Lóistálló boxok

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Lóistálló boxok


Megosztás

Dr. Makovényi Ferenc

Agrárágazat

Istálló boxok válaszfalai A versenyló istálló boxok válaszfalainál elvárás, hogy a kellően szilárd legyen, könnyen tisztítható, a lovaknak ne okozzon sérülést, tartós legyen, a lovak ne tehessenek kárt benne. Épített válaszfalak esetében – és régebben erre is volt példa – a 25 cm vastag falat ajánlottuk, elsősorban azért, mert a válaszfal nem ment az istálló mennyezetéig, így nem is lehetett kiékelni, mint egy szabályos válaszfalat. Kellő tömegűnek kellett tehát lennie, hogy egy 500 kilogramm tömegű ló lendületből ki ne dönthesse. A falazott válaszfalat acél huzalokkal merevítettük, és a tetejére a falba bekötött vasbeton gerendát építettünk.

 

Istálló boxok válaszfalai

 

Ma már a boxok válaszfalai szinte kivétel nélkül szerelt jelleggel készülnek, elsősorban fából.

 

 


 

A nyugat-európai szakirodalom olyan válaszfalakat ajánl, melyeknél csak az alsó 130-150 centiméter tömör fa burkolat a felette lévő válaszfal acél pálca korlát. Ez a megoldás csak korlátozottan használható, hiszen kanca és mén még tömör fal esetében sem tartható egymás mellet. Verseny istállóban, ahol elvárjuk, hogy a lovak nyugodtan pihenjenek, a legalább két méter magas tömör válaszfalat tanácsoljuk megépíteni. Kedvtelésből, hobby célokra tartott lovaknál a felül áttört válaszfal is jó megoldás.

 


A bemutatott képeken jól látszik, hogy az acél keretbe az 5 centiméter vastag pallókat hogyan csúsztatják be. Itt két apróságnak tűnő, de komoly sérüléseket okozó körülményre kell felhívni a figyelmet. A faanyag természetesen csak keményfa lehet, akác, tölgy vagy bükk. Jelen esetben az történt, hogy a kivitelező meghozta ugyan a kívánt fa pallókat, és azokat be is csúsztatta az acél „U” szelvénybe, de miután a fa nem volt eléggé kiszáradva, néhány hét után a pallók elvetemedtek, összeszáradtak, és a száradási nyílások összeadódva centis nagyságrendű rések keletkeztek a válaszfalban. Ez felkeltette a lovak érdeklődését, fokozatosan mozgatták, piszkálták a lötyögő pallókat, míg olyan széles rést nem alakítottak ki, hogy abba a patájuk beszorulhatott.

 


 

Egy három méteres szakaszon a harminc palló 3-5 milliméteres összeszáradása tíz centis réseket okozott, ami balesetek forrása lett.

Hasonlóan apróságnak tűnik a pallók befogadást biztosító „U” profil helyes kialakítása.

Az természetes kell legyen, hogy legalábbis tüzihorganyzott kivitelben készüljön ez a profil, de legalább ilyen fontos, hogy úgy legyen kialakítva, hogy belőle a víz/vizelet alul el tudjon folyni. Amennyiben nem fúrunk lyukakat erre a profilra, akkor egy olyan vályút hozunk létre a boxban, ahol a vizelet folyton megáll, ráadásul a boksz elválasztó keményfa pallók is ebben állnak.

 

Boxok ajtajának kialakítása

Az köztudott, hogy a boxokat nyíló szárnyak esetében balos ajtóval kell felszerelni, mivel így a gondozó a boxba való bevezetéskor bal kezével ki tudja támasztani az ajtót. A nyíló szárnyaknál jobban elterjedtek a toló ajtók, erre mutatunk példát a következőkben. A tolókapu felső megvezetésű legyen, ugyanakkor záródáskor az alsó sarka is reteszelhető legyen. Fontos követelmény, hogy a kapu semmilyen körülmények között ne legyen lengő, és mind a két végállásnál ütközést kell kialakítani. Úgy kell a kapunak működnie, hogy a ló véletlenül se tudja kiemelni a felső vezető sínről, mert egy nehéz kapu eldőlve komoly balesetet okozhat.

 

A tolókapu felső megvezetése olyan legyen, hogy a vezető sínen a kapu könnyen és csöndesen mozogjon, ezért a tolókapu kerekeket mindig műanyagból készítjük.

Természetesen a kapunak zárhatónak kell lennie úgy, hogy a ló ne tudja azt kinyitni. A közönséges riglit, tolózárat hamar megtanulja kinyitni a ló, ezért inkább olyan megoldást ajánlunk, mint az a képen látható. A függőleges pálcák közül az utolsó olyan kialakítású, hogy tengely irányban elmozdulhat, és ez egy rugós szerkezettel zárja a kaput.

Bemutatunk egy képet arról is, hogy a boxok belső berendezéseinek rögzítése sem mindig problémamentes. Az önitató rácsra szerelése ebben az esetben nem megfelelően biztonságos, a lovak azt hamar elmozdították. Elvileg helyes ugyan, hogy a vizet a belső, – meleg – oldalra szereljük, mégis a rácshoz történő rögzítés tűnik a nehezebben megvalósíthatónak.

 

Nyugat-Európában, az USA-ban és Ausztráliában hihetetlen választékban kaphatók előregyártott istállóboxok ajtókkal, teljes technológiával felszerelve, Magyarországon ez a piac még csak most van kiépülőben

2007--1-1-

Agrárágazat Mezőgazdasági havilap megrendelőlap
Ezt a cikket az Agrárágazat Mezőgazdasági havilap bocsátotta rendelkezésünkre. Itt most megrendelheti az Agrárágazat magazint.
Név:*
Cím:*
Telefon:
Időtartam:*
Megjegyzés:
* - kötelező kitölteni
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria