A mudi bemutatása, jellemzői

hirdetes

A mudi bemutatása, jellemzői

Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Manapság már egyre kevesebben ismerik ezt a csodálatos kutyafajtát.  A mudi a legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutya. Kitenyésztetlen, természetes fajta. Most bemutatjuk nektek a jellemzőit, fontosságát.

Manapság már egyre kevesebben ismerik ezt a csodálatos kutyafajtát.  A mudi a legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutya. Kitenyésztetlen, természetes fajta. Most bemutatjuk nektek a jellemzőit, fontosságát.

 

A mudi története

Már 1773-ban írtak egy mudi jellegű pásztorkutyáról, ezután Pethe Ferenc tette említést róla 1815-ben. Ennek ellenére szervezett tenyésztése a legkésőbb indult meg a magyar fajták közül. Sokáig nem is különböztették meg a pumitól és a pulitól, néhányan úgy tartották- tévesen-, hogy a mudi a pumi és a puli kereszteződéséből jött létre. Tudatos tenyésztését Fényes Dezső kezdte meg, majd 1936-ban bemutatta az általa tenyésztett kutyákat és benyújtotta a fajta első szabványát, a bizottság el is fogadta a leírást és a mudi fajtanevet.

A második világháború hatalmas sorscsapás volt a fajtára is, szinte teljesen kipusztult, feltámasztása a semmiből kezdődött újra. 1963-ból származik az újabb fajta szabvány, melyet Balassy Zoltán alkotott meg. Nagyon sokáig a fajta fenntartása volt a cél, hiszen érthetetlen közöny vette körül és csak néhány mudi tartónak, rajongónak köszönhető, hogy a fajta fennmaradt. Magyarországon a mai napig nem ismerték fel intelligenciáját, ellenálló képességét és sok pozitív tulajdonságát. Lapozz tovább és ismerd meg még jobban a mudi kutyust :)

hirdetes
Manapság már egyre kevesebben ismerik ezt a csodálatos kutyafajtát.  A mudi a legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutya. Kitenyésztetlen, természetes fajta. Most bemutatjuk nektek a jellemzőit, fontosságát.

Első pillantásra egyszerű küllemű keveréknek tűnhet. Szőre rövidebb a többi pásztorkutya szőrénél, könnyen tanítható, intelligens fajta. Bármely színben előfordulhat, leggyakrabban fekete, barna, fehér vagy fakó, de sokak szerint a legszebb színváltozat a szürke alapon feketével spiccelt. Eredetileg juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte a feladata, esztétikai értéke csak másodlagos volt. Szolgálatkész, nagy munkabírással és igénytelen kutyaként tökéletesen helyt állt. Hosszú életű, gazdáját akár egy szempillantásból megérti. Nagyjából 40-45 centiméteres marmagasság mellett 8-12 kilogramm testtömeggel bír.

hirdetes


Manapság már nem csak pásztorkodó emberek mellett él, hanem házőrzőként is megállja a helyét. Hatalmas kitartással bír, emellett kitűnő szimatáról is ismert, így a katasztrófakutyák között is feltűnt néhány példány. A városi élethez is gyorsan tud alkalmazkodni, ha naponta gondoskodunk arról, hogy eleget mozogjon.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2024-03-25

Ezért nem érdemes nyuszit venni húsvétra a gyerekeknek

Bár egy húsvéti nyuszi aranyos és vonzó ajándék lehet gyerekeknek, fontos megfontolni néhány szempontot, mielőtt döntést hoznál, méghozzá ezeket!

2024-03-26

Ezzel a trükkel a levendulád jobban fog illatozni, mint valaha

Ha azt szeretnéd, hogy idén szebb és illatosabb legyen a levendulád, mint eddig bármikor, akkor ezt a tippet neked is érdemes követned, amit a kertészünk ajánl!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-03-26

A tavasz dalnoka: 5 érdekes tény a barátposzátáról

Fedezd fel az 5 legérdekesebb tényt a barátposzáta madárról: történelmi hátterük, táplálkozási szokásaik, társas viselkedésük, hosszú vándorlásaik történetével!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

diének

két kettős kötést tartalmazó vegyületek. Fontos képviselőjük a butadién, a kloroprén, az... Tovább

visszacsatolás (feed back)

Az életjelenségekkel kapcsolatos aktiválásban v. gátlásban megnyilvánuló jelenség. Fontos... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés