Kerti pince előnyei, kerti pince építése - tudj meg róla most Te is mindent

Minden, amit a kerti pincék építéséről tudnod kell

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Voltak idők, amikor egy kerti pince elengedhetetlen volt az élelmiszerek hosszútávú, téli megőrzéséhez és ezzel együtt a túléléshez. A hűtők, fagyasztók és bevásárlóközpontok (ahol a legtöbb zöldség egész évben kapható) megjelenése előtt a kerti pincék természetes tárolókként segítettek az ételek hidegen tartásában és a megfelelő páratartalom biztosításában.

Kerti pince létrehozásának menete

Ez a szokás a már-már elfeledett időkbe nyúlik vissza – több ősi civilizáció romjai között is bukkantak már kerti pincék maradványaira, különösen Európa területén, Amerika meghódítói pedig természetesen magukkal vitték ezt a módszert. Habár a kerti pincék manapság már idejüket múltnak tűnhetnek a számos modern (és sokkal kényelmesebb) alternatíva mellett, még mindig olyan előnyökkel járnak, amiket sajnos csak kevesen vesznek figyelembe.

Ilyenek például az élelmiszer tárolása elektromosság nélkül, egy környezetbarát és gazdaságos módon. Még ha nem is saját terméseidet tárolod benne, egy kerti pince hosszú távon segít megőrizni tartalma frissességét, biztosítva ezzel hogy szinte semmi sem vesszen kárba. Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésedet és meggyőztünk arról, hogy bizony neked is szükséged van egy kerti pincére, akkor most eláruljuk, hogy mi mindent kell tudnod róluk! 

A kerti pincék alapjai

A kerti pincék esetén három fontos tényezőt kell szem előtt tartani. Egy ilyen szerkezetnek mindig hidegnek, melegnek és nyirkosnak kell lennie.

Hőmérséklet

A kerti pincék ideális hőmérséklete valahol 0 és 4,4°C között mozog. Előfordulhat, hogy a stabil hőmérséklet megtartása érdekében a fagyhatár alá kell majd beásnod.

Szellőzés

Nem kevésbé fontos a megfelelő szellőzés biztosítása, első sorban a penész megelőzése érdekében. A legtöbb kerti pince két szellőzővel rendelkezik – az egyiken a friss levegő áramlik be, a másikon pedig az elhasznált levegő távozik. Érdemes olyan szellőzőcsöveket szerezni, amelyekkel szabályozható az átengedett levegő mennyisége, továbbá nem szabad megfeledkezni a szűrőkről sem a rovarok megfékezése érdekében.

Páratartalom

A hűtőgépek nagy hátránya a kerti pincékkel szemben, hogy nem elég magas bennük a páratartalom. Ezért képesek sokkal rövidebb ideig frissen tartani a bennük tárolt élelmiszereket. Egy 70-95% közötti páratartalom elengedhetetlen a kerti pincékbe.

Ideális hőmérséklet a különböző élelmiszerek számára

Habár a kerti pincéket első sorban gyökeres zöldségek megőrzésére használták, számos más terményt is képes frissen tartani.

Termény

Ideális hőmérséklet

Páratartalom

Várható élettartam

Alma

0°C – 4.4°C

80-95%

2-7 hónap

Cékla

0°C

95%

3 - 5 hónap

Bimbós kel

0°C

95%

3 - 5 hét

Káposzta

0°C

90-95%

3 - 4 hónap

Répa

0°C

90-95%

4 - 5 hónap

Zeller

0°C

90-95%

4 hónap

Fokhagyma

0°C

65-70%

5 - 8 hónap

Póréhagyma

0°C – 4.4°C

90-95%

3 - 4 hónap

Vöröshagyma

0°C

65-70%

5 - 8 hónap

Pasztinák

0°C

90-95%

2 - 6 hónap

Körte

0°C

90-95%

2 - 3 hónap

Krumpli

0°C – 10°C

80-95%

4 - 8 hónap

Sütőtök

10°C – 16°C

30-70%

5 - 6 hónap

Retek

0°C – 4.4°C

90-95%

2 - 3 hónap

Karórépa

0°C

90-95%

2 - 4 hónap

Mogyoróhagyma

0°C – 4.4°C

60-70%

6 hónap

Tarlórépa

0°C

90-95%

4 - 6 hónap

 

Az alacsonyabb hőmérsékleteket kedvelő élelmiszereket érdemes a pince alján, a melegebbet igénylőket pedig a pince felső szintjén tartani. Ha marad elég helyed, akkor sózott húsokat, sajtokat és konzerv ételeket is tárolhatsz pincédben. A következő oldalon folytatom! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-16

Kezdő kertészeknek is - 3 zöldség, ami garantáltan sikerül

Kertészkedni szeretnél, de nem tudod, hol kezd? Fedezd fel a 3 ideális zöldséget kezdőknek! Gyorsan növőek, ízletesek és minimális erőfeszítéssel termeszthetők.

2024-04-16

Egy kertész szerint ezt kell tenned, ha a paradicsom palántád lábszáras lett

Sokatok már nevelgetni a paradicsom palántáit és észrevehetitek, hogy lábszáras lehet néhány növény, de van rág megoldás, kövessétek ezeket a tippeket ti is!

2024-04-08

Friss: gép- és technológia beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre a borászati technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból.

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-16

Ez az 5 legjobb fűszernövény, ami elriasztja a kártevőket

Ültessünk fűszernövényeket a kertünkbe, és űzzük el a kártevőket vegyszerek nélkül! Vegyszermentes kártevőriasztás a kertben: ízletes fűszernövényekkel! I

2024-04-16

Soha nem fogod elhinni, hogy mennyi uborkát lehet termeszteni ezzel a trükkel!

Fedezd fel az uborka termesztés trükkjeit, amellyel bőséges termést érhetsz el! Tanulj a vetéstől a kiültetésen át a gondozásig és a kártevők elleni védekezésig.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

biogenezis (élet keletkezése)

első lépése a környezet változásával lehetővé tett kémiai evolúció, az elemekből, majd... Tovább

földhaszonbérlet

olyan termőföld-használati mód, amelyben a föld tulajdonosa a földjét bérleti díj... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gazdaság gyümölcs Házi kert kert Mezőgazdaság