Méhészeti konjunktúra és innováció

Méhészeti konjunktúra és innováció

Forrás: Agrárágazat

Az Európai Unióban mézhiány van, ami a hazai felvásárlási árak korábban példátlan emelkedését okozta. A hazai méz termékpálya szereplői jól reagáltak a lehetőségekre: a 80%-os exporthányadú méztermelés export árbevétele két év alatt közel kétszeresére nőtt.

Az Európai Unióban mézhiány van, ami a hazai felvásárlási árak korábban példátlan emelkedését okozta. A hazai méz termékpálya szereplői jól reagáltak a lehetőségekre: a 80%-os exporthányadú méztermelés export árbevétele két év alatt közel kétszeresére nőtt.

A konjunktúra pillanatnyi szerencse, ennek kihasználása pedig évtizedek munkájának gyümölcse. Megszerzett pozíciónk stabilizálása a jövő kihívása. E kihívásnak való megfelelés értelmezésére szántam cikkemet.

A következtetések levonása előtt rögzítsünk néhány fontos tényt:

- A méz az édesítő szerek piacán mindössze néhány százalékkal részesedik. A méz közismert kiváló tulajdonságai alapján megállapítható, hogy a jelenlegi konjunktúrától függetlenül a méztermelés növelésének nem piaci, hanem hatékonysági (ár) korlátja van.

- A méhészkedés haszna bizonyítottan 80%-ban a termesztett növények megporzásán keresztül realizálódik. Ha a méheknek az ökoszisztémában betöltött szerepét is figyelembe vesszük, akkor a méhész árbevételében az általa végzett munka eredményének alig több mint 10%-a jelenik meg.

A méhészet fejlesztésének támogatása tehát mind a piaci, mind a társadalmi szempontok alapján célszerű. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk olyan új helyzetet teremt, amely lehetővé teszi a méhészeti fejlesztések komplex, talán modellértékű értelmezését.

Jellemezzük méhészetünket:

- a méhészkedésünk jellemzően egyedi technikával és technológiával folyik, a termelékenység alacsony,

- a hozamok alacsonyak (kb. 20 kg/méhcsalád), a költségek magasak, a hatékonyság nem kielégítő,

- természeti adottságaink következtében a méhcsaládok tavaszi fejlesztésének munkacsúcsa időben átfedi a termelési munkacsúcsot (a méhek 10 nap alatt tavasszal gyűjtik be az éves méztermelés felét), ezzel tartós munkaszervezési hátrányba kerültünk versenytársainkkal szemben,

- a termelés az ősi legeltetéses, külterjes állattartási módnak felel meg, ami nehezen egyeztethető össze korunk életmódjával,

- a méhsűrűség tekintetében a világon a másodikok vagyunk,

- a méhek szeretete a méhészek körében erős, a szakmai kapcsolatok kiválóak, ami ebben az ősi szakmában óriási szellemi tőke felhalmozódását eredményezte.

Az árutermelő, különösen pedig a főállású méhészkedésnek ebben a feltételrendszerben nincs jövője (nem véletlen, hogy az Európai Unió az intenzív támogatás ellenére is csak 50%-ban önellátó mézből), viszont a lehetőség jelenleg adott arra, hogy egy kutatás-fejlesztésre alapozott erőteljes innovációval egy nagyon vonzó méhészeti jövőkép alakuljon ki.

Az innováció fő irányai az alábbiak lehetnek:

Minőségfejlesztés:

- hagyományosan jó minőségű termékeik mind szélesebb köre a bio minőséget közelítve garantáltan szermaradvány mentessé tehető,

- kiváló minőségű fajtamézeink biztosította lehetőségeinket kihasználva differenciált termékkínálatot alakíthatunk ki, és élhetünk az eredetvédelem kínálta lehetőséggel,

- csúcsminőségű, a méhek által a kaptárban késztermékként előállított, a gyógyszertári követelményeknek is megfelelő lépes méz termékcsalád fejleszthető.

Hatékonyság növelése:

- a folyamatban levő fejlesztések valószínűsítenek egy tízszeres termelékenység növelési lehetőséget,

- a hozamok növelésében az agrár környezetvédelmi alapprogramban támogatott termesztett méhlegelők és az erdőtelepítések adnak okot a bizakodásra,

- a régóta napirenden levő termékfeldolgozás eredményei is lassan beérnek, ami hatékonyságnövelő tényező,

- a termékpálya szereplői közötti információáramlás fejlesztése egyre sürgetőbb tényezővé válik.

A fenti hagyományos értelmezésű fejlesztések mellett egyre jelentősebb lesz a komplex rendszerekben való gondolkodás, melynek alapja az, hogy olyan rendszerek hozhatók létre, melyek a természeti erőforrásokat nem fogyasztják, hanem növelik, környezeti terhelést nem jelentenek. A komplex rendszerek gazdasági racionalitása azon alapszik, hogy ugyanazzal a ráfordítással több funkció teljesítése is megtörténhet, ezáltal a fajlagos költségek az egyfunkciós rendszerekhez képest csökken. A mezőgazdaságban elkerülhetetlen szerkezetváltásba pedig úgy tudnak beilleszkedni, hogy alternatív és megfelelő színvonalú jövedelmet biztosítanak, továbbá a hagyományos termelési kultúrára építenek, így a vidéki életmód sem sérül. Ezáltal a méhészet mind a természeti, mind a társadalmi környezetére építő módon hat vissza.

A felsorolt biztató lehetőségekkel kapcsolatban „mindössze” a finanszírozás kérdése maradt nyitva. Az állam mindenütt nagy befolyással van az innovációs magatartásra. Ennek jelenleg különös aktualitása van:

- a jó konjunktúrában képződnek források a méhészeknél, így kedvező a fogadókészség,

- az Európai Uniós csatlakozásunk elősegítése érdekében ezekre a célokra vannak pályázati lehetőségek,

- a szükségszerűen jelentkező dekonjunktúra idejére a szakma jelentős része felkészülhet a megújulásra, sőt meg is újulhat, így jó esélyünk lenne (egyetlen esélyünk lenne) a megszerzett pozíciónk megőrzésére, sőt erősítésére.

Remélem, hogy az ősi szakma és a kutatás-fejlesztésre alapozott innováció összeegyeztetése nem okoz problémát, és a méhészet megújításának ez az útja támogatókra talál.