napraforgó (tutyela, szotyola, Helianthus annuus L.)

a —>fészkesek családjához tartozó, egyéves, 120—350 cm magas olajnövény. Főgyökérrendszere erőteljes, mélyen hatol a talajba. Szára éréskor elfásodó. Szórt állású, szív alakú leveleit serteszőrök borítják. A tányér, azaz a fészekvirágzat 20—35cm átmérőjű. Hímnős virágai kölcsönös megporzással termékenyülnek. Peru és Mexikó tájáról 1500 körül hozták Európába. Nálunk is hamar meghonosodott. Olaját főzéshez, margarin- és szappangyártásra, kence készítésére használják. Az olaj kivonása után visszamaradó pogácsa értékes fehérjetakarmány, a maghéj pedig tüzelőanyag. Tetemes zöldtömege silótakarmány v. zöldtrágya lehet. Az újabb fajták a jelentős (45—50%) olajtartalmú magból 2—3 t/ha termést is hoznak. Ennek feltétele a termékeny talaj, a gondosan előkészített magágy. Április második felében vetik, amikor a termőréteg már 10—12°C-ra fölmelegedett. A szokásos tenyészterület 0,20—0,35 m. ennek megfelelően 5—8 kg/ha a magszükséglet. A vetés mélysége laza talajon 6—8, kötöttebb talajon 4—6 cm. A gyomokon kívül a betegségek ellen is meg kell védeni. Meghálálja az öntözést, különösen virágzás előtt és magképződés alatt. Amikor tányérjainak 80—90%-a barna, a n. betakarítása megkezdhető. Az aratás időpontját vegyszeres lombtalanítással (deszikkálás) lehet előbbre hozni. Magja könnyen megromlik, ezért gondos kezelést, esetleg szárítást igényel.