Afrikai csirkék eszik a somogyi kukoricát

Kapcsolat | Agrároldalt kezdőlapnak! | Agrároldalt a kedvencekbe!  

Afrikai csirkék eszik a somogyi kukoricát


Megosztás

Eu-info

Tunéziába viszik a somogyi kukoricát. Kaposvárról indulnak a tehervagonok. Hónapokig állt a termelők gabonája a raktárakban, veszteséges lett volna eladni. A gazdakörök megyei vezetője szerint azonban most is kilátástalan a helyzet.

A kukorica csirkék elesége lesz. Megvizsgálták, és jó a minősége. Pedig hónapok óta raktárakban állt a somogyi kukorica fele, mert keveset kínáltak érte. Varga István, MG Produkt Kft. logisztikai vezetője szerint elindult a piac. A Kft-nek sikerült Észak-Afrikában olyan piacot találni, amit már tavaly is kiszolgáltak. Eddig úgy néz ki, 2010-re is lesznek megrendeléseik. Tavaly 27 ezer forintért vásárolták fel tonnánként a kukoricát. Ezer forinttal kevesebbért, mint egy éve. - Ezer forint árdifferencia a kukorica ágazat szereplői számára 750 millió forint árbevétel kiesést, vagy többlet árbevételt jelent. Az elmúlt hetekben úgy tűnik, hogy stabilizálódott a kukorica piac. Az átlagár 30 ezer forint körül alakult - fogalmazott Varga Gábor, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal megyei főigazgatója. Nem így gondolja a magyar gazdakörök megyei elnöke. Szabó Tamás szerint az járt jól, aki az aratás után eladta a kukoricát. - Ha el tudná adni, akkor is a betakarítási árnál 30 százalékkal olcsóbb a kukorica vagy a búza ára most - magyarázta Szabó Tamás, a MAGOSZ megyei elnöke. - De ha nem tudta eladni, akkor nem jut a pénzéhez, hitelt nem kap, a forgó eszköz hitelek is lejáróban vannak, tehát kilátástalan a helyzet. Szabó Tamás szerint több száz somogyi gazda mehet csődbe.

2010--0-3-
Kapcsolódó cikkek





Szóljon hozzá a cikkhez!

Új hozzászólás (csak regisztrált felhasználók)


Bejelentkezés
E-mail: Regisztráció
Jelszó:
Regisztráció
Hírlevél
Friss hírek a mezőgazdaság, növénytermesztés, állattenyésztés területéréől, professzoroktól és gyakroltai szakemberektől. Iratkozzon fel most!
Név:
E-mail:
hatekonyhonlap.hu

© 2005-2011 Agrároldal.hu - Minden, ami mezőgazdaság Hirdetési árak, médiaajánlat 
online tanácsadás | növénytermesztés | kertészet | növényvédelem | talajművelés | agrárjog | agrárgépészet | állattenyésztés | állatorvos | genetika | környezetgazdálkodás | a mezőgazdaság legjobb szakértői | növényvédőszer kalkulátor | peugeot bontók | renault bontók | vetőmag kalkulátor | mezőgazdasági gumiabroncs webáruház | a mezőgazdaság fóruma | mezőgazdaság + állásajánlat | mezőgazdaság + apróhirdetés | modellek | autós játékok | ruslana korshunova | növénytermesztés cikkek | honda bontók | divatházak | állattenyésztés cikkek | környezetvédelem cikkek | kertészet cikkek | állatorvos | autóbontók | mezőgazdaság cikkek | online ingyen játék mazda bontók | divathírek | mezőgazdaság tudomány cikkek | autós képek | a mezőgazdaság intézményei | gyomnövények | autos játékok | haszonnövény fajták | mezőgazdasági törvénytár | tanúsítások és a mezőgazdaság | mezőgazdaság + pályázat | állatorvos budapest | autos jatekok | autos játék | divattervezők | autós játék | autos képek | lamborghini | lada | divat | oscar 2009 | london fashion week | ifa | autós játékok nissan skyline | eladó autók | BMW bontók | fiat bontók | opel bontók | autó adatok | iso 9001 | Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: STandard-Team Kft Keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox Kft | Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria