Alma


Kövessen minket:


Cikkek

Alma

Kertészet > Alma

2010.10.04.

0 komment
Kevés az almatermés, magasak az árak

Kevés az almatermés, magasak az árak

Tavaly keveset fizettek az almáért a kereskedők, mert sok volt. Az idén sokat fizetnek, de kevés a termés. Tabdi környékén valamivel kevesebb eső esett mint máshol, így az alma minőség jó lesz, még akkor is, ha a termés mennyisége kevesebb a tavalyinál. Ez Szimilkó László gazda véleménye, akivel éppen szüret idején találkoztunk.

2008.07.11.

0 komment
fő fertőzési forrás a lehullott levél, ahol a pszeudotécium áttelel

Az alma betegségei

Tünet: vázágon és többéves vesszőn csoportosan sok vékony hajtás. A tőnél elsöprűsödött sarja, a levelek kicsik, erősen fogazottak, a pálhalev nagy. A gyümölcs apró, íztelen, kocsánya hosszú.

2007.04.10.

0 komment
A piros almát védeni kell a varasodástól, almafa, virágzás, alma védelme, permetezés, környezet, kontaktkészítmények, almavarosodás, csapadék, fertőzés

A piros almát védeni kell a varasodástól

Egy kis csapadék, melegedő párás idő, és már is veszélyben az almafák. Az alma fakadása, kizöldülése megkezdődött, és nemsokára a virágzás is megkezdődik. Éppen ezért gondolnunk kell az alma védelmére is, elsősorban a varasodás megelőzésére.

2007.01.21.

0 komment
Az EUREPGAP tanfolyam  -  a Jó Mezőgazdasági Gyakorlat, Az EUREPGAP rendszer kialakítása

EUREP GAP tanfolyam indul!

Az EUREPGAP rendszer pénzt hoz a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozások számára. Miért? MI is az az EUREPGAP? Miért jó, ha van EUREPGAP tanúsítvány a fiókunkban? Hogyan szerezhetjük meg azt?

2006.11.28.

0 komment
A Kárpátalján fellelhető alma genotípusok (régi és helyi fajták) tűzelhalással szembeni ellenállósága növényházi vizsgálatok alapján,Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al

A Kárpátalján fellelhető alma genotípusok (régi és helyi fajták) tűzelhalással szembeni ellenállósága növényházi vizsgálatok alapján

A tûzelhalás (Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al.) elleni megelôzô védekezés egyik lehetôsége az ellenálló fajták elôállítása és bevezetése a termesztésbe. A nemesítéshez javasolható génforrások kiválasztása végett 2001–2003-ban értékeltük a Kárpátaljáról (Visk, Ukrajna) begyûjtött almafajták fogékonyságát. Kontrollként a fogékony ’Idared’ és ’Jonathan M40’,...

2006.11.06.

0 komment
Fény kell a mandula , termesztett fajta, gyümölcs, Pannónia, Tolna, Tokaj, Sárospatak, dió, Tétényi bőtermő, Tétényi kedvenc, Tétényi rekord, Budatétényi 1

Fény kell a mandulának

A mandula nemzetségébe mintegy félszáz faj tartozik, de közülük csak kettő szerepel a termesztésben. Mindkettő Közép-Ázsia magas hegyeiben honos, vad alakjai a természetes úton keletkezett ligeterdőkben ma is virulnak ebben a térségben.

2006.10.18.

0 komment
Drága lesz az idei alma, almafa, Bogyiszló, almás, gazda, gyümölcs, termelő

Drága lesz az idei alma

Alig van Tolna megyében olyan kiskert, ahol legalább egy almafa ne lenne. A termőterület nagysága mégis évről évre csökken.

2006.09.23.

0 komment
Megfelelő gazdálkodási gyakorlat megvalósítása a zöldség-és gyümölcs ágazatban, Európai Unió, gazdaságpolitika, piaci verseny, termelés, agrár környezetgazdálkodási program, gyümölcstermesztés, talajm

Megfelelő gazdálkodási gyakorlat megvalósítása a zöldség-és gyümölcs ágazatban

Az Európai Unió gazdaságpolitikája alapján a legsikeresebb mezőgazdasági ágazat lehet hazánkban a zöldség-gyümölcs ágazat. Ezt az EU 2200/96 számú piacszabályozási rendszere is alátámasztja, mivel az Európai Unióban nincsenek kvóták, így a termelés növelhető a termékek versenyképességének megőrzése mellett.


Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Mezőgazdasági hírek

Új szolgáltatás a szőlő növényvédelméért: online szőlővédelmi előrejelző-rendszer

Közismert, hogy a szőlő növényvédelmében a betegségek gyors járványdinamikája, a növény intenzív fejlődése miatt a növényvédelmi kezelések minél pontosabb időzítése és a...
Szőlő betegségek előrejelzési rendszere

Ágyaspálinka-fesztivál

A hét végén, május 18-án és 19-én, pénteken és szombaton rendezik meg a VII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítását és Vásárát a...
Tovább

"Mélyfúrást végeztem, döbbenetes az eredmény"

Maga a rendszer a hibás, amely lehetővé teszi, hogy átláthatatlan viszonyok között, s olykor szubjektív szempontok alapján kapjanak több száz hektárnyi földterületet olyanok, akik jól...
Tovább

Uniós oltalom alatt a magyar kamillavirág

Az Európai Bizottság bejegyezte az „Alföldi kamillavirágzat” elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A bizottság jelenleg...
Tovább

Áttetsző beton

Áttetsző beton a belsőépítészetben

A Bank of Georgia (Tbiliszi, Grúzia) új irodaépülete korábban a Szovjet Útépítési Minisztérium főhadiszállása volt, a 18 emeletes, összesen 13,500nm területet magában foglaló,...
Áttetsző beton alkalmazása

Még több cikk
1 2 3 4 5

Eseménynaptár

2012 Május

H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             

Programajánlat:

Corvinus díszkert 2012

2012. április 27-29. között „ Corvinus Díszkert 2012" A Budapesti Corvinus Egyetem a tavaszi...

A hónap programjai
Éves naptár

Minden, ami mezőgazdaság.

Információk, hírek, tanácsok Magyarország legnevesebb mezőgazdasági szakembereitől. Legyen Ön gazdálkodó, egyetemista vagy professzor. Érdekelje a növénytermesztés, az állattenyésztés, a növényvédelem, a kertészet, a talajművelés, bármilyen kérdése van az Agrároldalon megtalálja a választ.

Szakértőnk válaszol

A rózsáim betegek, sárgulnak a levelei és valami eszi is a leveleket, mert lyukacsosak, de rovart nem lehet...

A rózsa sárguló leveleit még augusztus végéig 10 naponta permetezze le Wuxal szuper komplex műtrágyával. Valószínű, hogy egyes tápelem hiánya okozza a levelek sárgulását.

Még több kérdés

Szakszótár

csőkutas öntözés

a csőkút (—>kút) alján nyert vízmennyiség legelterjedtebb hasznosítása, a kútból való öntözés egyik... Tovább


A kosárban 0 termék van 0 Forint értékben

Hírlevél feliratkozás

Szavazás

Mi a véleménye a tanusított biotermékekről?


Régebbi szavazások

Címkék