A hátrányok elkerülése

Az ellést követő időszak speciális tényezői

Forrás: Agrárágazat

Az ellés és az azt következő egy hónapos időszak döntően meghatározza a laktációs teljesítmény mellett a következő laktációs és az életteljesítményt is az előző hónapban ezt a témát kezdtem bemutatni a kedves olvasóknak, most a takarmány összeállításáról és annak következményeiről lesz szó.

Az abrak összetevői

Mivel a koncentrált takarmányadagok kialakításának egyik fő szempontja ebben az időszakban a megfelelő tömegtakarmány/abrak arány biztosítása, ezért olyan abrakösszetevők alkalmazása előnyös, melyek nagy energiakoncentrációval rendelkeznek. Ilyen takarmányok lehetnek a növényi olajok (zsírok), mert energiatartalmuk 2,5-3,0-szorosa a normál abrakösszetevőknek. A magas energiatartalmuknak köszönhetően növelhető a takarmányadag energiakoncentrációja anélkül, hogy jelentősen növekedne az abrakhányad. Óriási előnyük továbbá, hogy emésztésükkor alig keletkezik hő, így a nyári hőstressz idején alkalmazásukkal mérsékelhető a takarmányfelvétel csökkenése. A növényi zsiradékokat (pl. napraforgóolaj, szójaolaj, stb.) régóta használják a tejelő takarmányadagokban, de a tapasztalatok szerint mennyiségüket nagymértékben korlátozta rostemésztésre a bendőben kifejtett negatív hatásuk. A bendőbe bekerülő alacsony olvadáspontú zsiradékok vékony, filmszerű réteggel vonják be a rostrészeket, így fizikai akadályt képeznek a bendőbaktériumok által termelt celluláz enzim kapcsolódásához. Ez rostemésztési problémákhoz, csökkent ecetsav-termeléshez és bendőacidosis-hoz vezethet. Normál esetben a bendőbe kerülő növényi eredetű zsiradékok (olajok) a bendőbaktériumok által termelt lipolitikus enzimek hatására hidrolizálódnak. A hidrolízis során keletkező glicerinből a bendőbaktériumok rövid szénláncú zsírsavakat, elsősorban propionsavat állítanak elő. A hidrolízist követően a bendő mikroorganizmusai a telítetlen zsírsavakat hidrogénezéssel telítik, így a felszívódás csak a – monogasztrikus állatokhoz hasonló mechanizmussal – vékonybélből történik. Ez a zsír-hidrolizáció azonban megváltoztatja – a csökkent rostemésztésen keresztül – a bendőfolyadék illózsírsav összetételét, mert szűkül az ecetsav/propionsav arány. A laktáció elején élettanilag csökkent takarmányfelvétel miatti rostmennyiség korlátozással együtt bendőacidosishoz, illetve a tejmennyiség és a beltartalom (tejzsír) csökkenéséhez vezet. Magas keményítőtartalmú takarmányadagok esetén (pl. magas kukorica hányad – Magyarországon jellemző!) az amúgy is magas propionsav-szint miatt ez a tejtermelés limitálója is lehet!

 

A hátrányokat elkerülhetjük

Ha a növényi zsírokat bendőben inaktív – védett – formában etetjük, elkerülhetőek a fenti problémák. Az inaktiválás történhet a zsírok Ca-szappanná alakításával, vagy a telítetlen zsírsavak hidrogénezéssel történő telítésével. Az eljárások lényege, hogy az olvadáspontot, ezzel együtt a bendőbeli lebonthatóságot is megváltoztatják. Mindkét eljárásnak ismert előnye és hátránya van, ezért a legcélszerűbb, ha az ilyen készítményeket kombináltan használjuk fel. A hidrolizált zsírkészítmények hátrányaként említhető, hogy az így telített zsírsavak vékonybélben történő emészthetősége is – kismértékben ugyan – változik, míg a Ca-szappan kissé kellemetlen ízrontó hatása – különösen a nyári melegekben – miatt nem célszerű a napi adagját 300g fölé emelni. Bendővédett energiaforrásként szóba jöhetnek még a by-pass cukrok is, melyek a vékonybélben kiválóan emésztődnek, megfelelően magas az energiatartalmuk, és nem ízrontó hatásúak. Hátrányként a bonyolultabb kezelési eljárások miatti magas költség említhető meg.

 

Bendővédett energiaforrások alkalmazása esetén probléma lehet, hogy ezen anyagok nem szolgáltatnak energiát a bendő fehérje-szintetizáló mikroorganizmusai számára, ezért a szénhidrátok kiváltása védett zsírokkal a mikrobiális fehérjetermelődés (MCP) csökkenésével jár. By-pass zsírok vagy cukrok alkalmazása esetén célszerű a takarmányadag bendőemésztést elkerülő UDP hányadának emelése is. A vékonybél számára ideális fehérjeellátást viszont csak akkor biztosíthatunk, ha ebben az esetben figyelembe vesszük a fehérjeforrás aminosav-garnitúráját is. Ezzel az eljárással csökkenthető a takarmány nyersfehérje-szintje, így a bendőben nem keletkezik túl sok fölösleges ammónia, amely erősen terheli a máj szöveteit, emellett a karbamiddá történő szintetizálás felesleges energiaveszteséggel is jár. A magas vérkarbamid-szint ellúgosítja a nyálkahártyákat, amely mastitis-t okozhat, emellett rontja az embrió megtapadási esélyeit is. Ez a probléma valószínűsíthető, ha a tej karbamidtartalma magas (>30 mg/dl UREA, vagy >7mg/dl MUN), emellett gyakori a nem ciklusra történő visszaivarzás. A bendőben keletkező nagy mennyiségű ammónia megváltoztatja a bendő mikroklímáját is, így csökken a mikrobiális aktivitás. Márpedig az egészséges tehén és a jó bendőemésztési kapacitás alapfeltétele a megfelelő mikroba populáció és mikroklíma! A nem megfelelően működő bendő különböző anyagforgalmi megbetegedéseket (ketosis, acidosis), vagy azzal összefüggő egyéb másodlagos megbetegedéseket okozhat (zsírmáj-szindróma, mastitis, metritis, lábvég-megbetegedések).

 

A magyarországi telepeken általánosan használt takarmányadagokat figyelembe véve, 8%-os kiáramlási bendőpasszázs mellett az adagok átlagos dg értéke 0,70-0,67, vagyis mintegy 30-33% bendőemésztést elkerülő UDP hányadot tartalmaznak. A tapasztalatok szerint a laktáció első harmadában lévő nagy teljesítményű tehenek kondíciója és májenzim-értékei, valamint tejtermelési és tejbeltartalmi paraméterei alapján optimálisnak a 35-38%-os UDP érték tekinthető, vagyis nagyobb arányú UDP hányaddal növelhető a teljesítmény és csökkenthető az anyagforgalmi megbetegedések kialakulásának kockázata. A bendőemésztést elkerülő fehérjehányad növelése csak akkor javítja a tehenek fehérjeellátását, ha a nem lebontható fehérje emészthetősége a vékonybélben jó. A bendőemésztést elkerülő fehérjehányad aminosav összetétele ugyancsak lényeges szempont. Az UDP hányad aminosav-garnitúrája a lehető legközelebb kell, hogy legyen a MCP aminosav garnitúrájához, ellenkező esetben egyes aminosavak hiánya, mint limitáló tényező a fehérjehasznosulás, ezzel együtt a tejtermelés limitáló tényezője is lehet. Az elterjedtebb fehérjehordozók (szójadara, repcedara, napraforgódara, lucernaszéna/szenázs) felhasználásánál problémaként megemlíthető azonban, hogy kiegészítő kezelés nélkül relatív alacsony by-pass fehérje-hányadot tartalmaz (dg=0,59), így ez az alapanyagot olyan kezelésnek kell alávetni, amely csökkenti a fehérjék bendőbeli degradabilitását.

 

Ilyen eljárás lehet a fehérjehordozók kémiai vagy fizikai kezelése is, bár a gyakorlatban a kémiai kezelés (aldehidekkel történő kezelés – pl. formaldehid, glioxál, stb.) magas költsége és bizonytalanabb minősége miatt nem terjedt el. A kémiai kezelésnél lényegesen gazdaságosabb és jobb végtermék-minőséget biztosító eljárás a fizikai kezelés, mely többnyire hőközléses eljárást jelent. A hőkezelés során a szójadara by-pass fehérje-tartalma duplájára emelhető, ugyanakkor biológiai értéke nem változik. A mechanizmus lényege, hogy hőkezelés hatására a szójafehérje-molekulák közé juttatott hexóz két fehérje közé kötődik (Maillard-reakció), így fizikai akadályt képez a bendőmikrobák által termelt proteáz enzimek kapcsolódási helyének elfoglalásával, meggátolva a fehérjemolekulák bendőbeli lebontását.  Az oltógyomorban lévő alacsony pH érték hatására a fehérjék enyhén denaturálódnak, így a kinyíló fehérjelánc miatt az eddig fennálló szénhidrát-kötés is megszűnik. Ezzel a gátló mechanizmus is megszűnik, mivel az enzimek már hozzáférnek a specifikus kapcsolódási pontjukhoz, és a vékonybélben természetes úton emésztődő MCP-vel megegyező mechanizmussal és hatékonysággal a bendővédett fehérjeforrás fehérjetartalma is emésztődik.

 

A hosszú hasznos élettartam alapja az egészséges tehén, a megfelelően működő immunrendszer. Az egészséges tehén kevésbé fogékony a környezeti kórokozók okozta megbetegedésekre (pl. mastitis), így csökkenthető a kiesés és növelhető a legkönnyebben a termelés. Az állományszintű SCC 100.000-es emelkedése általában 1kg-os termeléscsökkenést okoz! Az előfordulás gyakoriságát jelentősen növeli, ha az immunrendszer sem működik megfelelő mértékben, a rossz minőségű és higiéniájú tömegtakarmányok (magas toxintartalom, élesztőgombák jelenléte, magas nitrit-nitrát tartalom, alkoholos erjedés, stb.), illetve az elégtelen vitamin és ásványianyag-ellátás miatt. Ez utóbbiak közül elsősorban az antioxidánsok (E-vitamin, szelén, b-karotin) szerepe kiemelkedő. Hasonlóképpen fontos a májszövetek regenerálódását támogató és elősegítő hatóanyagok szerepe (niacin, kolin-klorid) is.

 

A körülményekről

A takarmányozáson kívül a produkciós és reprodukciós színvonalra sok egyéb tényező is hatással van. Ilyen fontos tényező a munkaszervezés, a tartástechnológia és az állategészségügy. A tartástechológia szempontjából kissé elcsépeltnek hangzó elvárás, hogy a lehető legközelebb kell, hogy álljon a természetes körülményekhez. Vagyis jó levegőjű, száraz alommal rendelkező világos és tiszta istálló a kívánatos. Ez természetesen sokban függ a már meglévő épületektől, de a legtöbb esetben nagyon minimális és rövid időn belül megtérülő beruházással számottevően javítani lehet a komfortfokozatot. Ilyen beruházás lehet pl. az itatórendszer átépítése úgy, hogy kellő számú és megfelelő minőségű vízfelvételi helyet biztosítunk a teheneknek. Ez különösen a nyári melegben jelent nagyon sokat. Az állategészségügy és a munkaszervezésről nehéz általánosságokat megállapítani, bonyolultságuk és sokrétűségük miatt minden telepre más és más eljárás alkalmazandó. Ebben a kérdésben sokat tud segíteni egy külsős tanácsadó, akivel közösen könnyebben kidolgozható a jelenleginél jobb, hatékonyabb és sok esetben olcsóbb rendszer.

 

Ahhoz, hogy egy tejtermelő gazdaság hosszú távon életképes és megfelelően jövedelmező legyen, nem elegendő csak a minél magasabb tejtermelésre koncentrálni. Sokkal nagyobb tartalékok vannak az élettartam megnövelésében, a kiesések, kényszerű selejtezések számának csökkentésében, egyszóval a megfelelő egészségügyi színvonal biztosításában. Az egészséges tehén jelenti az alapot a jövőre nézve. Ennek kialakítása hosszú folyamat, melyet a legcélszerűbb, ha egy jól átgondolt rendszerben végzünk. A legkisebb befektetéssel a legnagyobb előrelépési lehetőség a laktáció elejének a javításában van. Ehhez mindössze az előkészítést, az elletői és a fogadó időszakot kell optimalizálni. Természetesen ez nem csak a takarmányadagok, hanem az elhelyezés, a tehénkomfort, a technológia és a személyi háttér – munkaszervezés felülvizsgálatát is jelenti.