Beszédes madarak.

Beszélő madarak

T.J.Lora
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

 

Trükköző kutyákat, macskákat, lovakat, delfineket, fókákat és ki tudja még, milyen állatokat láttunk már. Azt is tudjuk, hogy a papagájok egyes fajtái képesek elismételni az ember szavait. De van e határ az állatok tehetségét illetően?

Tehetséges állatok.

A varjúféléket tartják a legértelmesebb és legügyesebb problémamegoldóknak, s közülük is az ausztrál szarka (alul a képen) bizonyosodott a legokosabbnak. A varjúfélék elképesztően gyorsan tanulnak, és bonyolultabb, összetett feladatokat is képesek kilogikázni, majd aszerint megoldani a feladványt.

 

Néhány kísérlet alkalmával az is bebizonyosodott, hogy intelligenciájuk jóval meghaladja a kutyákét. De végiggondolva, hogy mire lehet szüksége az egyik állatnak a túléléshez, és mire a másiknak, talán nem is meglepő, hogy a varjúféléknek jóval több praktikát kell ismerniük a természetben, mint a kutyáknak az ember mellett.

A holló és a szarka emellett ügyes hangutánzóként is megállja a helyét, jóllehet tanítás szükséges ahhoz, hogy elkezdjék visszamondani a szavainkat, nem önállóan próbálgatják tehetségüket.

 

Akadnak azonban olyan madarak is, melyek maguktól kezdik el utánozni a környezetükben hallható hangokat. Ilyen például a seregélyfélékhez tartozó beo és a lantfarkú madár is. Előbbit háziállatként is tartják, és hasonlóan a varjúfélékhez, illetve a papagájokhoz tanítható beszédre, de az állatkerti példányok olykor unaloműzésből is visszaadják a különféle hangokat maguk körül.

 

A lantfarkú madár általában a többi madár énekét építi be a saját dalába, de előfordul olyan is, hogy az emberek által használt eszközök hangját is megjegyzik. Így például a láncfűrészt, fúrógépet, játék lézerpisztolyt, fényképezőgép kattogást is felfedezhetjük az állatkerti madarak esetében.

 

Ha kíváncsi vagy ezekre a madarakra beszéd közben is, lapozz és nézd meg róluk a videókat. A hollónak például egészen emberi hangja van, míg a beoé sokkal inkább egy náthás robothoz hasonlítható. 

Tehetséges <a class="autolinkeles" title="állatok" href="https://www.agraroldal.hu/allatok-kifejezes.html">állatok</a>.

 Íme egy beszélő holló. Szerintem elképesztően jó pofa, főleg, amikor nincs kedve beszélni. :) 

 

Kacsát utánzó és beszélő beo madár. 

 

Az Over the rainbow dalt éneklő “double yellow headed amazon” (sárgafejű amazon) papagáj.

 

 

A lantfarkú madár más madarak énekeit is eltanulja, mint például a jellegezetes nevetésszerű hangot a kacagójancsitól. 

 

És bár ő nem beszél, de érdemes megismerni összetéveszthetetlen hangját, melyet a lantfarkú madár is utánoz.

Kacagójancsi.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-10

Itt az eredmény: ez a magyarok kedvenc dísznövénye

Itt a magyarok kedvenc dísznövénye, nézzük meg, melyik az és miért éppen ez a növény oly sok ember kedvence:

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-04-04

Kertünk csodás madarai: ezek a madarak jelennek meg áprilisban

Áprilisban egyre több madár lepi el a kerteket és dalolnak csodás dallamokat, fedezd fel te is a cikkünkben, hogy melyek a leggyakoribb madárkák a kertben!

2024-04-04

Első tojásukon ülnek a dömösi gólyák: nézd meg a gólyakamerát!

Gólyák boldogsága Dömösön: Macus és Szofi, a dömösi gólyapár már az első tojásukon ülnek! Figyeld meg a gólyakamerán, hogyan kotlanak a tojásokon a hűséges madarak.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

hámlás

a bőr (köztakaró) felületéről az elszarusodott hámsejtek (hámszövet) állandó leválása,... Tovább

ültetvény

állandó helyen létesített, hosszabb élettartamú növényállomány (gyümölcsös, szőlő,... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek