A "háztáji" tápok minőségéről

A "háztáji" tápok minőségéről

Forrás: Agrárágazat

A takarmányozás közismerten az állati eredetű termékek előállításának legkényesebb területe. Az állatok szervezete egyetlen más környezeti hatásra sem válaszol oly hirtelen és olyan átható erővel, mint a takarmányozásban beálló minőségi változásokra. Ráadásul e változások hatásai még a takarmányozási gyakorlat kedvező módosítása után is elemi erővel érezhetőek, nem egy esetben akár végzetes eredménnyel is járhatnak. A hozzá nem értő, vagy nemtörődöm gazda számos takarmányozási ártalom, sokféle, nehezen leküzdhető hiánybetegség okozója lehet. Az ártalmak és hiánybetegségek jó része csak akkor észlelhető, ha már a kijavításukra esélyünk sem marad. Oda kell hát figyelni, mikor, milyen életkorban és mely hasznosítási irányban mit etetünk fel állatainkkal. Nem mindegy az sem, hogy a takarmányok helyenként igen borsos ára miként térül meg a termék értékesítésekor.

A takarmányozás közismerten az állati eredetű termékek előállításának legkényesebb területe. Az állatok szervezete egyetlen más környezeti hatásra sem válaszol oly hirtelen és olyan átható erővel, mint a takarmányozásban beálló minőségi változásokra. Ráadásul e változások hatásai még a takarmányozási gyakorlat kedvező módosítása után is elemi erővel érezhetőek, nem egy esetben akár végzetes eredménnyel is járhatnak. A hozzá nem értő, vagy nemtörődöm gazda számos takarmányozási ártalom, sokféle, nehezen leküzdhető hiánybetegség okozója lehet. Az ártalmak és hiánybetegségek jó része csak akkor észlelhető, ha már a kijavításukra esélyünk sem marad. Oda kell hát figyelni, mikor, milyen életkorban és mely hasznosítási irányban mit etetünk fel állatainkkal. Nem mindegy az sem, hogy a takarmányok helyenként igen borsos ára miként térül meg a termék értékesítésekor.

A baromfifélék és a sertés közismert módon, alapvetően abrakfogyasztó állatfajok. Még a legelő lúd, a rovart fogyasztó pulyka és gyöngyös napi takarmányának jó részét is abrakféleségek teszik ki a hagyományos, ősi takarmányozási gyakorlat szerint. Az ipari keveréktakarmányok elterjedése révén, - kiváltképp a zárt, intenzív tartási formák lehetőségei között - ezek az állományaink néhány kivételtől eltekintve kizárólag tápot fogyasztanak. A tápok minősége: tisztasága, vegyszermentessége, formázottsága, szavatossága, s főleg beltartalma mindent eldöntő tényezővé vált.

Az állati eredetű termékek előállítása ma már a legkisebb üzemi méretekben, a családi gazdaságokban is jól termelő, nagy genetikai értékű fajtákkal, hibridekkel folyik. Az állományok termeltetése akkor lehet igazán jövedelmező, ha mind nagyobb mértékben kiaknázzuk azokat a képességeket, melyeket a tenyésztők a genetikai munka során az állatokban kialakítottak. Nagyon fontos ezek közül is az etetett takarmány hasznosulása, értékesülése. Hiábavaló minden erőfeszítés, ha a tápok összetétele ingadozó, kiszámíthatatlan, vagy a táplálóanyagokat (fehérje, zsír, rost, stb.) olyan formában tartalmazza, ami gátolja, hogy azok az emésztés során felszívódjanak, vagy az életfolyamatok számára könnyen felhasználhatóvá legyenek. Két lehetőségünk adódik: vagy a számunkra anyagilag elérhető takarmányozási és tartási körülményekhez választunk - általában kisebb értékű - fajtát, vagy az értékes hibrid igényeihez igazítjuk a termelés környezeti feltételeit. A választást - ha a pénztárcánknak barátai akarunk lenni - az értékesítési esélyek, a piaci követelmények döntik el.

A családi gazdaságok - főként az önellátásra termelők - szinte kivétel nélkül a „táposnál”, azaz a termény-kiskereskedésekben szerzik be a takarmányt. Itt az úgynevezett „nagyüzemi” táp kivételes áru, a választék amúgy szűkös, egy-két „háztáji” tápra korlátozódik állatfajonként. A választás többnyire a „veszi, vagy nem veszi”, s nem a garantált beltartalom és az ideális forma (szemcsés, vagy granulált) körül dől el. A „háztáji” tápok általában egyszerre kis mennyiségek kikeverésével, s - tisztelet a ritka kivételnek - nem mindig oda illő alapanyagokból készülnek. Ezek a tápok nyelik el a vagonsöpredék „használható” részét, az avasodásnak induló napraforgódarát, a lejárt szavatosságú, egyszer már megkevert tápok maradékát, az itt-ott kis mennyiségben megmaradt premixeket és még ki tudja, mi mindent? A takarmányok bevizsgálása nem kevéssé költséges mulatság, a keverőüzemek sokszor még ott sem végeztetik el rendszeresen, ahol a garantált beltartalom szerződésben rögzített követelmény (nagy mennyiségben leszerződött üzemek számára) Az összetétel pereskedés esetén sem követhető megbízhatóan, a keverőüzem felelőssége többnyire nem nyer bizonyítást. A „háztáji” tápot használók kiszolgáltatottsága ennél is inkább nyilvánvaló. A kis állománylétszám, az amúgy másoknak nem nagy kárösszeg miatt, nem éri meg pereskedni. A szakértő ilyen esetekben többnyire a tartási körülmények elégtelenségét állítja előtérbe, mert az jól dokumentálható. A lényeg, a költségek több, mint kétharmadát kitevő takarmányozás hatásai - ha csak épp nem egy tömeges elhullást okozó ártalomról van szó - elsikkadnak.

Mi lehet a teendő, vajon hogyan védhetjük meg állatainkat az említett ártalmaktól?! Az előzőekből talán kitetszik, hogy mindenre kiterjedő megoldás nem létezik. A tápvásárlás már önmagában is lutri. Azért adódik néhány lehetőségünk, hogy a takarmányozás kárait megelőzzük, vagy enyhíteni tudjuk.

•          A már bevált tápon ne változtassunk, ha az állataink már hozzászoktak. Még ha a beltartalma ingadozik is, nagyjából folyamatos ellátást biztosít, az esetleg gyengébb minőség hatásai mellett ne terheljük az állatot az új táphoz való alkalmazkodással is. A kereskedő nem mindig bizonyul takarmányozásban jártas szakembernek, a tanácsait kezeljük némi kritikával.

•          Vásárláskor nézzük meg a lejárati időt, kérjük el a pénztári bizonylatot, mert azon rajta van a dátum. Őrizzük meg a zsákra varrt cédulát is. Csakis így reklamálhatunk, ha a lezárt zsákból nem az kerül elő, amit vártunk.

•          A zsák felbontásakor vizsgáljuk meg a tápot. Színre, formára, illatra harmonizálnia kell az előzővel. Még ilyen esetben is 50-50 %-os keveréssel etessük fel a régit.

•          Ne etessünk, ha a táp láthatóan lisztes, vagy poros, a granulátum törmelékes, vagy ha penészes, akár szúrós szagot áraszt. Vigyük vissza a kereskedőhöz, még akkor is, ha nem fog örülni neki.

•          Hagyjuk abba az etetést, ha a napi takarmányfogyasztás hirtelen és drasztikusan visszaesik. (ha nagy a meleg, ez akkor is bekövetkezik, ám nem tart sokáig) Szintén függesszük fel az etetést, ha a mérhető hozamok (tojástermelés, súlygyarapodás) gyorsan csökkennek.

•          Alakítsuk úgy a tartási körülményeket, hogy állataink ki tudjanak járni a szabadba. Számos olyan fontos anyaghoz hozzáférnek ilyenkor, amit egy rossz tápban nem kaphatnak meg.

•          Ha az elhullások megugrását tapasztaljuk, forduljunk állatorvoshoz, készíttessünk boncolási leletet, mert az a reklamáció alapjául szolgál. Számos takarmányártalom ugyanis kimutatható ilymódon.

Az előzőekben vázolt tragikusnak tűnő helyzet azért nem ily sötét. A tápetetés, mint takarmányozási módszer nem szüntethető meg teljesen. A problémakörből kiutat találhatunk a természetszerű tartási formák kialakítása mellett a hagyományoshoz hasonló takarmányozási módok használata által is. Ha a természetszerűség és a modern tudományos elvek ötvözése jó fajtamegválasztással párosul, az állati termékek minősége nem csak szinten tartható, hanem javítható is lehet. A jövedelem kitermeléséhez pedig a termékminőség vásárlók által anyagilag is elismert biztosítása a legfontosabb alapfeltétel.