Fagykár
Megosztás
FVM
A gazdák elsősorban az agrár-kárenyhítési rendszertől számíthatnak támogatásra. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban már vizsgálják, hogy miként lehet segíteni Északkelet-Magyarországon azokon gazdálkodókon, akiknek gyümölcsültetvényei a napokban fagykárt szenvedtek - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán, Nyíregyházán sajtótájékoztatón, miután Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tájékozódott a kialakult helyzetről.
A gazdák elsősorban az önkéntes agrár-kárenyhítési rendszertől számíthatnak támogatásra, továbbá hiteleik átütemezése, költségeik integrátori-banki finanszírozása jöhet szóba - mondta a miniszter. Gráf József hangsúlyozta, hogy a kárenyhítésnél a tárcának tekintettel kell lennie az európai uniós támogatási szabályokra, amelyektől természetesen nem térhetnek el. A szaktárca vezetője emlékeztetett arra, hogy az északkelet-magyarországi gyümölcsültetvényeket szerdára virradó éjjel újabb fagykár érte. Több körzetben a korábbi fagy után megmaradt kevés termés is megsemmisült, így ott százszázalékos mértékű a terméskiesés, míg általában 70-80 százalékos arányú a termelők kára. Gráf József tájékoztatása szerint Szabolcs és Hajdú megye mellett szerdán jelentős fagykárokat jelentettek Bács-Kiskun megyéből is, így a jelenlegi számítások szerint a magyar gyümölcs árualap legalább fele megsemmisült. A fagy pusztításában - tette hozzá - szerepet játszott az aszály is, hiszen hajnalban nem volt páratartalom a levegőben, amely egyfajta védettséget biztosít. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kárenyhítési lehetőségek közül első helyen említette az önkéntes biztosítási alapot, amelyet az unióban Magyarország elsőként hozott létre, s a gazdálkodók szántóföldi termelés utáni, hektáronként 1000, valamint ültetvények esetében 3000 forintos biztosítási díját az állam ugyanolyan összeggel kiegészítette. A tárca vezetője megjegyezte: ezzel a lehetőséggel sajnos a termelőknek mindössze 6-8 százaléka élt, s most megnézik annak a jogi lehetőségét, hogy a csatlakozási határidőt ki lehet-e még tolni. Gráf József a kárenyhítési intézkedések között említette, hogy a jövő hétre találkozót szerveznek a bankokkal, a termelők fennálló hitelének átütemezésére. Tárgyalni fognak az integrátorokkal is, hogy a további növényápolási munkák finanszírozásához járuljanak hozzá a jövő évi termés biztosítása érdekében. Ugyancsak számítanak pénzintézeti finanszírozásra, természetesen termelői kölcsön formájában. Ehhez a tárca a költségvonzatok pontos meghatározásához információkat vár a szakmai szervezetektől. A kárfelmérés az újabb fagy után természetesen újra indul, s a pontos adatokat követően születhet majd döntés az uniós szabályoknak megfelelő kárenyhítésről, hiszen szabálytalan kifizetés nem történhet - mondta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Nyíregyházán.
2007--0-5-
|