Cikkek
Cikkek
Mit kell tudni a birsről?
Forrás: www.eu-info.hu
Különös, de a legelső ókori híradás székletfogó gyümölcsként említi a birset. Mára már kísérletileg is igazolt az emésztőszervekben kifejtett gyulladáscsökkentő hatása. Táplálkozási jelentősége mellett szól az almánál nagyobb vitamintartalma, illetve a gyümölcshúsban található sok pektin, aminek a szervezet méregtelenítésében van nagy szerepe.
A birs meleg- és fényigényes, ugyanakkor fagyérzékeny. Árnyékban gyengén virágzik és gyümölcsöt is alig hoz. Jellegzetessége, hogy termését a vesszők csúcsán hozza, ezért fontos, hogy ezeket ne metsszük vissza, csak ritkítsuk. Gyümölcsét akkor szedjük, amikor a fajtára jellemző nagysága, íze és illata kialakult, héja citromsárga. A termést más gyümölcsöktől elkülönítve tároljuk, mert azok átveszik erőteljes illatát. Egy-két fokos hőmérsékleten és párás körülmények között márciusig-áprilisig is eltartható.
A birs termékenyülési viszonyairól máig megoszlik a szakemberek véleménye. Vannak, akik önmeddőnek, mások részben, ismét mások pedig egészen öntermékenyülőnek tartják. Tény, hogy a telepítési ajánlásokban porzópartnerek ültetését javasolják. Fajtái közül az Angersi korai érésével és kiváló termőképességével tűnik ki. Gyenge növekedésű, laza és ritka koronát nevel, gyümölcse elsősorban befőttnek jó. A Bereczki bőtermő nagy vagy igen nagy gyümölcse erősen molyhos, a legízletesebb és legillatosabb a birsek közt. A kicsi vagy közepes termésű Konstantinápolyi birs pedig korai termőre fordulásával, megbízható termőképességével tűnik ki. Mindhárom fajta kölcsönösen porozza egymást.
Valló László
Szabad Föld
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
2012 Május
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Programajánlat:
Almavirág Fesztivál
Helyi termék kiállítás és vásár finom kozárdi házi lekvárokkal, mangalica termékekkel,...
A hónap programjaiÉves naptár
Minden, ami mezőgazdaság.
Információk, hírek, tanácsok Magyarország legnevesebb mezőgazdasági szakembereitől. Legyen Ön gazdálkodó, egyetemista vagy professzor. Érdekelje a növénytermesztés, az állattenyésztés, a növényvédelem, a kertészet, a talajművelés, bármilyen kérdése van az Agrároldalon megtalálja a választ.
A rózsáim betegek, sárgulnak a levelei és valami eszi is a leveleket, mert lyukacsosak, de rovart nem lehet...
A rózsa sárguló leveleit még augusztus végéig 10 naponta permetezze le Wuxal szuper komplex műtrágyával. Valószínű, hogy egyes tápelem hiánya okozza a levelek sárgulását.
Még több kérdésLegfrissebb topikok:
Tudomány fórumMinden, ami Kutya
Biotermékek
Növénytermesztés fórum
Kertészet fórum
Gazdaság fórum
Még több fórum topik
Topik: Tudomány fórum
lakatosimre: Globális felmelegedés, évszakok torzulása, levegőszennyezés, állatfajok kipusztulása,...
mély fekvésű, televényes talajon települt, többnyire bő növedékű —legelő. Rendszerint szm.-val hasznosítják. Tovább






Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.