Tél előtti feladatok a kertben

hirdetes

Kerti teendők a tél beállta előtt

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Rohamléptekkel közelít a tél, ennek pedig a lehulló falevelek és a hőmérséklet stabil zuhanása is megcáfolhatatlan jelei. A kertek ilyenkor egyfajta téli álomba szenderülnek, de nekünk, kerttulajdonosoknak nem jár ez a luxus. Növényeinknek ebben a hideg évszakban nagyobb szükségük lesz ránk, mint az évben bármikor.

Feladatok a tél beállta előtt

A tél köti össze egymással a régi és az új esztendőt, így ekkor alapozható meg igazán, hogy tavasszal milyen állapotban ébrednek majd növényeink. Elő tehát a téli kabáttal és a kerti szerszámokkal, mert a munkának még nincs vége!

Növények metszése télen

A kertek téli kitakarításakor az első lépés az elhervadt, elhalt egynyáriak és zöldségek eltávolítása. Ezt egyébként jobb esetben már ősszel elvégzi az ember, de jobb későn, mint soha. Ha a leszedett növények egészségesek voltak, tehát nem látszódnak rajtuk fertőzések jelei, akkor mehetnek a komposzthalomra.

Jöhetnek a nyeső- és metszőollók. Ha eddig halogattad, most végezd el a metszést azoknál az egynyári növényeknél, amik télen elhalnak, vagy amelyeknek jót tesz egy kis metszés a nyugalmi állapotban. Vágj vissza minden fűszerű egynyári növényt legfeljebb 10 centire a talajtól. Keresd meg a sérült, fertőzött vagy egymásba ütköző ágakat a fákon és bokrokon, és távolítsd el ezeket is. Bármilyen növényen is dolgozol, legalább az egyharmadát hagyd meg, valahányszor metszeni kezdesz!

Használj kertészeti olajat a gyümölcsfákon a levéltetvek, atkák és pajzstetvek ellen, és rézalapú spray-t a nektarin és barackfákon megjelenő levélgöndörödés megfékezésére. Külön kiemelnénk a rózsákat is, hiszen igen kényes növényekről van szó. A rózsák metszését sokan egészen tavaszig, az első bimbók megjelenéséig halogatják, azonban ez csak azokon a területeken jó megoldás, ahol a telek enyhébbek. Ahol hidegebb telek jellemzőek, ott érdemes már az első keményebb fagyot követően elvégezni a rózsák metszését, nagyjából 46cm-es hosszúságúra. 

hirdetes
hirdetes

További téli feladatok a kertben

Az egyik legfontosabb téli, pontosabban telet megelőző feladat a lehullott levelek és egyéb kerti hulladék összegyűjtése. Sokan megfeledkeznek erről vagy egyszerűen csak nem törődnek vele, pedig a gereblyézés elmulasztása súlyos körülményekkel járhat. Az őszi avar igazi melegágy a gombás betegségek és a rovarpeték számára, amelyek képesek egész télen életben maradni a levelek és egyéb szemét védelmében.

Ezek aztán komoly problémákat okozhatnak az új tavaszi szezonban. Ezt a nagytakarítást tehát minden esetben érdemes elvégezni, de ha biztosan tudod, hogy fertőzött hulladékkal van dolgod, akkor égesd el, vagy legalább tárold minden mástól távol, míg meg nem tudsz szabadulni tőle.

A tél során érdemes eldönteni, hogy a kert bizonyos részein milyen talajtakaró növényeket szeretnél alkalmazni a talaj termőképességének megőrzése, illetve talajerózió és gyomok megfékezése céljából. A tavaszi munkakezdés előtt nem árt egy alapos élezés és tisztítás az összes kerti szerszámnak, amiket javasolt hideg és száraz helyen tartani hónapokban. A kerti díszeket is letakaríthatod, és ne felejtsd el elzárni az öntözőrendszereket sem. Győződj meg róla, hogy minden kerti cső és slag üres, mert a maradék víz könnyedén beéljük fagyhat, ami repedéshez vezet.

Az érzékenyebb növényeket vidd be a házba, vagy legalább egy olyan védett helységbe, ahol nem érik őket az időjárás viszontagságai. A fiatal, helyhez kötött fákat javasolt letakarni, hogy a fagy ne tehessen bennük kárt. Ha mindezzel kész vagy, akkor számodra is elkezdődhet végre a téli pihenés! Tavasszal egy tiszta, munkára és termésre kész kert vár majd rád!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

kombinátor

több talajművelő eszköz olyan kombinációja, amely eredményesen alkalmazható a szántott... Tovább

mágneses magtisztító (trifolin gép)

a lucerna és a lóhere gyommagvaitól való megtisztítás eszköze. Működése a kultúrmagvak... Tovább

Tovább a lexikonra
kert