Két lovat vittek hata anélkül, hogy tudtak volna róla

Véletlenül két lovat vittek haza

Petra
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A család egy nap boldogan tért haza egy kancával, viszont kis idő elteltével egy olyan dolog történt, amire senki nem számított.

Lovak

A család egy nap vásárolt egy kancát, amit boldogan haza is vittek. Azonban feltűnt nekik az, hogy a ló egy kicsit furcsán viselkedik. Bár valószínű, mindezt be tudták annak, hogy talán a környezetváltozás zavarta össze az állatot és majd megnyugszik, hogyha megszokja az új otthonát, azonban ez nem így lett. A ló állapota továbbra se javult és napról-napra egyre furcsább lett, míg végül egy éjszaka alatt kiderült, hogy mi okozza ezt a viselkedést. Senki se számított arra, ami aznap este történt, viszont legalább fény derült arra, hogy a ló miért más egy kicsit, mint a többi és hogy mitől viszonyul olyan furcsán a környezetéhez.

Lovak

Viszont a helyzet egyáltalán nem olyan tragikus, mint amilyen baljós előszele volt ennek az eseménynek. Ugyanis aznap este a kanca egy egészséges kiscsikót hozott a világra. A család hitetlenkedve állt az események előtt, mert senki se gondolta volna, hogy a kanca terhes és hogy valójában nem egy, hanem két lovat visznek haza. Viszont ennél szebb meglepetésben nem lehetett volna részük!

Lovak

Nagyon megható látvány lehetett, ahogy a kanca gondozza a kiscsikót és segít neki talpra állni. A kanca nagyon kifáradt a szülés alatt, viszont amúgy teljesen jól érezte magát és szeretettel gondozta a világra jött kölykét. A kiscsikónak nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy megtanuljon járni. Kicsivel később a szülés után már fel tudott állni és megtette az első, kissé esetlen lépéseit. A család nagyon szerencsés, hogy része lehetett egy ilyen különleges élményben.

Lovak

Kellemes meglepetés lehetett egy ló helyett kettőt hazavinni, bár talán kezdetben a kanca szokatlan viselkedése nem lehetett valami bizalomgerjesztő. Viszont a helyzetből éppen az ellenkezője sült ki, mint amire számítottak, ugyanis a furcsa viselkedésnek semmi köze nem volt semmiféle betegséghez, vagy rossz közérzethez, hanem csak egy kiscsikó miatt nyugtalankodott.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

fejlődési rendellenesség (fejlődési hiba)

ált. már a megszületés (kikelés) előtt jön létre; a rendellenesség szorítkozhat egyes... Tovább

cérnázás

a kanca —>ivarzásának népies elnevezése, ugyanis az ivarzási nyálka vékony hosszú... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatorvos