A Fidesz szerint katasztrófahelyzet van Csepelen, galvániszap, ivóvízbázis , nehézfém, Duna, környezetvédelmi szakértő, környezetvédelmi tárca, rákos daganat, genetikai elváltozás, magzatkárosítás, F

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

A Fidesz szerint katasztrófahelyzet van Csepelen


Megosztás

MTI

A Fidesz álláspontja szerint katasztrófaveszély van Csepelen a 2003 nyarán illegálisan lerakott 1.200 tonna, nehézfémeket tartalmazó galvániszap miatt. Az iszap a helyi ivóvízbázis mellett a Duna közelsége miatt veszélyezteti az ország más településeit, valamint Szerbiát, Romániát és Bulgáriát is - mondta Illés Zoltán, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselőcsoportjának környezetvédelmi szakértője, a két érintett telephely egyike előtt megtartott sajtótájékoztatóján.

A környezetvédő politikus szerint az elmúlt évek tehetetlenkedéséért Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter a felelős, illetve van felelőssége a demoralizált környezetvédelmi főfelügyelőségnek is.
Illés Zoltán ismertette azt a követelést, hogy hozzanak létre a környezetvédelmi tárca költségvetéséből olyan környezetvédelmi katasztrófaalapot, amely fedezné a csepeli kárelhárítás mintegy 180-200 millió forintos költségét - ezen belül azt a 60 milliót, amennyiért a galvániszapot elszállítanák például az Aszód vagy a Dunaújváros melletti szemétlerakóba.

A volt országgyűlési képviselő kitért arra, hogy az említett nehézfémek rákos daganatot, genetikai elváltozást, illetve magzatkárosítást okozhatnak, ha bejutnak a szervezetbe, és ez az ivóvízen, a Duna élővilágán keresztül az ország más településein, valamint az alvízi országokban is megtörténhet. Ezért nem egy uniós ország ügyének, hanem összeurópai kérdésnek tekintik a problémát, amelyet képviselők útján az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága elé kívánnak vinni. Németh szilárd, a csepeli önkormányzat képviselőtestületének Fidesz- KDNP-frakcióvezetője az előzményeket ismertetve elmondta, hogy őt magát 2004 közepén telefonon értesítették az illegálisan lerakott veszélyes hulladékról, amelyet - később a feltárt dokumentumok szerint - 2003-ban szállítottak a helyszínekre.

Kiderült, hogy a Fríz Kft. szállította oda az anyagot a IX. kerületből, miután fel akarta dolgozni. A cég azóta felszámolási eljárás alá került, és tulajdonosa - Németh Szilárd közlése szerint - egy jelenleg 30 ezer forint nyugdíjjal rendelkező hajléktalan. Gyanújuk szerint a galvániszapot - amely valószínűleg Csepelen keletkezett, miután a rendszerváltást követően is működött ott galvanizáló üzem - "körbeutaztatták".

A frakcióvezető azt mondta, hogy az elmúlt években a csepeli önkormányzatban nem talált partnerre a veszély elhárításában. Bírálta a környezetvédelmi minisztert is, mivel a tárca vezetője nem látott katasztrófahelyzetet, és a felszámolási eljárás befejezte után az említett céggel szállíttatta volna el a galvániszapot. Illés Zoltán úgy vélekedett, hogy a csepeli katasztrófahelyzet csak a garéi talajszennyezéshez vagy a tiszai cianid szennyezéshez hasonlítható.

Tóth Mihály csepeli polgármester Persányi Miklóshoz intézett levélben kérte, hogy rendeljen el az azonnali műszaki beavatkozást a "80 ezer ember életminőségét" veszélyeztető galvániszap ártalmatlanítására. A dokumentum másolatát a polgármesteri hivatal röviddel Illés Zoltán és Németh Szilárd sajtótájékoztatója után faxolta el az MTI-nek.

2007--0-2-
Kapcsolódó cikkek




Megkezdődött a nyárlőrinci veszélyes hulladék eltávolítása

Környezetkárosítás miatt indult eljárás Pusztaszabolcson

Elfogadta az EP az uniós vegyianyag-szabályozást, amely jövőre életbe lép



Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria