Átszervezik a megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatalokat
Cikkek
Cikkek
Átszervezik a megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatalokat
Forrás: Magyar Rádió
A hatósági feladatok átszervezésével, központosításával próbálják meg csökkenteni a létszámot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál. Ez helyben is sok változást jelent majd, amiről a minisztérium képviselői megkezdték a tájékoztatást.
Átszervezik a megyei földművelésügyi és vidékfejlesztési hivatalokat. Ennek részleteit ismertette a MAGOSZ Csongrád megyei elnökségi ülésén Tasnádi Gábor, a Csongrád megyei hivatalvezető, akit az országos átalakítás koordinálásával bíztak meg.
Tasnádi Gábor elmondta, január 2-tól szervezik meg a körzeti irodákat: hét kistérségben, ahol most falugazdász körzetközpont működik, ide települ a hatósági állatorvos, a növényvédelmi, a talajvédelmi felügyelőt, az erdészeti szolgálat munkatársa, s később talán a vetőmag-felügyelő is.
- Ide szeretnénk rakni az elsőfokú hatósági jogkörök egy részét, ami itt elintézhető. A többi kérdésről a megyei központban lehet érdeklődni. A minisztériumban nem dőlhet el konkrét ügy. A cél az, hogy ez a három igazgatóság fizikailag is közel legyen egymáshoz, a munkák koordinálásában úgy tudjon együttműködni, hogy ez a hatékonyságot egyértelműen tudja javítani, kevesebb emberrel, mert egész biztos lesz létszámleépítés. Jövőre 1315 fővel kell csökkenteni a minisztérium háttérintézményeinek köztisztviselői karának a létszámát – így Tasnádi Gábor.
A gazdakörök elnökségi tagjai kételyüket fejezték ki, hogyan lehet kisebb létszámmal hatékonyabban dolgozni úgy, hogy a feladatok szaporodnak. De abban maradtak, hogy a puding próbája az evés.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Cseresznyevirag ünnep
Ünnep a cseresznye virágzásakor nemcsak Japánban!
A hónap programjaiÉves naptár
Minden, ami mezőgazdaság.
Információk, hírek, tanácsok Magyarország legnevesebb mezőgazdasági szakembereitől. Legyen Ön gazdálkodó, egyetemista vagy professzor. Érdekelje a növénytermesztés, az állattenyésztés, a növényvédelem, a kertészet, a talajművelés, bármilyen kérdése van az Agrároldalon megtalálja a választ.
A rózsáim betegek, sárgulnak a levelei és valami eszi is a leveleket, mert lyukacsosak, de rovart nem lehet...
A rózsa sárguló leveleit még augusztus végéig 10 naponta permetezze le Wuxal szuper komplex műtrágyával. Valószínű, hogy egyes tápelem hiánya okozza a levelek sárgulását.
Még több kérdésLegfrissebb topikok:
Tudomány fórumMinden, ami Kutya
Biotermékek
Növénytermesztés fórum
Kertészet fórum
Gazdaság fórum
Még több fórum topik
Topik: Tudomány fórum
lakatosimre: Globális felmelegedés, évszakok torzulása, levegőszennyezés, állatfajok kipusztulása,...
a szarvasmarha-félék családjának, juhalakúak (Ovinae) alcsaládjába tartozik; egyik legrégibb és legelterjedtebb... Tovább






Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.