabb a 30 éves átlagnál, így gyakran előfordul az, hogy csapadékhiányhoz magas hőmérsékleti értékek kapcsolódnak. Az ilyen időjárási körülményekre megoldást jelenthet a korai vetésű fajták választása (pl. előveteményként vagy másodvetésnek), ezzel a vetési időszak kitolható.

2010--0-3-
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria