Őshazája Észak-Perzsia, innen terjedt el Görögországba, Itáliába, majd Közép-Európába. Sokoldalúan felhasználható: befőtt, dzsem, sajt, ivólé, sőt likőr is készíthető belőle. Befőttjét mindenféle húsétel mellé feltálalhatjuk. Május végén, június elején nyíló virágaival bokra maga is dísze a kertnek. Leginkább a nyirkos, levegős talajokat kedveli, száraz viszonyok között és meszes talajon a gyümölcse apró marad és kövecses lesz. Mivel sekélyen gyökeresedik, nem igényel mély rétegű talajt. A faiskolák főként birsalanyra, ritkábban vadkörtére szemezve szaporítják.

A birs meleg- és fényigényes, ugyanakkor fagyérzékeny. Árnyékban gyengén virágzik és gyümölcsöt is alig hoz. Jellegzetessége, hogy termését a vesszők csúcsán hozza, ezért fontos, hogy ezeket ne metsszük vissza, csak ritkítsuk. Gyümölcsét akkor szedjük, amikor a fajtára jellemző nagysága, íze és illata kialakult, héja citromsárga. A termést más gyümölcsöktől elkülönítve tároljuk, mert azok átveszik erőteljes illatát. Egy-két fokos hőmérsékleten és párás körülmények között márciusig-áprilisig is eltartható.

A birs termékenyülési viszonyairól máig megoszlik a szakemberek véleménye. Vannak, akik önmeddőnek, mások részben, ismét mások pedig egészen öntermékenyülőnek tartják. Tény, hogy a telepítési ajánlásokban porzópartnerek ültetését javasolják. Fajtái közül az Angersi korai érésével és kiváló termőképességével tűnik ki. Gyenge növekedésű, laza és ritka koronát nevel, gyümölcse elsősorban befőttnek jó. A Bereczki bőtermő nagy vagy igen nagy gyümölcse erősen molyhos, a legízletesebb és legillatosabb a birsek közt. A kicsi vagy közepes termésű Konstantinápolyi birs pedig korai termőre fordulásával, megbízható termőképességével tűnik ki. Mindhárom fajta kölcsönösen porozza egymást.