Az elmúlt hetek hideg, viharos időjárása százmilliókban mérhető károkat okozott a hazai méhészeknek is. Óvatos prognózisok szerint 35-40 százalékkal lehet majd kevesebb mézet összegyűjteni a kaptárakból. A legnagyobb gond, hogy a külpiacokon legjobban eladható akácmézből lesz lényegesen kevesebb, miután virágzáskor volt a legrosszabb idő |
 |
A magyar csirkék fele szalmonellás, egészségre ártalmas. Az Unió az év végéig adott haladékot arra, hogy a baromfiállomány mentes legyen a fertőzést okozó baktériumtól. Igaz: ennek az ügynek is nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen nincs ember, aki nyersen enne csirkehúst. |
 |
Minden eddiginél nagyobb veszteséggel zárhatja Somogy a tavalyi vadászidényt. Nagy a vadkár és a külföldi vendégek is elmaradtak. Hiányoznak a kapitális vadak. Minden eddiginél nagyobb veszteséggel zárhatja Somogy a tavalyi vadászidényt. Ez derül ki a most zajló összesítésekből. A kiadások nagy részét ugyanis vadkár kifizetésére és elhárításra kellett fordítaniuk. |
 |
A Balatonon életbe lépése előtt feloldotta a törvény szerint május másodikán hatályba lépő pontyfogási tilalmat a Somogy megyei halászati felügyelő - tájékoztatott Szakál Tamás, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgász- turisztikai menedzsere. Szakál Tamás kifejtette, a halászati felügyelő jogosult feloldani határozatával a Balatonon a pontyfogási korlátozást, amire már korábban is volt példa. |
 |
Az aszályos tavasz rányomta bélyegét az égész év méhészetére. A méhészeknek összességében gyenge közepes termésű év volt a múlt esztendő, tavaly ugyanis 22-23 ezer tonna méz készült - közölte Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. (A méhészetek 2008-ban mintegy 28 ezer tonna mézet termeltek.) |
 |
Zéró toleranciát hirdetett a szalmonellával szemben az Európai Unió – ami Magyarországot illeti, valószínűleg mindhiába. Nagy felzúdulást váltott ki tavaly év végén a Baromfi Terméktanácsban, hogy egy szalmonella- gyorstesztet forgalmazó céggel közösen tartott bemutató során kiderült: tíz, különböző helyen vásárolt csirkéből hétben jelen van a baktérium. |
 |
Az idén tovább szűkülhet a magyar pulykaágazat, pedig már tavaly is jelentős csökkenésben volt a piac 2008-hoz képest. Miközben hat éve még száznegyven-százötvenezer tonna volt a hazai termelés, az idén ez akár nyolcvanezer tonna alá is süllyedhet. A termelők fellendülésben bíznak, mert az alacsony felvásárlási árakat és a keresletcsökkenést nem bírják ki sokáig. |
 |
Soha nem látott mélységben a sertésállomány, csak tavaly csaknem 800 ezerrel csökkent a hízók száma - írja Magyar Nemzet. A csütörtöki lapszámban közölt cikk az Agrárgazdasági Kutatóintézet elemzését idézi, amely szerint a múlt év első kilenc hónapjában 3,1 millió sertést vittek vágóhídra Magyarországon, ami 4,2 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában mért mennyiségnél. |
 |
A túltermelés után egyensúlyba került a mangalicapiac, több helyen egyenesen azt írták: túlélte a válságot. Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke szerint a belső átrendeződés jót tett az iparágnak, bár Oroszország rövidesen az egész húspiacot újraformálhatja. |
 |
Nem megfelelő körülmények közt tartják a sertéseket több EU-tagországban - állítják állatvédő szervezetek, amelyek tagjai titokban filmezték a telepeket. A magyar állatvédelmi főfelügyelő azt állítja, a hazai telepeken csak kisebb problémák vannak. A sertések farkának levágásával, a talajjal és az ólakkal volt a legtöbb probléma az állatvédők szerint. |
 |
| 2008-07-30 |
 |
A szarvasmarha-ágazat aktuális kérdése: tejtermelés gazdaságosan |
| 2008-07-24 |
 |
Állattenyésztés |
| 2008-05-19 |
 |
Több tej tömegtakarmányból |
| 2008-05-06 |
 |
Hasznos baktériumok jelentősége az állattartásban |
| 2007-12-28 |
 |
Kórházi tapasztalatok rotavírus okozta fertőző hasmenéses megbetegedések kapcsán |
| 2007-11-24 |
 |
Hosszú szénláncú telítetlen zsírsavak szerepe a baromfitakarmányozásban |
| 2007-11-22 |
 |
Lóistálló boxok |
| 2007-11-21 |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
 |
Töretlen siker: Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok |
| 2007-11-19 |
 |
Spanyol kormányzati portál a gyermekek halfogyasztásának ösztönzésére |
| 2007-11-13 |
 |
Márton nap |
| 2007-11-09 |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
 |
Ami a statisztikából is egyértelmű |
| 2007-09-13 |
 |
Állategészségügyi hírek Oroszországból |
| 2007-08-21 |
 |
Húsimporttilalom Fehéroroszországban |
| 2007-08-18 |
 |
Hogyan írjunk a tojásra dátumot? |
| 2007-08-09 |
 |
Elpusztult a világ egyik legidősebb fehérfejű rétisasa |
| 2007-08-02 |
 |
Magyar takarmány az arab tevéknek |
| 2007-07-29 |
 |
Kecske a házkörül |
| 2007-07-25 |
 |
Emberséges állattenyésztés, egészséges táplálkozás |
| 2007-06-17 |
 |
MÉHÉSZKEDÉS |
| 2007-06-13 |
 |
Állattenyésztés |
| 2007-05-09 |
 |
Százhúsz mangalicát lőttek agyon |
| 2007-04-24 |
 |
A méheknek jót tett az enyhe tél |
| 2007-04-14 |
 |
A szalmonellózis elleni védekezésről |
| 2007-04-03 |
 |
Biopulyka a legelőn |
| 2007-04-01 |
 |
Atkaveszély a méhészetekben |
| 2007-03-24 |
 |
Őshonos állatritkaságaink |
| 2007-03-18 |
 |
Indulnak a bégető kamionok |
| 2007-03-11 |
 |
Húshamisításhoz is vezethet a sertésjelölések hiánya |
| 2007-03-02 |
 |
Madárinfluenza |
| 2007-02-18 |
 |
Drágább lesz a marha |
| 2007-02-15 |
 |
Nem Magyarországról került a kórokozó Angliába |
| 2007-02-14 |
 |
A madárinfluenza új áldozatai |
| 2007-01-31 |
 |
Az EB megerősítette a H5N1-es vírus magyarországi felbukkanását |
| 2007-01-25 |
 |
Madárinfluenza gyanú, sertéspestis |
 |
Madárinfluenza gyanú, sertéspestis |
 |
Madárinfluenza gyanú, sertéspestis |
| 2007-01-17 |
 |
Tehénistállók etető és itató berendezései |
| 2007-01-05 |
 |
Évekre visszavetette az árvíz a gemenci vadállományt |
| 2006-12-10 |
 |
Az elektromos vezetékektől védik a túzokokat |
| 2006-11-27 |
 |
Az intenzív pecsenyecsirke termelés |
| 2006-11-22 |
 |
Dr. Pénzes Bethlen (1934-2005) |
| 2006-11-19 |
 |
A takarmány energiaforrásának hatása a sertéstest zsíreloszlására |
| 2006-11-10 |
 |
Szigorúan ellenőrzött tömés |
| 2006-11-09 |
 |
Virágzik a sertés-fektetegazdaság - Illegális húsok a pultokon |
| 2006-10-28 |
 |
A mezőgazdaság munkaerőpiaca |
| 2006-10-15 |
 |
Vékony háj, vaskos máj |
| 2006-10-10 |
 |
Hamisítják a magyar csirkét |
| 2006-10-02 |
 |
Mézkoszorú télire |
| 2006-09-25 |
 |
Kártérítési támogatás |
| 2006-09-20 |
 |
Talpra állhatnak a baromfisok |
| 2006-09-07 |
 |
A tejelő tehenek fehérjeellátása |
| 2006-09-06 |
 |
Matematikai modellek a prognosztizálható teljesítményért a sertéstakarmányozásban |
| 2006-09-01 |
 |
Takarmányélesztők összehasonlítása |
| 2006-08-27 |
 |
Az EU északi részét is sújtja a kéknyelv-betegség |
| 2006-08-25 |
 |
Kóbor Állatok - Kóborállat helyzetkép |
| 2006-08-18 |
 |
Madárinfluenza |
| 2006-08-11 |
 |
Enyhítik a madárinfluenza miatti korlátozásokat |
 |
Enyhítik a madárinfluenza miatti korlátozásokat |
 |
Enyhítik a madárinfluenza miatti korlátozásokat |
| 2006-08-07 |
 |
Német szarvasmarha-tenyésztési évkönyv |
| 2006-08-03 |
 |
Természetes állattartás - Különböző gyepnövények termésének értékelése eltérő fenofázisban |
| 2006-07-29 |
 |
A házi víziszárnyas állományok madárinfluenza vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentéséről |
| 2006-07-27 |
 |
Néhány gyepnövény fejlődési fázisa és takarmányminőségének változása közötti összefüggések vizsgálata |
| 2006-07-10 |
 |
Madárinfluenza |
 |
Madárinfluenza |
| 2006-07-09 |
 |
Az év végéig maradnak az uniós madárinfluenza-szabályok |
 |
Az év végéig maradnak az uniós madárinfluenza-szabályok |
| 2006-07-06 |
 |
Közlemény |
| 2006-06-29 |
 |
Visszaszorulóban a madárinfluenza Oroszországban |
| 2006-06-27 |
 |
Mi is az a madárinfluenza, mit jelent a H5N1? |
| 2006-06-20 |
 |
A brit labor is igazolta a dél-alföldi madárinfluenzát |
 |
A brit labor is igazolta a dél-alföldi madárinfluenzát |
| 2006-06-14 |
 |
Madárinfluenza háziszárnyasokban |
| 2006-06-13 |
 |
Milliárdos kárt okoz a Bács-Kiskun megyei madárkór |
 |
Milliárdos kárt okoz a Bács-Kiskun megyei madárkór |
| 2006-06-12 |
 |
Gyepalkotó fajok és fajták válogatási sorrendje, anyajuhok legelési viselkedése alapján |
 |
Gyepalkotó fajok és fajták válogatási sorrendje, anyajuhok legelési viselkedése alapján |
| 2006-06-09 |
 |
Magyar háziszárnyasokban is kimutatták a madárinfluenzát |
 |
Magyar háziszárnyasokban is kimutatták a madárinfluenzát |
 |
Magyar háziszárnyasokban is kimutatták a madárinfluenzát |
 |
Magyar háziszárnyasokban is kimutatták a madárinfluenzát |
 |
Magyar háziszárnyasokban is kimutatták a madárinfluenzát |
| 2006-06-02 |
 |
Gyepnövények kedveltségének és néhány minőségi paraméterének összefüggése |
| 2006-05-30 |
 |
Brüsszel |
| 2006-05-23 |
 |
Gráf szerint súlyos a romániai madárinfluenza-helyzet |
| 2006-05-22 |
 |
Madárinfluenza-készültség az USA-ban |
| 2006-05-03 |
 |
Botulizmus |
| 2006-05-02 |
 |
Újra kell engedélyeztetni az orosz baromfiimportot |
| 2006-04-27 |
 |
Állati eredetű fehérjehordozók kiváltása szemes gabona etetésével brojlercsirke hízlalásban |
| 2006-04-26 |
 |
Baromfiágazat |
| 2006-03-26 |
 |
Tavasszal gyakoribb állatbetegségek |
 |
Húshasznú tehenek takarmányozása |
| 2006-02-26 |
 |
A tejelő tehenek glükózellátásának javítása a búza nátronlúgos kezelésével |
 |
A brojlercsirkék satnyasága és törpenövés szindrómája |
 |
Lélekharang vagy megújulás? |
| 2005-12-26 |
 |
A takarmányozás szerepe a tehenek anyagforgalmi zavarainak megelőzésében II. |
 |
Juhok gyakoribb anyagforgalmi és emésztőszervi betegségei II. |
 |
Juhok gyakoribb anyagforgalmi és emésztőszervi betegségei II. |
| 2005-11-26 |
 |
Juhok gyakoribb anyagforgalmi és emésztőszervi betegségei I. |
| 2005-10-26 |
 |
Juhok őszi téli takarmányozásának néhány gyakorlati kérdése |
 |
Zoonózisok |
| 2005-09-25 |
 |
A struccok, a harmat, a rianás, a „ráutaló magatartás” és a gyalog a sakktáblán… |
 |
Növekszik a tartósított takarmányok szerepe |
 |
Növekszik a tartósított takarmányok szerepe |
| 2005-08-25 |
 |
A struccok viselkedésének megfigyelése és annak fontossága… |
 |
Gazdasági állataink a nagy melegben |
 |
A sokarcú szilázs |
| 2005-06-25 |
 |
Néhány tanács a strucc csibék felneveléséhez |
 |
Mikor gondoljunk a PRRS betegség jelentkezésére? |
 |
A „márkázott” védjegyű juhtermékek előállításának gyakorlati követelményei III. |
| 2005-05-25 |
 |
Tavaszi tanácsok strucctenyésztőknek |
 |
A „márkázott” védjegyű juhtermékek előállításának gyakorlati követelményei II. |
 |
Állami intézkedések a hanyatló méhészet megmentésére |
| 2005-04-25 |
 |
A „márkázott” védjegyű juhtermékek előállításának gyakorlati követelményei |
 |
A strucc csibéket veszélyeztető hypothermiáról… |
 |
Szimpózium a baromfipestis elleni védekezés jegyében |
| 2005-03-24 |
 |
A struccok rendellenes viselkedéséről… |
| 2005-02-24 |
 |
Struccos vagy? |
 |
Malacok kokcidiózisa |
| 2004-12-24 |
 |
PRRS |
| 2004-11-24 |
 |
Nagy tejhozamú tehenek takarmányozása (III.) |
 |
Nagy tejhozamú tehenek takarmányozása (III.) |
 |
A vadkár és a vadászati kár jelentősége, törvényi szabályozása |
| 2004-10-24 |
 |
Az alagút vége… |
 |
Nagy tejhozamú tehenek takarmányozása (II.) |
| 2004-09-24 |
 |
A proliferatív enteropátia szerológiai vizsgálata hazai sertésállományokban |
 |
Nagy tejhozamú tehenek takarmányozása (I.) |
 |
A prestarter takarmányok jelentősége a baromfinevelés során |
 |
A rostemésztés hatása a tejelő tehenek hőstressz-tűrő képességére |
 |
A bőrünkről van szó!!! |
 |
Magzatkárosodással járó sertésbetegségek (II.) |
 |
Víziszárnyasok takarmányozása az AGROKOMPLEX C.S. RT. takarmányaival |
| 2004-08-19 |
 |
Hogyan csökkenthetjük a hőstressz kártételét? |
 |
Válaszút… kerülőút… zsákút előtt a strucctenyésztés |
 |
A Fajtatiszta Sertéstenyésztők egy Egyesületben |
 |
Magzatkárosodással járó sertésbetegségek (I.) |
| 2004-06-24 |
 |
Mindenki a fedélzetre! |
 |
Mindenki a fedélzetre! |
 |
VESZETTSÉG |
 |
VESZETTSÉG |
 |
VESZETTSÉG |
| 2004-05-24 |
 |
A JUHTAKARMÁNYOZÁS GYAKORLATA (II.) |
| 2004-04-20 |
 |
Méhészeti konjunktúra és innováció |
 |
Választás utáni testtömeg-gyarapodás hatása a malacok életteljesítményére |
 |
A JUHTAKARMÁNYOZÁS GYAKORLATA (I.) |
 |
Doktor Úr, mi a véleménye? |
 |
A jövő gazdaságos tehene |
 |
Ileitis, a „csendes profitrabló” |
 |
Bőtejelő tehenek anyagforgalmi zavarai (II.) |
| 2004-03-20 |
 |
Bőtejelő tehenek anyagforgalmi zavarai (I.) |
| 2004-01-20 |
 |
A tojás biztonsága - a biztonságos tojás |
 |
A sertések gyakoribb takarmányozási hibái |
 |
A szarvasmarha hizlalása |
| 2003-12-20 |
 |
Megoldódni látszik az antibiotikumok helyettesítése a takarmányozásban! |
 |
ŐSSZEL - TÉLEN GYAKORIBB JUHBETEGSÉGEK I. |
 |
A hazai sertéshústermelés gazdasági helyzete |
| 2003-10-20 |
 |
Strucctenyésztőknek |
 |
Juhok gyakoribb parazitózisai (Élősködők-okozta betegségei II.) |
| 2003-09-20 |
 |
A nyersrost szükséglet kielégítésének lehetőségei a tejtermelő tehenészetekben |
 |
A hazai juhtenyésztés gazdasági és szervezési problémái |
 |
A tőgybimbó bőr egészségi állapotának javítása |
 |
A Selko-pH használata pulyka előnevelésben |
 |
Mannán-oligoszacharidok az állattenyésztésben |
| 2003-09-19 |
 |
Juhok gyakoribb parazitózisai (Élősködők-okozta betegségei I.) |
| 2003-08-19 |
 |
A BURSAL SHIELD PROGRAM HATÁSA HÚSCSIRKÉK TERMELÉSI MUTATÓIRA ÉS A FABRICIUS-FÉLE BURSA MŰKÖDÉSÉRE ÉS MORFOLÓGIÁJÁRA |
 |
A gazdaságos juhtartás záloga a jó minőségű gyapjú |
 |
A LÚD TOLLTÉPÉSE (Állatkínzás vagy termék-előállítás?) |
 |
Sikeres malacnevelés |
| 2003-06-19 |
 |
Tejtermelő tehenek takarmányozásáról szubjektíven |
 |
Védekezés a baromfipestis ellen struccoknál |
 |
Hajlamosító tényezők a brojlercsirkék légzőszervi megbetegedéseinél |
| 2003-05-19 |
 |
Malactakarmányozási Szimpózium Mélykúton |
 |
A magyar juhtenyésztés helyzete és fejlesztési problémái |
 |
Hogyan tegyük jövedelmezőbbé az állatok téli tartását |
| 2003-04-18 |
 |
Miért éppen strucchúst? |
 |
A juh és a legelő |
| 2003-03-18 |
 |
Juhistállók és juhtelepek |
| 2003-01-20 |
 |
A számítógépes telepirányító rendszer alkalmazása az állategészségügyi munkában, különös tekintettel a tőgyegészségügy területén |
| 2003-01-14 |
 |
Fusarium-mérgezés |
 |
Juhok rühössége |
| 2002-12-14 |
 |
Malacok veleszületett izomsorvadása („lábszétcsúszás”) |
| 2002-12-13 |
 |
Hogyan takarmányozzuk a kancákat és a csikókat? |
| 2002-10-13 |
 |
TÖMEGTAKARMÁNYOK II. |
 |
Mikoplazmózis |
 |
A számlálóról és a nevezőről… |
 |
A számlálóról és a nevezőről… |
| 2002-09-13 |
 |
A SERTÉS GYAKORIBB CSÜLÖKBETEGSÉGEI |
| 2002-09-12 |
 |
Az emucsibe nemiségének megállapítása |
 |
Az a bizonyos százalék… |
 |
Az a bizonyos százalék… |
| 2002-08-12 |
 |
Tej: sok vagy kevés? |
 |
Malacnevelés, takarmányhasznosulás |
 |
Sertésdizentéria |
 |
A takarmányok új generációja |
 |
Tollászkodunk… |
 |
Az emu csibékkel való bánásmódról |
| 2002-08-11 |
 |
RISKA az információk tárháza |
| 2002-06-11 |
 |
Az emu csibék etetése |
 |
Tükörképek |
 |
Sertésorbánc |
| 2002-05-10 |
 |
Ödémabetegség |
 |
Egészséges állat = Egészséges étel |
 |
A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének hírei (II.) |
| 2002-04-10 |
 |
Legelők |
 |
EMU de mi is az EMU? (III.) |
| 2002-03-10 |
 |
Trichinellózis |
 |
EMU – de mi is az EMU? (II.) |
| 2002-02-10 |
 |
Egy új sertésbetegség a gyakorlat kérdéseivel |
| 2002-02-03 |
 |
EMU de mi is az EMU? |
| 2002-01-03 |
 |
A "háztáji" tápok minőségéről |
| 2001-12-03 |
 |
Halat az asztalra |
 |
A sertésminősítés csúcstechnológiája |
 |
A brucellózis |
 |
Elorzott tulajdon- a földtulajdonos vadászati joga XIV. |
| 2001-11-30 |
 |
A sertéshús minőségét befolyásoló tényezők |
| 2001-11-21 |
 |
A mai sertéstartás szaporítási zavarainak gyakori okozója: a parvorozis |
| 2001-11-03 |
 |
HA… |
| 2001-10-21 |
 |
Az árutermelés kritikus területei a tejtermelő juhászatban |