Az élelmezési célokra felhasznált búza fontos minőségi követelménye, hogy a szemtermésben a viszonylag nagy (70%) keményítőtartalom mellett minél nagyobb (legalább 13%) legyen a fehérjetartalom. A fehérjetartalom kedvezően befolyásolja a liszt sütőipari értékét és a kenyér emészthetőségét. A takarmányozásra felhasznált gabonaféléknél is kívánatos, hogy az energiaszolgáltató keményítő mellett minél több legyen a fehérje.
A gazdaságos tá panyagellátás megvalósítása során nagyon fontos a műtrágya optimális mennyiségének megállapítása. Ezért a szükséges dózisok meghatározásakor több tényezőt is figyelembe kell venni. A tényezők közül legfontosabbak a következők: az elérhető termés biztosításához szükséges tápanyagigény; a termesztés környezeti feltételei: talajtípus, tápanyag-ellátátottság, elővetemény, szerves trágya utóhatás, feltöltöttségi állapot, stb., valamint a fajták szárszilárdsága és intenzitása.
A műtrágya mennyiség mellett ügyelni kell a megfelelő tápanyag - NPK - arányokra is. Különösen káros a túlzott nitrogénellátás, de a túladagolt kálium is depressziót okozhat. A búza műtrágyázását - a műtrágyák mennyiségét és arányát - receptszerűen nem lehet
előírni; azt mindig a konkrét viszonyok alapján kell megállapítani.
A műtrágyák és a talaj természetes tápanyagainak hasznosulása akkor a legjobb, ha a búza a téli fagyok beköszöntéig kellően meg tud erősödni, télen nem károsodik, a növekedési időszaka csapadékos és átlagos hőmérsékletű, generatív
időszaka pedig napsütéses, meleg és viszonylag száraz.
A búza NPK trágyázása
A búza foszfor és kálium adagjának megállapítása - a nitrogénhez képest - lényegesen egyszerűbb, mivel az ökológiai, ill. talajadottságok befolyása
számszerűen, pontosabban megállapítható, a foszfornak, de részben a káliumnak is kicsi a kilúgzódási veszélye, továbbá a foszfornak és a káliumnak az optimumtól eltérő adagja nem okoz olyan mértékű károsodást, veszélyt, akár terméscsökkenést vagy hatékonyságromlást, mint ami nitrogénnél tapasztalható.
A talajelőkészítést megelőzően bármelyik, nyáron betakarított elővetemény után kiszórható a foszfor- és káliumműtrágya a tarlóhántás, a tarlóápolás vagy a magágykészítés előtt. Nagyon fontos, hogy a talajok felvehető PK-tartalma ősszel megfelelő legyen, mert ez nagymértékben hozzájárul a növények kellő fejlettségének eléréséhez, a télre való edzettségének kialakulásához. A gyenge PK-ellátottságú talajokon a növények gyengén fejlődnek, s emiatt télen jelentősen károsodhatnak, különösen a kevésbé télálló fajták.
Tél végén, tavasz kezdetén kiszórt foszfor fejtrágyának (10-20 kg P2O5/ha) is kedvező hatása lehet, a téli csapadék hatására összeiszapolódott, a kötött és a foszforszegény talajokon, valamint az öntözéses termesztésben, különösen, ha nitrogénnel együtt alkalmazzuk. Káliummal fejtrágyázni tavasszal legfeljebb csak homoktalajokon és csapadékosabb vidékek laza talajain érdemes.
A P- és K-műtrágya mennyiségét módosító tényezők nem fejezhetők ki
számszerűen olyan pontosan, mint N-műtrágyázáskor. Az elővetemények és egyéb tényezők a kiadagolandó P- és K-műtrágyák tömegét viszonylag kisebb mértékben módosítják. A kijuttatandó hatóanyag mennyiségét a növény fajlagos igénye mellett elsősorban a talaj feltöltöttsége, ill. a talajok P- és K-felvehetősége határozza meg. Intenzív műtrágyázás esetében az istállótrágya hasznosuló tápanyagtartalmát csak két évre számolják. A közepes minőségű almos trágya átlagos tápanyag-szolgáltatása:
- az első évben: 15 kg/10t N, 15 kg/10 P2O5, 50 kg/10t K2O,
- az első évben: 10 kg/10t N, 10 kg/10 P2O5, 20 kg/10t K2O.
Az elővetemények különböző hatásukkal módosítják a kijuttatandó műtrágyák tömegét. A különböző vetésszerkezet, a vetésváltás négyéves periódusában a P- és K-mérleget javítják vagy rontják. A napraforgónak, de a kukoricának is nagy a K-igénye, azonban a szármaradványuknak kiemelkedően magas a K-tartalma, ezért napraforgó, kukorica elővetemények után a kiadagolandó K-műtrágyát csökkenthetjük.
A nitrogéntrágyázás a megfelelő adagban és időben alkalmazva a termés mennyiségét és minőségét egyaránt kedvezően befolyásolja. Hatása gabonánál nagymértékben függ a trágyázás időpontjától.
Ősszel betakarított elővetemény után csak a magágykészítéssel van lehetőség az alaptrágya talajba munkálására. A vetéssel egyidejűleg adott nitrogén alaptrágya elsősorban a vegetatív fejlődésre hat, növeli az állománysűrűséget, de a dőlési veszélyt is fokozza. Az őszi starter nitrogénadagja a talaj fizikai tulajdonságaitól, az
elővetemény betakarításának idejétől és a visszahagyott, a talajba dolgozott tarló és szár tömegétől függ. Szerepe segíteni a bokrosodást, anélkül, hogy túlfejlődést okozna. A tavaszi fejtrágyázás (többnyire a posztemergens herbicidkezeléssel egymenetben) ugyancsak növeli az állománysűrűséget, de kedvező hatású a kalászonkénti szemszámra is. Elsősorban a kalászdifferenciálódást kell elősegítenie, továbbá a búza asszimilációs levélfelületének fajtára jellemző kialakulásához járul hozzá (abban az esetben, ha a víz, a hőmérséklet, valamint egyéb termésalakító tényező nem korlátozza). A nitrogén harmadik részletét a kalászolást megelőzően kellene kiadni. Ezzel szemben a gyakorlatban - gazdaságossági okok miatt is - az április első felében esetékes gyomirtással kapcsolják össze. Amennyiben a fejtrágyázást követően néhány napon belül esőt kap a vetés, a nitrogén jól hasznosul, de ha csak a kalászolás után kap esőt a búza, nő a megdőlés valószínűsége. A szemképződés idején adott kiegészítő nitrogéntrágya a gabonaszem nyersfehérje-tartalmát emeli. A szemképződés időszakában adott kései nitrogénadagok elsősorban a szemben, és csak kisebb mértékben a vegetatív szervekben halmozódnak fel. A nitrogén tavaszi megosztása szükségtelen akkor, ha a talaj kultúrállapota jó és gyommentes a talaj.
A búza nitrogénigényénél több módosító tényezőt is figyelembe kell venni. Ezek közül az elővetemények nemcsak az őszi első adagot módosítják, hanem a teljes nitrogén mennyiséget. Nyáron betakarított pillangós (borsó, csicseriborsó, bab) 20-30%-kal csökkentheti a búza nitrogén-igényét, de csak abban az esetben, ha gyommentesen hagyták vissza a talajt. A szója elővetemény értékéről megoszlanak a vélemények. Szárazságban beért szójának száraz ősz esetén nem jut érvényre a gyűjtött nitrogénje, viszont csapadékos körülmények között szója után a búza N-adagját akár 40%-kal is csökkenteni lehet. Módosító tényező az őszi búzafajták eltérő típusainak N-reakciója. Az intenzív fajták 25-35%-kal kevesebb nitrogénnel is adnak annyi termést, mint az extenzív feltételekhez is alkalmazkodni képes fajták.
Közép- és Nyugat Európa több országában a tavaszi nitrogénadagok megosztják. Az enyhébb éghajlatú és csapadékosabb országokban a nitrogén nagyobb részét tavasszal, több, kisebb adagban adják. Hazánkban elsősorban az őszi alaptrágya, tavaszi fejtrágya megosztás szokásos. Környezetvédelmi megfontolásból célszerű az őszi nitrogénadagot minimálisra csökkenteni, esetleg a helyi viszonyoktól függően elhagyni, mivel az őszi és téli időszakokban a legnagyobb a kimosódás veszélye.
A kései, kiegészítő permetező trágyázás karbamid oldattal végezhető. Gabonafélékre általában a karbamidos levéltrágyázást a szelektív gyomirtó szerek alkalmazásával együtt ajánlják, mivel a karbamid növeli a gyomirtó szer hatékonyságát, és stimulálja a gabona növekedését. A koncentráció 10-15%, az egy hektárra jutó karbamidmennyiség 30-50 kg lehet. Hazai kísérletek szerint a hormonhatású herbicidek a gabonavetésekben akkor hatnak kedvezően, ha a gyomfertőzöttség nagymértékű, gyengébb gyomállomány esetében a hatás inkább depresszív jellegű. Alkalmazása mégsem terjedt el, mivel hatása országosan nem igazolódott.
A műtrágyázást akármilyen jó módszer szerint, akármilyen gondossággal tervezzük meg, nem hozza meg a lehetséges eredményt, ha a kivitelezés minősége nem megfelelő. Ez függ a műtrágyák és a műtrágyaszórók minőségétől, valamint az üzemi kivitelezés gondosságától. Az üzemek évente több millió forintot költenek az őszi búza műtrágyázására, amivel döntően befolyásolják a termesztés eredményességét. Ezért mindent el kell követni a műtrágyázás színvonalának növeléséért.
A műtrágyázás hatása a beltartalmi mutatókra
A fehérjetartalom növekedését általában a keményítőtartalom csökkenése kíséri. A kiegészítő nitrogénadagok esetenként a termés nagyságát is növelik, ami a fehérjehozam növekedéséhez vezet.
A kései nitrogénadagok a tartalékfehérjék: a glutelin és a prolamin mennyiségét növelik. A különböző fehérjefrakciók aránya is változik hatásukra: a glutelin és prolamin mennyiségének növelésével csökken a globulin és az albumin részaránya.
E megfigyelés az emberi és az állati táplálkozás szempontjából egyaránt fontos, mivel a fehérjefrakciók arányának megváltozásával az esszenciális aminosavak aránya is változik. A lizin pl. a globulinban és az albuminban nagyobb mennyiségben van jelen, mint a prolaminban, így a lizin viszonylagos mennyisége a kései nitrogénadagok hatására csökken. A lizin csökkenését a nagy nitrogénadagok használatánál a kukorica esetében is kimutatták.
A gabonamagvak fehérjetartalma és a B vitamincsoportba tartozó vitaminok (tiamin, riboflavin és nikotinsav-amid) mennyisége között szoros a kapcsolat, így a fehérjetartalom növekedésével a vitamintartalom is nagyobb lesz.
A sörárpa termesztésénél a nagyobb szénhidrát- és kisebb fehérjetartalom elérése a cél, ezért ez esetben a nitrogénadagokat mérsékelni, a kálium- és foszforadagokat pedig növelni kell a takarmányárpa NPK-adagjaihoz képest.
Forrás: Agrárágazat
