Fagykár

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Fagykár


Megosztás

MTI

http://www.fvm.hu

Közmunkaprogram Gyümölcsszedés helyett facsemete ápolás

Közmunkaprogrammal kívánnak segíteni azokon az alkalmi munkásokon, akik bizonyos körzetekben a fagykárok miatt nem tudnak részt venni a korábbi évekhez hasonlóan a gyümölcsszedésben - közölte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
   
A Munkerőpiaci Alap 250 millió forintot biztosít erre a célra a Közmunka Tanácsnak, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pedig 50 millió forinttal egészíti ki ezt a keretet.
Ebből a pénzből 1.200 olyan személy juthat augusztustól két hónapnyi közmunkához, keresethez, akik a múlt évben legalább egy hónapot legálisan dolgoztak alkalmi munkavállalói könyvvel vagy munkaszerződéssel. Ezt a lehetőséget Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Baktalórántházán, Csengeren, Mátészalkán, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szikszón, Edelényben, Sátoraljaújhelyen és környékén használhatják ki ezek a személyek - jegyezte meg a munkaügyi tárca vezetője.
   
Gőgös Zoltán, a földművelésügyi tárca államtitkára szólt arról, hogy ezeket a munkákat az erdőgazdaságok, a vízügyi igazgatóságok, illetve a kistérségi együttműködések szervezik majd. Azok, akik nem tudnak részt venni gyümölcsszedésben, hasonló mezőgazdasági munkákat végezhetnek majd, így facsemete ápolást, kapálást, gyomlálást, erdei gyümölcsök gyűjtését, valamint parkgondozást.
   
Sándor László, a Közmunka Tanács vezetője elmondta: azoknak, akik általában gyümölcsszedésben vesznek részt, de a múlt évben nem volt egy hónapnyi legális munkaviszonyuk sem, az észak-alföldi és az észak-magyarországi regionális munkaügyi központok 50, illetve 20 millió forintot csoportosítanak át közhasznú munkák szervezésére ezekben a térségekben.
   
Lamperth Mónika elmondta azt is, hogy az idén összességében több mint 8,5 milliárd forintot sikerül a közmunkák céljára felhasználni. Az összegnek csak egy részét jelenti a Közmunka Tanács kerete, a többi pénzt a programokban részt vevő partnerek, így az ÁPV Rt., az erdőgazdaságok és más intézmények adják össze.
   
Jelenleg csaknem 11 ezer személynek jelent keresetet a közmunka, elsősorban erdőműveléssel, a parlagfű kaszálással, a kiemelt üdülőterületek, a vasút és a közutak környezetének tisztán tartásával foglalkoznak.

2007--0-7-
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria