Online tanácsadás: Agrárjog
Q19237 Agrárjog kérdés: |
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Gabonát szállítottunk be egy helyi mezőgazdasági Rt-hez több mint 100 tonnát. A mintavételnél észleltünk nagyon komoly problémákat, azonban az átvevő arroganciája miatt panaszunk meg sem hallgattatott. Próbaképpen vittünk a Concordiához mintát, ahol kiderült, hogy legalább 50%-kal jobb minőségű a gabonánk, mint azt az átvevő Rt beminősítette. Kérdésem az lenne, hogy panaszunkkal hová fordulhatnánk, hiszen esetünkben a kár több százezer forintra tehető.
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm
|
| Balláné Dr. Erdélyi Márta szakértő válasza (Agrárjog témakör): |
A kérdésből nem derül ki, hogy gabona adásvételről vagy intervenciós beszállításról van-e szó. Ha mezőgazdasági termékértékesítésről, akkor a megkötött szerződés szövegében szereplő kikötések (mintavétel, laborvizsgálat feltételei stb.) az elsődlegesen irányadók. A szerződés ilyen esetben sokszor egy előre nyomtatott blanketta dokumentum, amit aláíratnak a termény leadójával. Ha szerződést nem kötöttek, akkor nehezebb a helyzet, hiszen a szóbeli egyezség feltételei nehezen bizonyíthatók. Mindenképpen azt javaslom, hogy próbáljanak az Rt.-vel megegyezni, mert ha ez nem sikerül, akkor csak bíróságon érvényesíthetik igényüket. A bírósági eljárásban követelésük alátámasztásául benyújthatják az ellenvizsgálat eredményét, de az több irányból is kifogásolható (pl. szakszerű volt-e a mintavétel, a leadott gabonából származott-e a bevizsgált termény). Arról nem is beszélve, hogy ha az Rt. már beraktározta a gabonájukat, lehet, hogy több szállítmány összekeveredett. Javaslat: ilyen nagy mennyiségű gabona leadása esetén mindenképpen kössenek előzetesen írásos szerződést, melyben rögzítik a laboratóriumi vizsgálat elleni kifogástétel lehetőségét.
Ha a gabona intervenciós felvásárlásáról van szó, akkor az ellenmintavétel lehetőségét nem szerződés, hanem jogszabály (24/2008. FVM-rendelet) biztosítja. Eszerint ha a felajánló a laboratóriumi vizsgálat alapján megállapított minőségi eredményt nem fogadja el, újabb, döntő érvényű laboratóriumi vizsgálatot kezdeményezhet az ellenminta bevizsgáltatásával. A döntő laboratóriumi vizsgálatot az előző vizsgálatot végző laboratóriumtól eltérő laboratórium végzi. A döntő laboratórium által kiállított vizsgálati jegyzőkönyvben szereplő eredmények a felajánlóra és az intervenciós raktárra nézve is kötelező érvényűek. A döntő vizsgálatok költsége a vitában vesztes felet terhelik.
|
 |
 |
Mezőgazdaság kérdések - válaszok
 |
Növénytermesztés témakörű kérdések-válaszok |
 |
Növénytermesztéssel kapcsolatos kérdése van? Tegye fel Növénytermesztési tanácsadásunkban! Magyarország legnevesebb növénytermesztő szakemberei válaszolnak! Növénytermesztés? Talajművelés? Legyen az kukoricatermesztés, búzatermesztés, burgonyatermesztés, napraforgó-termesztés, repcetermesztés? Legyen bármely mezőgazdasági haszonnövény termesztés a téma, legyen az növénytermesztési technológia, vagy fajtaválasztás a növénytermesztési szakembereink válaszolnak. De ne csak a hagyományos szántóföldi növénytermesztés jusson az eszébe! Gyeptermesztés, gógynövénytermesztés, biotermesztés, integrált növénytermesztés, ökológiai gazdálkodás. Nincs több megválaszolatlan kérdés! Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! Agrároldal: Minden, ami mezőgazdaság, minden, ami növénytermesztés! |
 |
Kertészet témakörű kérdések-válaszok |
 |
Kérdése van? Tegye fel! Magyarország legnevesebb szakemberei válaszolnak! Kertészet? Kertművelés? Nincs több megválaszolatlan kérdés. Legyen az paprikatermesztés, paradicsom, uborka, tök, dinnye csemege kukorica, bab, borsó virágtermesztés,őszibarack, szamóca, szőlő, alma, cseresznye, meggy, birs, körte dió, málna, ribizli, piszke vagy kajszibarack Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! Kertészet nagyban, kertészet kiskertben, kertészet fóliasátorban, kertészet a szántföldön, biokertészet, kertészet, mely megfelel az Eurepgap rendszernek. Bármilyen kérdése van elismert kertészeti tanácsadóink minden kertészeti kérdésre szakszerű választ adnak. |
 |
Növényvédelem témakörű kérdések-válaszok |
 |
Kérdése van a növényvédelemmel kapcsolatban? Tegye fel! Magyarország legnevesebb növényvédős szakemberei válaszolnak! Növényvédelem, növényvédő-szer, műtrágya, peszticid, fungicid, inszekticid? Nincs több megválaszolatlan kérdés. Paprika, paradicsom, búza, kukorica növényvédelme? Szántóföldi vagy kertészeti növényvédelem? Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! |
 |
Talajművelés témakörű kérdések-válaszok |
 |
Talajművelési kérdése van? Tegye fel! Magyarország legnevesebb földművelési szakemberei válaszolnak! Hogyan és mikor kell a talajt megművelni? Szántás, boronálás, tárcsázás, talajlazítás, hengerezés, kombinátorozás? Nincs több megválaszolatlan földműveléstani kérdés. Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! Eke, borona, kombinátor, tárcsa, mélylazító, henger? Beállítás, használat, felújítás, vásárlás, típusok? Agrároldal: minden ami mezőgazdaság, minden ami földművelés, minden ami talajművelés. |
 |
Agrárjog témakörű kérdések-válaszok |
 |
Online jogi tanácsadás. Jogi kérdése van? Tegye fel! Magyarország legnevesebb szakemberei Agrárjogász szakemberei válaszolnak! Európai jog? Agrárjog? Törvények és rendeletek? Viták, perek, jogi procedúrák? Nincs több megválaszolatlan kérdés. Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! FVM rendelet, kormány rendelet, agrár vonatkozású törvény? Törvénytárunkban megtalálja, értelmezésben Magyarország elismert Agrárjogászai, neves szakemberek válaszolnak! |
 |
Agrárgépészet témakörű kérdések-válaszok |
 |
Gépészeti kérdése van? Tegye fel! Magyarország legnevesebb mezőgazdasági gépész szakemberei válaszolnak! Növénytermesztés gépei, állattenyésztés gépei, fejőgép, traktor, kombájn, betakarítás gépei, silózás, betárolás, raktározás? Nincs több megválaszolatlan gépészeti kérdés. Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! |
 |
Állattenyésztés témakörű kérdések-válaszok |
 |
Állattenyésztési Kérdése van? Tegye fel! Magyarország legnevesebb állattenyésztő szakemberei válaszolnak! Állattenyésztés, szarvasmarha, sertés, baromfi, juh, birka, ló, csincsillatenyésztés? Tartástechnológia, takarmányozás? Nincs több megválaszolatlan kérdés. Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! Legyen az kacsa, liba, tehén, bika, tyúk galamb, hal, vad, díszállat, strucc, emu, kecske, juh, ló, pulyka, gyöngytyúk, fürj, csincsilla, kutya, macska, háziállat vagy vadállat. Bármit tenyészt is, a választ mindenhez megkapja. Hiszen Agrároldal.hu: minden, ami mezőgazdaság, minden, ami álletenyésztés. |
 |
Állatorvos témakörű kérdések-válaszok |
 |
Kérdése van az állatorvoshoz? Tegye fel! Magyarország legnevesebb állatorvos szakemberei válaszolnak! Szarvasmarha, sertés, baromfi, juh, birka, ló, csincsilla? Betegség, vemhesség, baleset? Nincs több megválaszolatlan állatorvosi kérdés. Írja be ide állatorvosi kérdését, a válasz hamarosan érkezik! Legyen az kacsa, liba, tehén, bika, tyúk galamb, hal, vad, díszállat, strucc, emu, kecske, juh, ló, pulyka, gyöngytyúk, fürj, csincsilla, kutya, macska, háziállat vagy vadállat. Bármilyen állata legyen is beteg, a választ mindenhez megkapja. Hiszen Agrároldal.hu: minden, ami mezőgazdaság, minden, ami állatgyógyászat! |
 |
Nemesítés, biotechnológia témakörű kérdések-válaszok |
 |
Kérdése van növénynemesítés, biotechnológia témakörben? Tegye fel! Magyarország legnevesebb biotechnológus, szakemberei válaszolnak! Búzanemesítés, kukoricanemesítés, fajta-előállítás, biotechnológia, mikorbiológia? Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! Nem tudja az igazságot a génkezelt paprikáról? Kíváncsi, valójában ártalmas-e a génmódosított paradicsom? A választ itt megkapja! Hiszen Agrároldal.hu: minden, ami mezőgazdaság, minden, ami biotechnológia, minden ami nemesítés. |
 |
Környezetgazdálkodás témakörű kérdések-válaszok |
 |
Környezetgazdálkodási Kérdése van? Tegye fel! Magyarország legnevesebb környezetgazdász szakemberei válaszolnak! Tájgazdálkodás, integrált növénytermesztés, állattenyésztés, fenntarthatóság, tájökológia, talajökológia, biotermesztés, biotenyésztés? Nincs több megválaszolatlan kérdés. Írja be ide kérdését, a válasz hamarosan érkezik! |
|
|
|
|