Szúrjunk minden egyes cserepes növény földjébe gyufaszálat!

hirdetes

Tudd meg, miért szúrtunk gyufaszálat a cserepekbe!

Szélesi Ferenc - Főkertész
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Ha hiszed, ha nem, a hétköznapi dolgok sokkal jobbak a növények számára, mint a boltban megkapható, méregdrága vegyszerek! Szinte mindent fel tudunk használni, még a gyufaszálakat is, a most következő cikkben elmondom, miért szúrtunk a növények cserepébe gyufaszálakat! 

Szúrjunk minden egyes cserepes növény földjébe gyufaszálat!

Egy olyan trükköt fogok most megmutatni nektek, ami összesen 10 forintba kerül, az összes növényed szeretni fogja, ráadásul a segítségével megmentheted a cserepes virágok életét! Nincsen szükség hozzá semmi másra, csupán pár szál gyufaszálra!

Tudni kell, hogy a növények nem ugyanolyan gondozást igényelnek többnyire, ráadásul az igények sem ugyanolyanok, nem egyformán igénylik a nedvességet, a párát vagy éppen a napfényt. Ebből következik az is, hogy a virágok, szobanövények közül nem mindegyikre veszélyesek a különböző betegségek illetve a kártevők.

hirdetes

Egy dolog azonban minden növény esetében egyformán megegyezik, az pedig az, hogy a rendszeres gondozást, a megfelelő ápolást csodálatosan szép virágaikkal, mutatós leveleikkel hálálják meg. Sok esetben azonban nem elég megvennünk a drága vegyszereket ahhoz, hogy megvédjük a növényeinket, a gyufaszál viszont tökéletesen megold minden problémát, a következő oldalon el is mondom, miért! 

Szúrjunk minden egyes cserepes növény földjébe gyufaszálat!
hirdetes

Sok esetben a benti cserepes növényekkel apró kis tetvek végeznek, amelyeket szabad szemmel is alig látni. Ezen probléma kezelésére jó a gyufa, amelynek feje elűzi ezeket a miniatűr kártevőket. A virágcserép szélétől 5 cm-re szúrjuk be a földbe, fejjel lefelé 2–3 gyufaszálat. Öntözzük meg a virágokat, majd két nap múlva cseréljük ki a gyufaszálakat.

A gyufa foszfor tartalma remekül fertőtleníti a virágföldet, így nem kell drága készítményekre költeni, és a rovaroktól is pár nap múlva megszabadulunk.

(filantropikum) 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Flämingsprofi

Tavaszi zab Cél: élelmiszer és takarmány Leírás:A fajta növekedési típusa korai... Tovább

injektoros tartálytöltő

nagy nyomással működő vízsugárszivattyú; a folyadékok szállítására, keverésére,... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem