Fischer Boel: jövő tavasszal már nőhetnek a húsárak
Cikkek
Cikkek
Fischer Boel: jövő tavasszal már nőhetnek a húsárak
Forrás: www.hvg.hu
Az úgynevezett egészségügyi felülvizsgálat, amely az unió agrárpolitikáját hivatott felmérni, nem új reform, hanem áttérés egy kisebb közösség működéséről egy nagyobb közösség tevékenységére – mondta Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa pénteken Budapesten. A biztos azt követően beszélt az unióban zajló agrárfolyamatokról, hogy megbeszéléseket folytatott Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel.
A kétnapos látogatáson Magyarországon tartózkodó Mariann Fischer Boel elmondta, hogy ebben az uniós költségvetési ciklusban, 2013-ig nem várható az unió agrárköltségvetésének csökkentése, és nem kell arra számítani, hogy egyes agrárfeladatok finanszírozását nemzeti keretekből kellene megoldaniuk a tagállamoknak. A felülvizsgálathoz kapcsolódó koncepciót november 20-án hozzák nyilvánosságra Brüsszelben – mondta a biztos.
Mindezzel az uniós agrárbiztos a Gráf József által megfogalmazott magyar aggodalmakra válaszolt. A magyar agrárminiszter ugyanis felvetette, hogy Magyarország számára nem lenne kedvező, ha az uniós agrártámogatások, azaz a régi és az új tagállamok közötti támogatáskülönbség kiegyenlítődése nem az eredeti, a régi tagállamok számára járó 100 százalékos támogatáson, hanem annál kisebb mértékben, például 80 százalékon történne meg.
Gráf József jelezte azt is: Magyarország szeretné, ha ebben az uniós költségvetési időszakban nem csökkennének az agrártámogatásokra fordítható források. Megfogalmazta azt a félelmét is, hogy esetleg a támogatások egy részét renacionalizálnák, azaz a nemzeti büdzsékből kellene finanszírozni az agrártámogatásokra szánt források egy részét.
A magyar agrártárca irányítója a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy Magyarország számára az unióban jelenleg folyó borreform csak akkor kedvező, ha a répacukrot továbbra is alkalmazni lehet a mustfok javítására, és a tagállamok a tervezettnél nagyobb beleszólást kapnak a szőlőültetvények kivágásának ellenőrzésébe, valamint az úgynevezett nemzeti borítékokba kerülő támogatási forrásokat az unióban nem történelmi alapon, hanem területi elv szerint osztják el, azaz nem preferálják a régi tagállamokat.
Gráf József kitért arra is, hogy a sertéstartók nagy bajban vannak pillanatnyilag Magyarországon. Mariann Fischer Boel szerint ez Európán is túlmutató globális jelenség. Az agrárbiztos úgy vélte, a piaci válság csupán átmeneti és várhatóan már jövő tavasszal a húsárak ismét felfelé mozdulhatnak, vagyis 3-5 hónap nehézségeit kell áthidalnia az uniónak.
Közölte: a sertéstartók helyzetének javítására az unió bevezette az úgynevezett magánraktározás segítését, valamint várhatóan megemeli a kisösszegű, azaz deminimis támogatást 3000-ről 6000 ezer euróra.
Gráf József a magyar sertéstenyésztők helyzetének javítására a költségcsökkentést tartotta az egyik járható útnak. Azaz a magyar agrárkormányzat segítséget kíván nyújtani a sertéstenyésztők takarmányvásárlásához, valamint a hatósági állatorvosi költségek mérséklését is tervezi. Ugyanakkor nem született még döntés az unióban arról, hogy a Magyarország által ötéves, kamattámogatással felvehető hitelt megkaphatják-e a gazdálkodók. Mariann Fischer Boel véleménye az volt, hogy erről még tárgyalni kell, ám szerinte a működési támogatás nem járható út az unióban.
Gráf József jelezte, hogy jövő hétfőn tárgyal a pénzügyminiszterrel a sertéstartók gondjainak megoldása érdekében. A miniszter beszélt arról is, hogy a sertéstartók tervezett demonstrációja szerinte nem kifogásolható, mert a társadalom figyelmét fel kell hívni e réteg nehéz helyzetére.
Mariann Fischer Boel közölte: az unió agrárpolitikájának legfontosabb célja, hogy biztonságot és kiszámíthatóságot teremtsen a gazdálkodók számára. Nem tudott ugyanakkor konkrét választ adni arra, hogy 2013-at követően, hogyan alakul majd a közös agrárpolitika.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
II. Lovas majális
A Kecelhegyi Lovassport Közhasznú Egyesület 2012. április 30-án megrendezi az II. Lovas...
A hónap programjaiÉves naptár
Minden, ami mezőgazdaság.
Információk, hírek, tanácsok Magyarország legnevesebb mezőgazdasági szakembereitől. Legyen Ön gazdálkodó, egyetemista vagy professzor. Érdekelje a növénytermesztés, az állattenyésztés, a növényvédelem, a kertészet, a talajművelés, bármilyen kérdése van az Agrároldalon megtalálja a választ.
A rózsáim betegek, sárgulnak a levelei és valami eszi is a leveleket, mert lyukacsosak, de rovart nem lehet...
A rózsa sárguló leveleit még augusztus végéig 10 naponta permetezze le Wuxal szuper komplex műtrágyával. Valószínű, hogy egyes tápelem hiánya okozza a levelek sárgulását.
Még több kérdésLegfrissebb topikok:
Tudomány fórumMinden, ami Kutya
Biotermékek
Növénytermesztés fórum
Kertészet fórum
Gazdaság fórum
Még több fórum topik
Topik: Tudomány fórum
lakatosimre: Globális felmelegedés, évszakok torzulása, levegőszennyezés, állatfajok kipusztulása,...
1. Némely gerinctelen állat légzőszerve. A rovarok légcsőrendszere a kültakaró (köztakaró)... Tovább






Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.