Dávid-naptár 2016

Ilyen lesz az időjárás a Dávid-naptár szerint

Szélesi Ferenc - Főkertész
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Több évtizede készít meteorológiai előrejelzéseket Dávid Mihály, ráadásul az ő jóslataiban nem sokszor lehetett csalódni ez idáig. Most megtudhatod te is, mit jósol a 2016-os évre!

Erre számíthatunk idén a Dávid-naptár szerint

Sokan úgy vélik, hogy a Dávid Mihály által készített meteorológiai előrejelzés sokkal pontosabb, mint a hivatalos előrejelzés. Ez a jóslás napokra van lebontva, Dávid Mihály pedig már lassan négy évtizede foglalkozik ezzel. Természetesen hozzátette a holnapján is, hogy az ő előrejelzése nem helyettesítheti a napi előrejelzéseket, viszont nagyon sok esetben napra pontos az övé is.

Elmondása szerint, a legtöbben figyelmen kívül hagyják a Naprendszer tagjainak tömegvonzását, amikor jósolnak, csakis a tudomány által már korábban is felismert időjárást alakító tényezőket szokták figyelni. A nyíregyházi mérnök viszont mindent egybevet, és így alakítja ki az egész évre szóló meteorológiai előrejelzést, amit már az év elején el is készített. A következő oldalon megtudhatod, mit is jósol a 2016-os évre Dávid Mihály! 

Erre számíthatunk idén a Dávid-naptár szerint

Dávid Mihály jóslata szerint az idei év sokkal hidegebb lesz, mint az átlag, márciusban, áprilisban, októberben és novemberben pedig extrémebb hidegre számíthatunk. Nagyobb lehűlést április 24-re jelez, ami meg is valósult, eléggé hideg és esős idő volt múlt hét vasárnap. Az előrejelzés szerint május 10-én, május 22-én, június 20-án, július 5-én, július 20-án, július 25-én, augusztus 24-én, szeptember 13-án, október 8-án, november 23-án, december 15-én és december 24-én számíthatunk komolyabb lehűlésre, de még a közeljövőben is számíthatunk fagyra, egész pontosan április 30-án, és szeptember 13-án, majd október 7-én is.

A legmelegebb napokként június, július és augusztus közepét, illetve a szeptember 8-a körüli napokat nevezte meg a prognózis. Ha a Dávid-naptárt nézzük, akkor a legjobban akkor járunk, hogyha július és augusztus közepén indulunk el nyaralni. Dávid Mihály szerint lesznek hőhullámok, de nem akkorák, mint amekkorákban 2015-ben aszalódtunk.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-02-03

Ez a mezőgazdaság új jövője: a drónos permetezés 7 nagyszerű előnye

Haladni kell a korral, a mezőgazdaságban pedig még inkább, szakértőnk elhozta nektek a drónos permetezés 7 nagyszerű előnyét.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-04-08

Friss: gép- és technológia beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre a borászati technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból.

2024-03-05

Elfagyhatnak a kibújt tulipánok, ha fagy jön?

Sajnos kárt tehet a nárciszokban, jácintokban, tulipánokban a fagy, de vannak praktikák, amikkel könnyedén védekezhetsz ellene. Mutatjuk a kertész tippjeit!

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-02-29

Figyelmezteti a Nébih a gazdákat: pocok invázió közeleg!

Pocok invázió közeleg, közölte a Nébih és figyelmezteti a gazdákat, hogy mindenképp hamar vegyék észre az intő jeleket és mentség meg a termésüket!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

komló (Humulus lupulus L.)

a csalánfélék (Urticaceae) családhoz tartozó évelő kúszónövény; a sörgyártás és... Tovább

kopárosodás

a talaj eróziós lepusztulása, amit víz, szél v. a kettő együttesen válthat ki. A... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gazdaság Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Tudomány