A nedves és meleg időjárási körülmények gondot okozhatnak a burgonya termelésében Észak Európában,Az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban a legrosszabb a

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Piaci hírek az EU országaiból


Megosztás

http://www.burgonya.hu

A cseh kormány folytatja a keményítőalapú burgonya termelésének támogatását az év hátralévő részében és 2008-ban is, jelentette a cseh hírügynökség üzleti szekciója. A cseh kabinet júniusi döntése szerint a kormány évente mintegy 90 millió cseh koronával kívánja kiegészíteni az EU közvetlen támogatását. A Cseh Köztársaság évi burgonyakeményítő kvótája 33.600 tonna.

A brit burgonya-feldolgozó – a Walker – elhatározta, hogy megszünteti a burgonya behozatalát az EU más országaiból és a „chips” gyártásához 100 %-ban brit termelők által előállított burgonyát kíván felhasználni, ezzel is támogatva a hazai termelőket. Az erre vonatkozó marketing akció, amely augusztusban kezdődik, egy új logo bevezetését is tartalmazza. John Goldstone, a Walker marketingért felelős alelnöke azt is jelezte, hogy az új csomagoláson a gyártás során keletkezett széndioxid kibocsátás is szerepelni fog (carbon label), ezzel is jelezve a Walker elkötelezettségét a mellett, hogy méri és csökkenti a termékei gyártása során keletkezett szénkibocsátást.
A csak brit alapanyagú termékek július 9-től jelennek meg a piacon, a sokrétű marketing kampány pedig augusztusban indul.

A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a burgonya termelői ára az év első 4 hónapjában 7l,7 %-kal magasabb az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva.

A lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Lengyelországban 2006-ban 10,4 millió tonna burgonyát állítottak elő, ebből 1,43 millió tonna volt a korai burgonya. Az elmúlt évben 207.000 tonna burgonyát importáltak, ezen belül 202.000 tonnát az Európai Unión belül.

A nedves és meleg időjárási körülmények gondot okozhatnak a burgonya termelésében Észak Európában. A jelzések szerint a burgonyavész igen elterjedt és, ha az idő nem fordul szárazabbra, jelentős kárt okozhat.

Az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban a legrosszabb a helyzet. Néhány főbb területen szárítással próbálkoznak, hogy a vész a gumókat ne érje el, de többnyire hiába. A szakértők véleménye szerint néhány kelet-európai országban is megjelent a burgonyavész, de miután ezekből az országokból kevés az információ, nem lehet tudni, hogy mi a valós helyzet. Az ipari szakértők jelzése szerint a burgonyavész elleni permetezőszer csak korlátozott mennyiségben szerezhető be, ez azt jelenti, hogy nem minden termelő tud permetezni. Ez a helyzet egész Európára jellemző. Az Egyesült Királyság néhány területén az elmúlt 3 hét esőzései miatt a területek több mint 48 órán keresztül víz alatt álltak és a termés használhatatlanná vált. Észak-Európa időjárási körülményei bizonyára hatással lesznek a burgonya árára és kínálatára is. A rövidtávú tárolás ismét okozhat problémákat. A legutóbbi szezonban a tárolási problémákat az augusztusi és szeptemberi késői esőzések okozták.

Az elmúlt hetek esőzései a meleg időjárással párosulva az elmúlt évtizedek legkomolyabb burgonyavész fertőzését okozhatják Európában. Gary Franc a Wyoming-i Egyetem Növényvédelmi Tanszéke patológusa szerint a burgonyavarasodás világszerte elterjedt, súlyos betegség. A zéró toleranciát kimondó szabályozás miatt komoly lehet a termelők anyagi vesztesége.

2007--0-9-
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria