Indulnak a bégető kamionok, juhhús, ünnepi étel, bárány, magyar juhászat, húsvét, juhász, gyapjú, juhüzlet, Hortobágy, Baj, Románia, bárányhús, görög, ár, katolikus húsvét, ünnep

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Indulnak a bégető kamionok


Megosztás

Népszabadság

Míg egy-egy átlagos magyar évente egy szeletnyi juhhúst fogyaszt, addig a mediterrán országokban a keresztény családi ünnepi étel nem készülhet bárány nélkül. Ebből él a magyar juhászat is, amely egyébként Európában a legkisebbek közé tartozik.

A tavaly karácsonyi árzuhanás után az idei húsvétra emelkedő árakban bízik az a 7500 juhász, aki rendszeresen bárányt ad el. Amint Bátor Árpád, a Juh Terméktanács ügyvezetője elmondta, a magyar juhászok árbevételében a tejért és gyapjúért kapott pénz eltörpül a több mint 90 százalékos részesedésű bárányeladások mellett. Az évente piacra kerülő 165-180 ezer magyar bárány többsége az olasz asztalokon végzi, néhány tízezer jut Görögországba is. Itthon nem népszerű a juhhús, amit bizonyít az is, hogy a hazai statisztikai hivatal a juhhúsnak még önálló rubrikát sem szán. A lóhússal együtt tartják számon, és a hetvenes évek egy főre jutó évi 80 dekája napjainkra negyedére csökkent.
      
 
A hazai juhüzlet teljesen "zárt", a bárányokat élve szállítják, és rövidesen indulnak a kamionok, hiszen a nagy szezon húsvét előtt kezdődik. Két feldolgozóüzem ugyan van Hortobágyon és Bajon olasz kézen, de egyik sem működik. A magyaroknak tulajdonképpen kedvez, hogy az egyre szigorúbb állatjóléti előírások miatt innen egyetlen menetben a végcélhoz érhet a szállítmány, míg a Romániából indulóknak egyszer meg kell állniuk etetésre, itatásra. Mintegy 30 kereskedő van a piacon, de tíznél kevesebb magyar nagykereskedő kezén megy át a teljes honi bárányexport. A román és a bolgár uniós belépés hatását eddig nem érzékelték a juhászok. Romániában a magyar állomány hétszerese található, a bolgár hasonló a miénkhez, de mindkét államban mellékterméknek számít a bárány, mert a tej és az ebből készült sajt a fontos az ottani állattartóknak.

Tavaly az eddig biztosnak hitt olasz piac ha nem is összeomlott, de az árak nagyot zuhantak. Információink szerint a karácsonyi szezonban a szokásosnál is nagyobb mennyiségű spanyol bárány érkezett Olaszországba. Közben megindult az árverseny az olasz piacon is, és kissé átalakult az ország juhkereskedelme is. Eddig három olasz nagykereskedő család vásárolta a bárányt, levágatta, és a húst szállította az üzletnek. Mostanra viszont egyre inkább diszkontárucikk lett a bárányhús, és a nagy áruházláncok már nem kérik a nagykereskedők kizárólagos közvetítését, hanem maguk szerzik be a juhot, majd vágatják le, és ezzel jócskán letörik az árakat.

A magyar juhászok ebből annyit éreznek, hogy a 2005-ös árból kilónként mintegy 150 forinttal kevesebbet kaptak. Megtudtuk, hogy 13-35 kilós súlyban szállítják a bárányokat. A kilónkénti árak 3-4 kilós kategóriákban csökkennek. Az átlagos értékesítési súly 21 kiló, és egy nagyobb bárány esetében az árveszteség megközelítette a 3000 forintot. Most az árak emelkedésében bíznak. A korai katolikus húsvét kedvez a magyaroknak, ráadásul az idei ünnep egybeesik a görögkeleti húsvéttel, ami felhajthatja az árat. Arra számítanak, hogy a görög kereskedők bevásárolnak Magyarországon is. Bátor Árpád szerint biztató, hogy a három héttel ezelőttihez képest a közelmúltban kilónként 2,50-4 forinttal emelkedtek az árak.

2007--0-3-
Kapcsolódó cikkek




Néhány juhlegelő biodiverzitása

Juhok gyakoribb anyagforgalmi és emésztőszervi betegségei II.

Juhok gyakoribb anyagforgalmi és emésztőszervi betegségei I.

Juhok őszi téli takarmányozásának néhány gyakorlati kérdése



Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria