Mindent a biodízelről.

hirdetes

Nem kíméled a környezetet az E85-tel

T.J.Lora
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Hiába kevesebb a károsanyag-kibocsájtás, ha közben elégeted mindazt, amit az asztalodra tennél. Az érem másik oldala.

Bioetanol: étel vagy üzemanyag?

Manapság a környezetvédelem az egyik legfontosabb feladata az emberiségnek, feltéve, hogy még szeretne lehúzni néhány évszázadot ezen a bolygón. Naponta hallhatjuk, hogy fogytán vannak a Föld energiahordozó készletei. Ebbe beletartozik a szén, a földgáz, és a kőolaj is, szinte minden, amire az emberiség egyre nagyobb igényt tartana.

Hogy megpróbálják csökkenteni a járművek szén-monoxid kibocsájtását, megszületett az ötlet, hogy az emberhez hasonlóan, az autókat is működtessük biotáppal. A bioetanol vagy biodízel, növényi alapú üzemanyag. Az etanol, vagyis az etil-alkohol, más néven borszesz, telített, színtelen, szagtalan, jellegzetes illatú és ízű alkohol. A levegőn nedvességet szív fel. A természetben tisztán nem fordul elő, csakis híg, vizes oldatában található meg, például az erjedő gyümölcsökben, a legtöbb természetes vízben vagy a cukorbetegek vizeletében.

A bioetanol alapanyaga magas cukortartalmú „energianövény”, mint a cukornád vagy a cukorrépa. Továbbá olyan anyagot tartalmazó növény, melyet biokémiai reakciók sorozatával cukorrá lehet átalakítani. Ilyenek a keményítőt tartalmazó növények: kukorica, búza, burgonya vagy a cellulóz tartalmúak: fa, fűfélék, gabonanövények szárai, szalma.

Hogy működik üzemanyagként? A következő oldalon kiderül.

Bioetanol: étel vagy üzemanyag?

Magas oktánszáma miatt üzemanyag-adalékként is megállja a helyét a belsőégésű motoroknál, de többnyire kevert formájában találkozhattunk vele a magyar kutak nagy részén 2016 őszéig. Azóta a legtöbb kútról eltűnt, s alig 40 töltőállomáson lehet megtalálni E5, E10 vagy E85 néven.

hirdetes


Ahhoz, hogy az E85 tisztán is alkalmazható legyen, a járműben átalakított motorra van szükség, ugyanis az etanolból kinyerhető energia jóval kevesebb, mint a benzinből nyerhető. Ez azt jelenti, hogy 25%-kal is megnőhet a fogyasztás, ha ugyanolyan teljesítményt szeretnénk elérni.


Átalakító nélkül nehezebb indítással, túlfogyasztással, valamint esetenként a kipufogószelep és a gyertya elektródák sérülésével is számolhatunk. Átalakítás nélkül a jármű max. 5-10%-os bioetanol tartalmat képes elviselni bármiféle meghibásodás nélkül. Az átalakítás se filléreken múlik, de a fejlesztők garantálják a teljesítmény-, és nyomatéknövekedést a szívómotorok esetén. Persze hozzá teszik, hogy motorfüggő a dolog, szóval próba szerencse kérdése.

hirdetes

Hogy miért káros a környezet számára, a következő oldalon megtudhatod!

Bioetanol: étel vagy üzemanyag?

A biodízel 80%-kal kevesebb káros anyagot termel, olcsóbb (bár több szükséges belőle), gazdaságilag is előnyös, hiszen nyersanyagát ásványkincsekben szegény, mezőgazdasági területeken is elő lehet állítani, így Magyarország sem szorulna rá, hogy más országokból importálja, és még munkahelyet is jelentene egy ilyen feldolgozóüzem. Persze nem véletlenül osztja meg az embereket. Egyik hátránya, hogy ha sokáig marad a tankban, korrózió lép fel, mivel az etanol vízmegkötő képességű, illetve több kell belőle a tankba. De ahhoz, hogy mi többet tankolhassunk, több üzemanyagra is van szükség.


Elviekben, azért került piacra a biodízel, hogy csökkentsük a környezetszennyezést, és hogy ne merítsük ki végleg a Föld energiakészletét. Csakhogy a felhasználható alapanyag itt is véges. Akárcsak a kőolaj kitermelését, a felhasználandó növénytermesztést se lehet a végsőkig húzni. A szükséges termőföldek nem örökéletűek, és olyan tempóban, ahogyan az etanolt előállítani kívánnák, és egyes országokban végzik is, elég hamar elveszítenék termőképességüket.


Ráadásul egyre több termőföldre van szükség, aminek az erdők és az esőerdők is áldozatává válnak, így pedig még több természeti katasztrófa zúdul a nyakunkba, a legtöbb esetben szó szerint. Sajnos ezen folyamat végét úgy lehetne leginkább elképzelni, hogy az embernek végül döntenie kellene, tankolni akar inkább, vagy enni.


Persze eléggé előre rohantunk. Egyelőre ott tartunk, hogy a nagyobb autógyárak gyártanak etanollal működtethető járműveket, és Svédország az egyetlen, ahol szinte csak ezt használják. Hazánkban, annak ellenére, hogy mondhatni mindenhonnan eltűnt az etanol a kutakról, törvényrendelet szabályozza, hogy a benzinben és a gázolajban is 4,9% biodízelnek kell lennie.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-03-15

Ritka kék virágot találtak a Bükkben, mindenki a csodájára jár

Hihetetlen felfedezés a Bükkben! Egy kiránduló ritka kék leánykökörcsinre bukkant az erdőben, ami eltér a megszokottól, szerencsére kép is készült a növényről!

2024-03-05

Elfagyhatnak a kibújt tulipánok, ha fagy jön?

Sajnos kárt tehet a nárciszokban, jácintokban, tulipánokban a fagy, de vannak praktikák, amikkel könnyedén védekezhetsz ellene. Mutatjuk a kertész tippjeit!

2024-02-13

Csirkék, tyúkok nagy kedvence ez a csodálatos virág – Ültess kerti sarkantyúkát!

A kerti sarkantyúka egy csodaszép növény, ami feldobaja a kerteket, na meg a csirkeólakat. Mutatjuk hogyan ültesd el, és etesd vele a csirkéket, tyúkokat.

2024-01-18

Mikor kezdjük el a gyümölcsfák lemosó permetezését?

A gyümölcsfák lemosó permetezése a tél végén egy fontos feladat, ezért összegyűjtöttük nektek, mik a lépései ennek a tél végi tevékenységnek!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

2024-03-26

Tavaszi tuja mosás: 5 fontos lépés a betegségek elkerüléséhez

Fedezze fel az 5 legfontosabb lépést a tuják tavaszi ápolásához: így óvhatja meg növényeit a kártevőktől és betegségektől! Így egész évben egészségesek maradnak.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

talajhasználat

a talaj termékenységének kiaknázása gazd. célra. Magába foglalja a —>talajműveléstől... Tovább

123/2008. (IX. 16.) FVM rendelet

A szõlõfeldolgozás és a borkészítés során keletkezõ melléktermékek kivonására... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Környezetvédelem