Magyar kistermelők támogatási lehetőségei

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Felfuttatják a magyar termékeket


Megosztás

EU-info

Hazai gyártókat, szolgáltatókat, termelőket hoz helyzetbe egy magyar áruk forgalmazását segítő szövetkezet. Az értékesítési nehézségekkel küzdő kisvállalkozók így a monopolhelyzetben lévő cégek diktátumánál előnyösebb feltételekkel: magasabb átvételi ár és rövidebb fizetési határidő mellett adhatnak túl portékáikon.

"Szövetkezetünk elsősorban a kistermelőket segíti, hiszen ők értékesítik legnehezebben termékeiket. Képtelenek egy-két piacnál több helyen árusítani, ha pedig nagyobb mennyiséget termelnek annál, mint amennyit háztól és piacokon el tudnak adni, az áru könnyen nyakukon maradhat - a nagy felvásárlók nem foglalkoznak néhány mázsa zöldséggel" - vázolja kezdeményezésük hátterét Ubornyák László, a tavaly októberben alapított Arany Korona Szövetkezet elnöke. A szervezet főként az egy-ötven (esetleg száz) hektáron gazdálkodó termelőkön kíván segíteni, eljuttatva árujukat az olcsó, ám jó minőségű termékeket kereső vásárlóknak.

Az értékesítési hálózat Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Pest megye mellett Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Budapesten is működik, a további bővítések nyomán pedig hamarosan országossá nőhet a lefedettség. A szövetkezet ennek érdekében folyamatosan keresi azokat a termelőket, gyártókat, szolgáltatókat, akik értékesítési nehézségekkel küzdenek, bizonytalanná vált felvásárlói körük fizetőképessége, vagy kihasználatlan szabad kapacitással rendelkeznek.

A kistermelőktől beszerzett árut maszek kisboltoknak adják el, amelyek a szövetséggel egyeztetett áron kínálják a portékákat. "Az átlagos felvásárlási áraknál drágábban vesszük át az árut, annak ellenértékét pedig tizennégy napon belül (nem a multiknál tapasztalható harminc-kilencven vagy esetleg százhúsz napos késlekedés után) fizetjük ki" - ismerteti módszerüket az elnök. Mint mondja, túl nagy marzsot sem tesznek a termékekre, hiszen az is fontos, hogy a jó minőségű magyar élelmiszerhez megfizethető áron juthassanak a fogyasztók. Becslése szerint az Arany Korona Szövetkezet által forgalmazott alapvető élelmiszerek a multik akciós termékeihez hasonló, vagy annál öt-tíz százalékkal alacsonyabb áron kaphatók. A hagyományos, bolti értékesítés mellett már marketing.html">email-marketing.html">e-mailes rendelésre is van mód, és hamarosan megnyílik a szövetkezet webáruháza is.

Azok a kistermelők, őstermelők, egyéni vállalkozók és családi cégek, akik rendszeresen árusítanák termékeiket, részjegy megvásárlásával csatlakozhatnak a szervezethez. Ennek ára huszonötezer forint, amely után évente osztalékot fizet a szövetkezet. A részjeggyel rendelkezők beleszólhatnak a szervezet irányításának stratégiai kérdéseibe, és olcsóbban juthatnak hozzá az Arany Korona termékekhez.

Bár saját logóval még az "Arany Korona polcokat" és a hálózat által árusított termékeket sem látta el a szervezet, terveik között ennek bevezetése is szerepel. "Azokban a boltokban, ahol már jelen vagyunk, cégér nélkül is tudják a vevők, hogy melyek a mi termékeink. Ennek ellenére felvetődött az embléma bevezetésének lehetősége, mivel azonban ez is növelné költségeinket, még nem hoztunk végleges döntést" - mondta lapunk érdeklődésére Ubornyák László.

2010--0-2-
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria