Biobonbon, vagyis egy új, édes hungarikum, vállalkozó, sárospataki cég, gyümölcsdesszert, Árpád-házi Szent Erzsébet, vörös áfonya, rózsalekvár, mandula, egészséges táplálkozás, termék

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Biobonbon, vagyis egy új, édes hungarikum


Megosztás

Magyar Rádió

Egy ügyes vállalkozó nyitott szemekkel és fülekkel jár. A mérnök-bölcsész házaspár édesipari termékek gyártásába kezdett. Ráadásul fontos volt számukra, hogy valami különlegeset hozzanak létre.

Mindig, és hogyha adódik valamilyen alkalom - mint például most Sárospatakon, ahol Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóját ünneplik -, akkor ezen elgondolkodnak, és megjelennek egy új termékkel. Így történt ez a Borsa-Desszert Kft esetében is, melynek tulajdonosai Gurzó József és felesége, Gurzóné Kormány Emese.


A sárospataki cég gyümölcsdesszertek előállításával foglalkozik, aszalt gyümölcsökből és olajos magvakból készítenek – cukor és adalékanyagok hozzáadása nélkül - egészséges édességeket. Emellett az édességek kinézetére is különösen figyelnek, jó példa erre az Árpád-házi Szent Erzsébet desszert, ami összetételében is utal Szent Erzsébet sorsára: vörös áfonyából, mandulából és rózsalekvárból készül. (Mint tudjuk, a leghíresebb hozzá kapcsolódó legenda a rózsacsoda.)


Az édességekhez a hozzávalókat magyarországi nagy forgalmazóktól szerzik be, de előfordul, főleg a különleges és ritka alkotóelemek esetében, hogy külföldi cégektől rendelnek. Maga a gyártási folyamat kézzel történik, gépeket alig használnak.


A cég desszertjei iránt nagy az érdeklődés, főleg azok körében, akik az egészséges táplálkozás elkötelezettjei. Mivel a termékek szépen csomagoltak, ajándéknak sem utolsó.

2007--0-5-
Kapcsolódó cikkek




Élelmiszerbiztonság

Zöldség-gyümölcs reform

A hazai élelmiszerek biztonságosabbak



Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria