Magyarországon lesz GMO-mentes védjegy

hirdetes

Jöhet a GMO-mentes védjegy!

Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Több fronton veszi fel a harcot a génmódosított élelmiszerek ellen Magyarország. Az előkészítés előtt álló fehérjeprogram a többségében GM-szóját tartalmazó takarmányokat szorítaná ki a piacról. A GMO-mentes jelölés bevezetésével pedig a boltok polcain is egyre nagyobb hely juthat a „tiszta” élelmiszereknek. Nemzeti szójaprogram elindításán dolgozik a Földművelésügyi Minisztérium. A kezdeményezés célja, hogy csökkentse a főként importból érkező, génmódosított szóját tartalmazó takarmányok arányát az állattenyésztésben.

Érkezik a GMO-mentes védjegy

Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: Európának új, átfogó fehérjepolitikára van szüksége a mezőgazdaságban és az élelmiszergyártásban, amely a hazai forrásokat jobban kihasználja, és megszünteti a függést a tengerentúli importtól az élelmiszerekben és állati takarmányban felhasznált szójababnál.


– Egy átfogó uniós fehérjenövény-program elengedhetetlen lenne, de egyelőre nincs jele annak, hogy az Európai Bizottság gondolkodna ebben – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Magyarország ezért külön utat választott és – csatlakozva a Duna-menti szójakezdeményezéshez – elindítja saját programját. Első lépésként a földművelésügyi tárca egyeztetésre hívta a tudomány, valamint az ipar képviselőit. A szójatermesztéssel, -feldolgozással, -értékesítéssel foglalkozó ágazat szereplői pedig kezdeményezték a szakmai szervezetté alakulásukat.

hirdetes


A Magyar Szója Nonprofit Kft. néven bejegyzett szervezet egyik legfontosabb feladatának az agrotechnikai és fajtaháttér felállítását tartja. A tárca szerint ők lehetnek azok, akik biztosítják a szaporítóanyagot, a vetőmagot a termelőknek, és árualapot termeltetnek. A magyar célok megvalósítását az uniós közös agrárpolitika is támogatja. Nagy István szerint a legnagyobb ösztönzést a fehérjenövényekre adható, termeléshez kötött támogatás adhat.

Érkezik a GMO-mentes védjegy

 

Ennek összege hektáronként elérheti a hatvanezer forintot. Emellett folyamatban van a GMO-mentes jelöléssel kapcsolatos előkészítő munka is. A minisztérium szakértői az ágazati szereplőkkel egyeztetve alakítják ki a részletszabályokat. Az már biztos, hogy a GMO-mentes jelöléssel ellátott hús, tej és tojás nem származhat olyan állattól, amelyikkel génmódosított takarmányt etettek. Nagy István szerint ez a fogyasztók, a gazdák és az állatok szempontjából is számos előnnyel jár. – A fogyasztók igénylik és keresik az egészséges, GMO-mentes élelmiszert, a jelöléssel pont ezt az igényt tudják majd a termelők kielégíteni. Bízunk benne, hogy a védjeggyel ellátott terméket könnyebb lesz eladni, mert jobb pozíciót jelent majd a piacon – tette hozzá az államtitkár. A védjeggyel ellátott termékek már az idén megjelenhetnek a boltokban.

hirdetes


Az Európai Unió szabályozása szerint ma minden terméken, amelyben a GMO-s összetevő meghaladja a 0,9 százalékot, azt külön fel kell tüntetni a csomagoláson. Az egyes állati eredetű termékek kívül esnek a jelölési kötelezettségen. Az úgynevezett inverz jelölést, vagyis a GMO-mentes védjegyet korábban Németországban, Franciaországban, Ausztriában és Luxemburgban vezették be.

Forrás: EU-Info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2023-12-31

Wasabi: Tudtad, hogy a világ egyik legnehezebben termeszthető fűszernövénye?

A világ egyik legdrágább és legnehezebben termeszthető fűszernövénye, a wasabi, különleges ízével és egyedi jelenlétével hódítja meg a gasztronómia szerelmeseit.

2023-12-31

Mit kell tenni, ha a szelídgesztenyét megtámadja a gubacsdarázs?

A gubacsdarazsak könnyen kárt tehetnek a szelídgesztenye levelekben, de szerencsére van néhány bevált módszer, amelyekkel visszaállíthatod a szelídgesztenyéd egészségét.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2024-01-29

Így védd meg növényeidet a februári hőingadozással szemben

Ha eljön a február, akkor érdemes figyelnünk ilyenkor a kertben a hőingadozásokra, hiszen ezek károsíthatják növényeinket, kövesd ezeket a tippeket!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelõ, lágy szárú... Tovább

fészek (méh)

a kaptár a méhek tartózkodási helye szerint két részre osztható; az állandó tartózkodási... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások